Édes Egyetlen Macám!

Abban a reményben írom e pár sort, hogy valamikor, lehet, hogy halálom után, ha véletlenül is, de ráakadsz.

1958. V. 2-án kaptam tőled a legelső hírt 13 hónap óta, 1958. IV. 26-án kelt leveledben. Előtte egyetlen levelet sem kaptam.

Vérlázító az a hitvány és galád hazudozás, ahogyan az NKVD emberei benneteket félrevezetnek, és ti bedőltök nekik. (2)

Én nagyon sokat betegeskedek, sok súlyos szívrohamom volt. Többször el voltam készülve a halálra. Injekciókkal és orvossággal tartják bennem az életet. Igen súlyos reumát kaptam itt, sokszor hetekig alig tudtam lábra állni. Legújabban pedig a vérnyomásom szökött fel 180-200-ra. Hiába kértem orvosi konzílium összehívását (dr. Haynal, dr. Földi, dr. Hetényi és a fogházorvos) hallani sem akartak róla. 13 hónap óta vagyok egy nedves, sötét magánzárkában, ahol éjjel-nappal lámpa ég. (3)

Amióta elszakítottak Tőled, 1957. IV. 14-étől nem láttam a napot és az eget, felőletek nem hallottam semmit. Így akartak fizikailag, lelkileg és politikailag összetörni. Fizikailag tönkretettek. De ellenállásom a hitvány, koholt vádakkal szemben csak fokozódott. Kezdettől fogva a legélesebb harcban állok. Abból indultam ki – emlékszel –, hogy inkább meghalok, de a főbűnösök – Rákosi, Gerő, Kádár, Münnich –helyett nem vállalom az alaptalan vádakat, a bűnbak szerepét... Lelkileg, szellemileg, politikailag teljesen felkészültem. De vajon – szervezetem bírja-e? Szeretném, ha legalább a tárgyalást végig tudnám harcolni, fel tudnám tárni az igazságot, s leleplezni a főbűnösöket és felelősségüket. A vádak súlyosak (BHÖ 1/1 és 36/1). A Feri (4) majd tájékoztat részletesen, ha én nem érném meg azt az időt. A törvény halálbüntetést ír elő.

Az események és a per történelmi jelentősége, valamint az én szerepem, mint I. r. vádlotté, a harc végigküzdését követeli. Éles magatartásom miatt, mely egyetlen akadálya a per nyílt és „sima” lefolytatásának, valószínűleg előbb eltesznek az útból, „elintéznek”. A pert 1958. II. 5–6-án zárt tárgyaláson tárgyalták, aztán az ügyész indítványára (újabb vizsgálat) a tárgyalást félbeszakították. A tényleges ok a belpolitikai és a nemzetközi helyzet alakulása, mely nem kedvezett egy Nagy Imre-pörnek és ítéletnek. Azóta semmi sem történt. Valószínűleg júniusban folytatódik a tárgyalás.

Ezen a tárgyaláson alávaló, gyalázatos, hitvány módon viselkedett: X. Y., V. Z., S. Y. és W. Q. (5)

Q.-t én a magyar Van der Lubbénak (6) neveztem el. Hogyan alakul a helyzet a továbbiak során, majd meglátjuk, ha megérjük.

Engem a Ti sorsotok rendkívül nyugtalanít. Hónapokon keresztül a vizsgálat vezetői mindenáron és eszközzel arra akartak rábírni, hogy „tegyem le a fegyvert”, „kapituláljak”, ismerjem be a vádakat. Ezt a legélesebben elutasítottam, és a tárgyaláson ehhez tartottam magamat. Nyugtalanít a helyzetetek azért is, mert Biszku(7) belügyminiszter azt üzente, hogy ilyen magatartásom nemcsak az én sorsomat, hanem a tiéteket is meghatározza.

Én a Ti helyzeteteken nem kapitulálással akarok segíteni, hanem harccal. Lehet, hogy belepusztulok, de az én harcomban a magyar népért, a hazáért és tiértetek a halál nem nagy áldozat. Az én édes magyar népem kegyetlen bosszút áll majd értem.

Ezt az írásomat kiegészíti az a két levél, amelyeket szerettem volna Neked elküldeni. 1958. II. 4-én, közvetlen a tárgyalás előestéjén írtam, a másodikat III. 1-jén, de egyiket sem engedték elküldeni. Mind a két levél ott van a vizsg. vezető Ferencsik(8) ezredesnél. Ő bizonyára megengedi neked elolvasni, vagy oda is adja.

Rendkívül sajnálom, hogy nem tudtam megírni a földosztás történetét és „életem regényét”, amit még Snagovban elkezdtem írni (Viharos emberöltő). De hát elfutott felettem az idő már, és rosszul gazdálkodtam.

Arra kérlek, Édes Szívem, hogy minden fellelhető írásomat stb. (cikkeket, a tanulmányokat, fényképeket stb.) gyűjtsétek össze és rendezzétek a Bödével (9). A Feri is segíteni fog bizonyára. Legyen ez emlék a Ferkó (10) számára.

