A 60 év felettiek inkább nem esznek, de a számlákat kifizetik
A munka nélküli asszonynak ez már a sokadik kudarca volt. A sorozatos elutasítást, a fölöslegesség érzetét feldolgozni lelkileg sem könnyű. Gyomaendrődön, a Térségi Humánsegítő Szolgálatnál szervezett beilleszkedési csoportfoglalkozások során egy pszichológus és egy szociálpedagógus ebben is megpróbál segíteni neki. Nyilvánvaló azonban, hogy nem az ismétlődő kudarcok még oly szakszerű feldolgozása, hanem a munkahelyek számának növekedése jelentene megoldást.
– Egy idősebb barátom szokta mondani, hogy öt éve is ötévnyi távolságra volt a nyugdíjba vonulástól, meg most is – mondja Katona Vince, a Térségi Humánsegítő Szolgálat munkatársa, aki rendszeres szociális segélyben részesülő 50–55 éves emberek problémáival foglalkozik. Hozzáteszi: – Ha 2021-ig szakaszosan kitolják a nyugdíjkorhatárt 65 évre, akkor lehetőséget kellene teremteni, hogy az 50 év fölöttiek is találjanak munkát maguknak. Az egyik leginkább hátrányos helyzetűmunkaerő-piacicélcsoportugyanis a „Ratkó-gyerekeké”: az 1950–1956 között született nagy létszámú korosztályé. Ők a rendszerváltozást 15-20 év munkaviszony után élték meg, lakóhelyüktől, képzettségüktől és a szerencséjüktől is függött, hogy miután korábbi állásukból az utcára kerültek, el tudtak-e újból helyezkedni.
Az ország hátrányosabb helyzetű térségeiben sokan vannak olyanok, akik kizárólag alkalmi és idénymunkához jutottak a téeszek és a szocialista iparvállalatok felbomlása után. A jelenlegi szabályok szerint a résznyugdíjhoz legalább 15, a minimális öregségi nyugdíjhoz 20 év szolgálati idő kell. Katona Vincének van olyan gondozottja, aki nagy valószínűséggel nem szerez jogosultságot a 28 500 forintos minimális öregségi nyugdíjra sem – a rendszerváltozás előtti 13 év munkaviszonya és az ebből befi zetett nyugdíjjáruléka elvész, ő maga pedig csak az idősko rúak járadékára lesz jogosult, amelyet az önkormányzat állapíthat meg, és összege a legtöbb esetben a minimálnyugdíjnál is alacsonyabb.
Bár a modern család már csak a töredékét látja el egykori funkcióinak, még mindig a legfontosabb természetes erőforrás. A tartós munkanélküliség tartós feszültséget vált ki az emberben. Van, ahol az teszi tönkre a korábban úgy-ahogy működő családot, hogy a férfi, aki a hagyományos szerepfelfogásban „családfő”, „eltartó” volt, munkájával együtt elvesztette ezt a szerepét is, és a változást a családtagjai nem fogadják el tőle. Az apa, aki nem tud többé megfelelni a munkapiaci elvárásoknak, ezzel együtt családja igényeinek sem, egyedül marad, kapcsolatrendszere fellazul, életviteli problémái keletkeznek. Ilyen helyzetekben a szociá lis munkások egyfajta „mesterséges erőforrást”, családpótló segítséget jelentenek.
Nagyon nagy probléma, hogy 2011. január 1-jétől megszűnt az önkormányzati közfoglalkoztatás lehetősége a rendszeres szociális segélyben részesülők számára. A napi négy óra közcélú munkára is csak azok jogosultak, akik bérpótló juttatást kapnak. Kevésbé fejlett térségben az 50 év fölöttieknek az elsődleges munkapiaci esélyei szinte a nullával egyenlők. Számukra a közcélú munka jelentette az önbecsülés és a munkával való jövedelemszerzés megmaradt lehetőségét.
E korosztály munkavállalási készsége erősebb, mint a fiatalabbaké. Az idősebbek számára a munka érték, szükséglet, a munkavégzés pedig értékteremtés, egyfajta szükséglet kielégítése. Olyan embereknek, akik megszokták, hogy 20-30 évig „fontosak” voltak, nem is a jövedelem elveszítése, a fogyasztás kényszerű csökkentése okozza a legnagyobb problémát, hanem a fölöslegesség. Először kétségbeesetten próbálnak új munkahelyet szerezni, majd a sorozatos kudarcok hatására apatikussá válnak, kapcsolatrendszerük leépül, életük beszűkül. Ilyenkor tud nagyon sokat segíteni egy családtag, aki azt mondja a sokadik halvány lehetőségre is: „Anya, menj el, próbáld meg!” Vagy egy önsegélyező csoport, ahol először arra csodálkozhat rá a krónikus munkanélküliségtől szenvedő, hogy nincs egyedül a problémájával.
– A 60 év felettiek inkább nem esznek, de a számlákat befizetik – ezt tapasztalja PálJánosné,aki szinténagyomaendrődi humánsegítő szolgálatnál dolgozik adósságkezelési tanácsadóként. A gyomaendrődi önkormányzat csak a rezsiadósság térítésében segít: a teljes kimutatott adósság 50 százalékát kifizeti az önkormányzat az adósok helyett, a másik felére pedig részletfizetési kedvezményt adnak a szolgáltatók. Az adósságkezelési tanácsadó leggyakoribb ügyfelei a nagycsaládos munkanélküliek, alkalmi munkások. Ha van két dolgozó szülő, akik egy gyereket nevelnek és mindketten minimálbért keresnek, olyan „magas” lesz az egy főre jutó jövedelmük, hogy már nem jogosultak e szolgáltatásra, amelyet az önkormányzatok anyagi lehetőségei határoznak meg.
