Pintér se Balog

Mindannyian Pintér Sándor kezében vagyunk, mondta Orbán Viktor Kötcsén. Ezzel arra utalt, hogy ideje újraépíteni a kormányzásuk alatt szétvert, valóban rosszul működő közmunkarendszert, s a feladat megoldását Pintér Sándor belügyminiszterre bízza.

Orbán a kormányzása sikeressége szempontjából nagyon sokat vár tehát a közmunkarendszertől, ami támogatható abban az esetben, ha ez a munka értékteremtő és / vagy visszavezet a valódi munkaerőpiacra. Ellenkező esetben a közmunka rettenetesen drága, jóval többe kerül, mint a segély, amihez most már szinte alig lehet hozzájutni. A megszigorított rendszerben éhkoppon tengődnek sok százezren, odavetve az elemeknek.

Van ugyanis ma Magyarországon számos olyan szeglet – nem, nem Gyöngyöspatáról van szó! –, amit az állam már föladott vagy föladni látszik, ahonnan lényegében kivonult azzal, hogy mindenki boldoguljon, ahogy tud. Csakhogy ha Orbán Viktor nem tud érdemi munkát adni az itt rekedteknek, illetve ha nem képes visszavezetni őket a munkaerőpiacra – vajon mitől lenne a közmunkától több piaci munkahely? –, akkor valószínűleg inkább az „ezek is a mi adónkból élnek” fölhorgadását akarja kezelni, kihúzni a talajt a Jobbik alól.

Hatalomtechnikai szempontból ez érthető, de tanúskodna ugyanakkor arról is, hogy Orbán Viktornak esze ágában sincs a valódi problémával foglalkozni, nem érdeklik őt a cigányok.

Sajnos, valószínűleg ez a megközelítés a helyes, ha ugyanis a miniszterelnök olyan embereknek tekintené a közmunkába vonandókat, akik képesek értéket termelni, akkor nem Pintér Sándor kezébe helyezné ezt az ügyet, akinek valószínűleg a leghalványabb fogalma sincs a probléma összetettségéről, arról, hogy miként lehet emberhez méltón motiválni évtizedek óta munka nélkül élőket, fogalma sincs az átképzési rendszerekről, sejtelme sincs a problémahalmaz szociológiai-etnikai hátteréről.

Készséggel elismerem, hogy Pintér egészen pontosan meg tudja határozni, hogy miként lehet ennyi meg ennyi embert odaszállítani valamilyen gát megerősítésére, ott hogyan lehet őket néhány hónapra elhelyezni, miként kell megszervezni az ellátásukat, de ez az egyébként értékes tudás csak az egyik eleme mindannak, ami egy működő és emberileg is vállalható közmunkaprogramhoz kellene.

Miért is Pintér Sándor? Talán azért, mert a miniszterelnök ezt az egészet egyszerű rendészeti kérdésként kezeli – amíg árkot ásnak, addig se lopnak tyúkot. De akkor mit csinál Balog Zoltán felzárkóztatási kormánybiztos azon kívül, hogy Orbán Viktort kísérgeti Kötcsén és lelkészként támaszt nyújt neki nehéz pillanatokban? Ha a posztját egy kicsit is komolyan venné, akkor most az asztalt kéne vernie, hogy a közmunkaprogram rendszerének felelőssége igenis az övé.

Ha őt komolyan vennék, akkor szóba se jöhetne más. De nem veri. Igaz, még lenne mit fejlődnie a felzárkóztatásban: magányos pillanataikban megoszthatná miniszterelnökével, hogy akikről olykor szónokolni szokott, képesek értéket teremteni, mert emberek, nem állatok.

Pintér Sándor Kötcsén
Pintér Sándor Kötcsén FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.