Lehetséges Szívem, hogy mindezt velem együtt fogjátok végezni, ezt szeretném én is. Ezt a sebtében össze kriksz-krakszolt sorokat is együtt fogjuk böngészni. De az is lehetséges, hogy ez az írás a Te számodra íródik, és csak egy kései üzenet lesz tőlem a túlvilágról. Be kell fejeznem Édes Szívem, hamarosan takarodó, és még el is kell rejtenem ezt a levelet.

A viszontlátás reményében, Isten veled, Drága Szívem!

Ha elpusztulok is, a nép majd győz, ez ápolt bennünket, az ő ügyéért estem el. Őrizzetek meg emlékezetetekben, szívetekben.

Fő-utcai utolsó 310/1 cella, este ½ 9, 1958. V. 3-án.

A Te sírig hű és szerető

Imréd

Jegyzetek

1. Nagy Imréné, született Égető Mária (1902-1978).

2. Nagy Imre felesége 1958 decemberében térhetett haza a snagovi deportálásból. Férje egyetlen levelét sem kapta meg. A Snagovban őrzött hozzátartozókat csak jóval a per lezárása és a halálra ítéltek kivégzése után tájékoztatták szeretteik sorsáról. Nagy Imréné sem tudta, hová került a férje, miután 1957. április 14-én Snagovban letartóztatták. Erről nem, illetve félretájékoztatták őt, ez kiderült az egyetlen leveléből, ami a férjéhez eljutott. Erre utal itt Nagy Imre. Nagy 1958 márciusában éhségsztrájkkal fenyegetőzik arra az esetre, ha nem kaphat a hozzátartozóitól levelet. Az éhségsztrájk akkori állapotában akár végzetes is lehetett volna. Így jutott el Nagy Imréné levele férjéhez. (Erről l. RainerM. János: Nagy Imre 1953–1958, 1956-os Intézet, 1999, 421. o.) Az NKVD, a szovjet Belügyi Népbiztosság ekkor már valójában nem létezik, 1954-ben váltotta fel a KGB, az Állambiztonsági Bizottság.

3. Nagy Imrét és a vádlott-társait nem sokkal ezután helyezték át a világosabb és valamelyest kényelmesebb „írószobákba” (l. Rainer M. János: uo).

4. Dr. Jánosi Ferenc (1916–1968) lelkész, tanár, politikus, Nagy Imre veje és harcostársa, a Nagy Imre-per hetedrendű vádlottja, 1960-ban szabadult.

5. Ezen a megszakított tárgyaláson csak a vádlottak (Nagy Imre, dr. Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós, Szilágyi József) meghallgatására került sor. A levélben természetesen a valóságos nevek szerepelnek. A zárt tárgyaláson történtekről l. Rainer M. János: A kihallgatószobától a vesztőhelyig, in: A per, Nagy Imre és társai 1958, 1989, 1956-os Intézet – Nagy Imre Alapítvány, 2008., 87–93. o.). A több mint egy éve mindenkitől elszigetelt, nagyon rossz testi és idegi állapotban lévő Nagy Imre vádlott-társai egy részéről adott minősítésének értékeléséhez tudni kell, hogy a per nem ugyanazt jelentette Nagy Imrének, mint vádlott-társai többségének. Nagy nem remélte, hogy túléli a pert. Már letartóztatása előtt Snagovban ezzel a címmel kezdte írni önéletrajzát: Viharos emberöltő 1896–195... Azzal számolt tehát, hogy az életéből három év sincs már hátra. Számára a per tétje nem az ítélet befolyásolása volt, hanem a történteknek, a cselekedeteinek a rögzítése és igazolása a jövő ítélőszéke, „a világ munkásosztálya” előtt. Ebben a törekvésében a forradalom halálra elszánt miniszterelnöke nem vette mindig tekintetbe, hogy vádlott-társai az életükért harcolnak, és a tét meghatározza a védekezési stratégiájukat.

6. Marinus van der Lubbe (1909–1934) holland kommunista, akit a Reichstag felgyújtásáért ítéltek halálra a híres lipcsei perben, amely Dimitrov és a többi vezető kommunista felmentésével végződött. Van der Lubbe neve itt a naiv, megfontolatlan kalandort jelképezi, aki bedől a provokációnak, és akit a terror szervezői fölhasználhatnak a „haladás” ügyének lejáratására, prominens képviselőinek likvidálására és a szabadságjogok felfüggesztésére.

7. Biszku Béla (1921-), 1956 után belügyminiszter.

8. Ferencsik József rendőr ezredes (1920-?) Nagy Imre fő kihallgatója, a BM kémelhárító osztályának vezetője.

9. Nagy Erzsébet (1927–2008), Nagy Imre lánya.

10. Ifj. Jánosi Ferenc (1947–), Nagy Imre unokája.