Adathiány is nehezíti az ellátást

Némileg kevesebb esélye van az életben maradásra a szabolcsi infarktusos betegnek, mint a fővárosinak. A keleti országrészben élők alig több mint a fele kerül időben olyan centrumba, ahol korszerű kezelést kaphat, míg ez az arány a fővárosiak esetében kétharmad. Egyebek mellett ez is kiderül az úgynevezett infarktusregiszter adataiból. Az adatgyűjtést 2010 januárjában kezdték el 12 kórház közreműködésével.

A regiszterrendszer – egyelőre csak kísérleti jelleggel – azoknak az infarktusos eseteknek a számát és jellemzőit gyűjti, amelyek öt fővárosi kerületben és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében következtek be – mondta a Népszabadságnak Jánosi András professzor, az Országos Kardioló giai Intézet munkatársa, az infarktusregiszter szakmai vezetője. Mindezt azért tartja létfontosságúnak, mert eddig csak a sötétben lehetett tapogatózni: egyszerűen nem voltak pontos adatok a betegségről, senki sehol nem összegezte például azt, hogy naponta hány embernek záródik el a koszorúere, és hányan kapnak közülük megfelelő ellátást.

Jelenleg csak arra vonatko zóan vannak adatok, hogy hányan halnak bele a szívrohamba. Ezt a KSH gyűjti. A szívrohamok számáról, a kezelés milyenségéről viszont semmit nem tudni. Pedig jó volna, ugyanis a végszámok ismeretében megállapítható, hogy az elmúlt másfél évtizedben forradalmi változások zajlottak e területen: míg 1993-ban 15 ezren haltak bele a szívrohamba, addig mára ez a szám megfeleződött. Jánosi András azt valószínűsíti, hogy ennek oka az lehet, hogy több a szívkatéteres labor, amelyek a nap 24 órájában azonnal ellátják az infarktusos betegeket. Másrészt sok modern gyógyszer került forgalomba, s ezek szintén jelentősen hozzájárulnak a gyógyuláshoz. Ám azt, hogy melyiknek mekkora része van ebben az eredményben, a szakma is csak találgatja, holott a területre jutó források elosztásánál jó lenne tudni, melyikre mekkora arányban érdemes költeni.

Jánosi András professzor szerint valószínűleg most sincs kevesebb infarktus, mint húsz éve, de valószínűleg most jóval többen jutnak el a kórházig. Legalábbis ezt bizonyítja az eddig öszszegyűjtött, 4700 infarktusos eset kezeléséről készült leírás. Míg Budapesten a regiszter adatai szerint száz szívrohamot kapott emberből nyolc hal meg, addig Szabolcsban tíz. A különbségre az a magyarázat, hogy a panaszok kezdete és a kezelés megkezdésének ideje között a két országrészben jelentős az eltérés. A kezelés ugyanis akkor a leghatásosabb, ha a beteg az infarktus bekövetkezte után két–hat órával a laborban fekszik. Nos, a panaszok kezdete és az ellátás megkezdése közt a fővárosban élő szívrohamon átesettek átlagosan három és fél órát várnak, míg a vidékiek négy és fél órát.

Szintén a regiszterből derült ki, hogy míg húsz éve alig-alig akadt nő az infarktussal kezeltek között, ma már tíz esetből négy nő.

Intenzív osztály
Intenzív osztály
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.