Orbáni retorika: a jobboldalon sem tetszik a bohócügyi államtitkározás
A volt kancelláriaminiszter az új közteher-viselési rendszer szabályozása érdekében látta ezt fontosnak. Stumpf István meg is jelölte: az adó- és nyugdíjrendszer átalakítása elkerülhetetlen, és napirendre kell tűzni az elhalasztott reformokat. Akkor Orbán Viktor is azt hangoztatta, hogy a Magyarországon létrejött új többség, amely a népszavazáskor átütő erővel meg is mutatta magát, arra való, hogy új egyezségek jöjjenek létre, mert a régiek felbomlottak.
Spanyolországban a Moncloa-paktum 1977-ben a diktatúrából a demokráciára való átmenet békés, bosszúállástól mentes útját jelölte ki. Hogy olyan típusú paktumot nem fog tudni kötni Orbán Viktor, valószínűsíthető volt, hiszen 2010 áprilisában a Fidesz kétharmados győzelme, a „forradalom” után is a megosztottság uralkodott, és nem a politikai érdekeket felülírni akaró nemzeti összetartozás érzése.
Spanyolországban referendumot tartottak arról, hogy egyetértenek-e az emberek a politikai reformtörvénnyel. Orbán Viktornak viszont, miután miniszterelnök lett, egy pillanatra sem fordult meg a fejében a népszavazás a válságból kivezető reformok soráról.
Az ATV-ben 2010 nyarán azt mondta: „A képviselőket azért választják meg, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, és csak kivételes esetekben forduljanak a választókhoz. Ha elkezdünk népszavazást kiírni, akkor meg fogunk indulni az elnöki rendszer felé, és én nem szeretném, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el.”
Ezzel új, népszavazásmentes „filozófiát” hirdetett, és nagy társadalmi kompromisszumok keresése, új egyezségek helyett kifüggesztetett a falakra a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat. Elérkezett a konzultációs kormányzás; nemzeti konzultáció az új alkotmányról, most pedig a vonalkódbotránnyal kísért kérdőív, a szociális konzultáció a nyugdíjrendszer, az oktatás, az egészségügy, a munkavilága-segélyezés hogyanjáról. Holott a döntések, legalábbis az irányokról már megszülettek.
Lehet azt mondani, hogy „nem erre készültünk”. Mert mindent determinált a gazdasági vészforgatókönyv azután, hogy 2010. június elején Barroso EU-bizottsági elnök kőbe vésteMagyarország és Orbán Viktor számára a 3,8 százalékos költségvetési hiányt. Ami után a túlélés volt a cél a Matolcsy-féle „tizenkilencre lapot húzok” gazdaságpolitikával. Az ilyen improvizációs mutatványoknál sem idő, sem politikai tér nincs a kiérlelt, nagy, társadalmilag elfogadott megoldások keresésére. De a kivitelezés joggal váltott ki ellenérzéseket.
Valamilyen érdekegyeztetésre-tárgyalásra azért sor szokott kerülni – utólag. Ősszel Lázár János bejelentette a 98 százalékos különadó-törvény kapcsán az Alkotmánybíróság hatáskörszűkítését, s aztán kezdett konzultálni a szakszervezetekkel; Pintér Sándor tárgyalt a rendvédelmi szakszervezetekkel, de akkor már a T. Ház asztalán volt a Lázár–Balsai-alkotmánymódosítás. Hétfőn a parlament meg is szavazta a kedvezményes nyugdíjak megszüntetését célzó alkotmánymódosítást, és a miniszterelnök másnap reggel fogadta a rendvédelmiseket.
A Hír TV-ben, Csintalan Sándor betelefonálós műsorában az derült ki, a törzsközönség a korkedvezményes nyugdíjazás megszüntetése mellett áll, de nem tetszik nekik a miniszterelnök „bohócügyi államtitkározása”, mert a helyzet ennél komolyabb.
Valóban sokfrontos háborúban áll a miniszterelnök, s nemcsak a munkanélküliséggel és az államadóssággal kell megküzdenie, hanem a rezidensekkel, a háziorvosokkal, a pedagógusokkal, a mozdonyvezetőkkel, a „bohócforradalmár” rendvédelmisekkel, ... S ki tudja, később még kikkel.
Évekkel ezelőtt Orbán Viktor szűk körben állítólag azt mondta: válságmenedzselésben mindig is jó volt...