A lakás- és fogyasztási hiteladósságok rendezésében nem vesz részt az önkormányzat – a rezsiadósságok felhalmozódása azonban a legtöbb helyen visszavezethető a megemelkedett devizahitel-törlesztésre. Ha kevés a pénz, az emberek a közműszámlákat nem fizetik be – inkább kapcsolják ki a villanyórát, mint hogy elárverezzék a fejük fölül a házat. Az adósságkezelési tanácsadók mélyen belelátnak a munka nélküli családok anyagi helyzetébe és gondolkodásmódjába. Abba például, hogy sokan nem érzékelik: az áramot, a gázt ugyan utólag kell kifizetni – de előbb-utóbb fizetni kell érte. Először a legtöbben tiltakoznak a kártyás mérőórák ellen – pedig az előre fizetős rendszer takarékosságra, a költségek figyelésére szoktat. Aki teheti, már csak nagy hidegben használja fűtésre a gázt. Újra előveszik a régi, szilárd tüzelésű kazánt vagy kályhát. Sokan hozatnak Romániából olcsó tűzifát – igaz, van, aki egyszerre csak 5-10 mázsát tud megvásárolni. Újra és újra el kell mondani az embereknek a régi praktikus tudnivalókat: ne hagyják készenléti állapoton az elektromos készülékeket. Ne engedjék, hogy a hűtő eljegesedjen, a vízmelegítő kövesedjen! Pál Jánosné nagyon hasznosnak tartja a háztartási napló vezetését – nem csak a legszegényebbek számára. Terveznek is egy öt alkalomból álló programsorozatot, ahol hitelekről, megtakarításokról, a családi gazdálkodás könnyebbé tételéről és időmenedzselésről beszélnek majd. Úgy tűnik, hogy akik kényszerűen otthon vannak, azoknak szétfolyik a kezükből az idő – éppen mert olyan sok idejük van, mindig lehet halogatni bármilyen elvégeznivalót.
Gyomaendrődön még nincsenek súlyos ellentétek a romák és nem romák között. Vagyon Dezső, a Gyomaendrődi Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselője azt mondja: a roma családok körében is hasonló a helyzet, mint a nem romáknál. A nagyszülők jelentős része még dolgozott, normális körülmények között nyugdíjba vonult. A jelenlegi középkorúak jellemzően már csak néhány év szolgálati időt tudnak felmutatni, a fiataloknak pedig szinte lehetetlen bejelentett álláshoz jutni. A romák közül is sokan eljárnak idénymunkára: libatépés, birkanyírás, címerezés, kapálás a munka – de ebből csak átmeneti könnyebbséget lehet elérni, hosszú távú biztonságot nem. Vagyon Dezső szerint az ország „megvezetése” volt, hogy a kétezres években olyan könnyűvé tették a hitelhez jutást. A hosszú távú eladósodáshoz biztos, jól jövedelmezőmunkahely szükséges – ez nem voltmeg,mégis szinte rátukmálták a hitelt a romákra is. Nagyon sok szegény sorsú ember van, aki nem elherdálta, hanem megfelelő célra használta a kölcsönt – bővítette, felújította például a lakását, a család életét könnyítő gépeket vásárolt –, mégis nehéz helyzetbe került, és sokan őt tartják ezért hibásnak.
Ha a jobb módú, nem roma családokban megnehezül a munkához jutás, még nehezebb lesz állást találni a romáknak – mondja Vagyon Dezső. –Éppen annyira, amennyire előítéletesek a munkáltatók. Az pedig, hogy ők melyik térségben mennyire előítéletesek, függ attól, hogy a helyi lakosságon belül mekkora a cigányság aránya, milyen az iskolázottsága, a kultúrája, a múltja. De nagyon sokban függ a helyi többségi társadalom helyzetétől is: minél rosszabbul élnek a nem romák, annál hajlamosabbak a bűnbakkeresésre, és eztmind gyakrabban használják fel céljaik érdekében olyan politikai erők, akik nem megoldani, hanem szítani akarják az ellentéteket.
Feleslegessé válnak a szociális munkások
„Meggyőződésem, hogy az új szociális törvénnyel a szociális munkások jelentős része feleslegessé válik, és elveszíti az állását”, mondja a gyomaendrődi tréninget vezető Majoros Márta szociálpszichológus. Utána nem lesz, aki segítsen a növekvő számú leszakadónak. A rendszerváltozás óta a nyugdíjak úgyahogy megőrizték a reálértéküket, míg a rendszeres folyósítású szociális segélyek reálértéke 55 százalékra, az ad hoc segélyeké pedig mindössze 18 százalékra csökkent. A szociális szféra nélkül tovább nő a tájékozatlanság: a nem roma családok 20 százaléka, a roma családok 40 százaléka már ma sem veszi igénybe azokat a jóléti ellátásokat, amelyekre jogosult lenne. (T. I.)
