Azt üzenik, hogy nem kell tanulnod, majd lesz valahogy
– Miniszterként ön felvetette az önkormányzati iskolák „államosításának” lehetőségét. Támogatja a jelenlegi kormán hasonló javaslatát?
– Ezzel a tervvel nem tudok azonosulni. Az én javaslatomban az önkormányzatok és az állam közt tárgyalások folytak volna. Nagy különbség van a tárgyalás és a között, hogy valamire ráteszem a kezemet. Közép-Európában az államosítás ezt jelenti, hogy az állam megkérdezés nélkül valamire azt mondja: innentől kezdve ez az enyém. A két elképzelést akkor lesz érdemes összehasonlítani, ha látjuk, mit akar a kormány.
– A miniszterelnök is arról beszél, hogy azoktól az önkormányzatoktól venné át az iskolákat az állam, amelyik önként mond le róla.
– Lehet olyan szituációt teremteni, amikor „önként és mosolyogva” mondanak le az önkormányzatok dolgokról, miközben a döntő többségük vállalja az intézményfenntartó szerepet. Olyan esetekben, amikor ez pénzügyi okok miatt lehetetlen, akkor az államnak érdemes intézményfenntartóvá válni, de az, hogy ez kisajátítás vagy tárgyalás eredményeként jön-e létre, nem stílusbeli, hanem tartalmi különbség.
– És mi a véleménye a pedagógus életpálya-modellről? Önök is akartak ilyet…
– Azért az fura, hogy nyolc ellenzéki és egy kormányzással töltött év után nincs egyetlen olyan dokumentum sem, amely világossá tenné, hogy a jelenlegi oktatásirányítás mit akar. Ezért nyilatkozatokból tájékozódunk, amelyek gyakran 72 órán belül módosulnak. Mi a rendszerváltás óta a legátfogóbb kutatás alapján készítettünk programot. Ez volt a Zöld könyv, amin pedagógusok, szociológusok, közgazdászok dolgoztak. Az ő javaslataik alapján alkottuk meg az Új tudás programot. Ennek fontos része volt a pedagógus életpálya-modell, amelynek megvalósításában a válság és nem szakmai tétovaság akadályozott meg minket. Viszont e mostani oktatásirányítás által keltett várakozást a közalkalmazottak úgy fordították le, hogy több pénzt kapnak. Az életpálya-modellről pedig sokan úgy gondolják, hogy így hívják a fizetésemelést. Eközben látszik, hogy nem megalapozott a terv. Arra vagyok kíváncsi, még hány tanévet kell várni ahhoz, hogy világos elképzelést lássunk a kereszténydemokrata vezetéstől, amire lehet mondani ezt vagy azt. Ez volt az első tanév, és ahogy kezdődött, úgy fejeződött be.
– Hódmezővásárhelyen kezdődött, ahol az első nemzeti tanévnyitónak nevezték az eseményt.
– A tanév megnyitása előtt az államtitkár ostobának vagy bohócnak nevezte azokat, akik több pénz várnak az oktatáshoz. Az egész tanévben arról beszéltek, hogy hamarosan készen lesz a koncepció, amely olyan biztonságot, életpályát, kiszámíthatóságot teremt, hogy ihaj. Ebből nem lett semmi. Aztán a rendszerváltás óta a legnagyobb tüntetést szervezték a pedagógus-szakszervezetek. A rendszerváltáson innen és túl átnyúló konszenzus volt abban, hogy az iskola középpontjában a gyermek áll. Ehhez képest voltak természetes hangsúlyeltolódások, amikor liberális, konzervatív vagy szocialista politikus vezette az oktatást. De mindegyikünknél a gyermek állt az első helyen, és ehhez képest volt intézményfejlesztés, pedagógus-továbbképzés, érettségi reform. Ezt a konszenzust a kereszténydemokrata oktatásirányítás felmondta. Figyelemre méltó fejlemény az „első nemzeti tanévben” az iskola fenntartói semlegesség megszüntetése. Döbbenetes, hogy az állam nevében eljáró kereszténydemokrata államtitkár az önkormányzati szféránál kiemeltebb szerepet biztosít az egyháznak. Költségvetési eszközzel és a közoktatási törvény módosításával arra ösztönzi az állam a saját önkormányzati szféráját, hogy az iskolát adja át egyházi fenntartónak. Ebből olyan átadási kísérletek is születtek, hogy a település egyetlen iskolája kerül az egyházhoz, ami mindenféle normának ellentmond. Nem véletlenül van az Alkotmánybíróság előtt az ügy.
– Milyen következményekkel járhat az átadás?
– Az első tanévben rendszerint nem változik semmi. Két-három év múlva meg minden. Nem normális dolog az, hogy ha ugyanazok a diákok, ugyanabban az iskolaépületben ugyanazokkal a tanárokkal önkormányzati fenntartású iskolában tanulnak, akkor az állam kevesebbet ad, mint ha ugyanazok a diákok, ugyanabban az iskolaépületben ugyanazokkal a tanárokkal egyházi fenntartás alá kerülnek. 300 fős iskola esetén a különbség plusz 28 millió forint.
– Az alapítványi iskolák még rosszabbul járnak.
– Az iskolák kilencven százaléka ma még önkormányzati, hét százaléka egyházi, a többi alapítványi, egyesületi. A részesedésükhöz képest sokkal több az az innováció, amit az alapítványi iskolák a közoktatásba behoznak. Nyílt hadüzenetet kapott ez a szféra, világos eszközökkel, a finanszírozás részbeni vagy teljes elvonásával, illetve annak lebegtetésével, hogy mindenki működtethet iskolát, csak finanszírozza. Mi ezzel élesen szemben állunk. Tucatjával sorolhatnám azokat a példákat, amikor az alapítványi iskolai körből származó kezdeményezés az egész közoktatásban elfogadott lett. Ezt elfojtani, ezt a kreativitást megszüntetni, egyértelműen kárt okoz a magyar közoktatásnak.
– Az ideologikus oktatási program ellenére sokszor úgy tűnik, hogy a gazdasági tárca pragmatizmusa még jobban befolyásolja a döntéseket.
– A kereszténydemokrata államtitkárság kezéből kicsúszott az irányítás, holott nem gondolom törvényszerűnek, hogy a gazdasági tárca uralja és irányítsa az oktatást. A Széll Kálmán-terv tízmilliárdokat von ki a szférából. Ez a tény. Csak a kultúra járt rosszabbul, mert az már végképp a padlón van. És ez még csak nem is személyfüggő kérdés: ebben a minisztériumi struktúrában egész egyszerűen nem lehet sikeres az oktatás. A rendszer maga akadályozza az eredményességet. Eközben üressé és tartalmatlanná tették az egyeztetéseket. Pedig ha az államtitkárság mond valamit, az gyengébb, mint az államtitkárság esetleges javaslata alapján kialakuló kompromisszumos egység.
– A kompromisszumokban nem vész el a lényeg?
– Nekem nagyon sok vitám volt Magyar Bálinttal és Pokorni Zoltánnal is. Kompromisszumképtelenségről egyikük esetben sem beszélnék, csak más-más emberi habitusról. De ez most egy más történet. Itt kényszeres bizonyítási vágyról van szó. Hogy a másiknak is lehet igazsága, az fel sem merül. Holott az a helyes út, amin a magyar közoktatás az elmúlt negyed században járt. A legutóbbi PISA és a PIRLS-eredmények már igazolják ezt. Ezt szétverni közönséges ostobaság. Büszkének kell lenni, hogy egymást követő kormányok egy nagyon nehéz, paradigmatikus váltás után képesek voltak megteremteni azt, aminek az első eredményei már látszanak. Egy ciklus alatt az oktatásban nem lehet látható eredményeket hozni.
– Ha 16 évre viszik le a tankötelezettséget, annak rögtön van kézzelfogható eredménye.
– Orbán Viktor azt mondta a 15 éves korhatárról, hogy nem ördögtől való gondolat. Szerintem pedig az, és pokolra is visz, mégpedig a legszegényebbeket viszi pokolra. Szemben azzal a korábbi elvvel, hogy „ha tanulsz, többre viszed”, ez a terv azt mondja, hogy „nem kell tanulnod, majd lesz valahogy”.
– Ellenzékiként az iskolabezárások ellen a Fidesz folyamatosan tiltakozott, de kormányon nem képes a folyamatot fékezni. Önök azért visszafogottak, mert már átélték ugyanezt a túloldalról?
– Most érezhetnék elégtételt, de nincsen bennem az a gondolat, hogy „na látjátok!”. 1980 óta Magyarországon olyan demográfiai változásnak vagyunk tanúi, amilyen az elmúlt három évszázadban – ha kivesszük a háborúkat, járványokat – nem volt. Egymillió 180 ezer általános iskolás volt 1980-ban, most 765 ezer, ez több mint harminc százalékos csökkenés. Erre nekünk világos tervünk volt. Kis települések valóban fenntarthatatlan kisiskoláit összevontuk, az esetek többségében egyébként az alsótagozat nem önálló intézményként tovább működött helyben. Több mint 300 helyen az épületeknek a felújítását is elvégeztük, 140 milliárd forintot tettünk iskola-felújításba. Millió vitán vettem részt, amikor megkérdeztem, hogy hány gyermek jár a helyi iskolába, kiderült 19, és nem egy, hanem az összes osztályba. És a faluban, hány gyerek él? 41, mondták. És a többi 22 gyerek hová jár? Ők már évek óta a jobb minőséget biztosító, három kilométerrel odébb található iskolába jártak. Sokszor azok voltak a leghangosabb tiltakozók, akik maguk máshová vitték a gyereküket. Volt kormányváltás, de nem lett több gyerek.
– Ön szerint ki áll nyerésre a Hoffmann-Pokorni vitában?
– Nem lenne helyes, ha én a kormánykoalíción belüli vitákat minősíteném. Elnyerték a kormányzást, abból egy év már eltelt. Sokáig hihettük azt, hogy kiérlelt programjuk van, de kiderült, hogy nem volt ilyen. Mégpedig azért nem volt, mert nem lehetett, nehogy a kampányban valaki elszólja magát, mert aztán még kiderül. Itt vagyunk az egekbe lőtt ígéretekkel, tavaly augusztusra várt felsőoktatási törvénnyel, májusra várt közoktatási törvénnyel, befejeződött a tanév, június közepe van. Se ez nincs, se az. Ez a bizonyítvány!
