Arányosabb választást akar az MSZP

Tisztán listás választási rendszert szeretnének a szocialisták, és azt sem zárják ki, hogy pusztán országos listára szavazzanak majd a választók 2014-ben – tudta meg a Népszabadság.

A jelenleg még hatályos, de év végéig a sarkalatos törvények meghozatalakor bizonyosan megváltoztatásra kerülő választási rendszerben 387 mandátumot osztanak szét: 176-ot egyéni választókörzetben, legfeljebb 152-t megyei, minimum 58-at pedig országos listán. Ugyan az új alaptörvényben nem szerepel az Országgyűlés kétszáz fős létszáma, de már bizonyos, hogy közel ennyi képviselője lesz a következő parlamentnek. A Fidesz korábban beadott javaslata szerint (a kedvezményes kisebbségi mandátumok nélkül) 198 mandátumot osztanának szét, méghozzá vegyes rendszerben: egyéni választókörzetben és listán.

A szocialisták tavalyi javaslata ezzel szemben 199 mandátumot osztana: pusztán megyei és országos listán. Az MSZP-nél a budapesti ügyvezető alelnök Molnár Zsoltot jelölték ki a választójogi reform koordinálására. Lapunknak azt mondta: minél arányosabb választást szeretnének. „Az egyéni körzeteknek 90-100 egyéni mandátum esetén a magyar településszerkezetben nincs realitása. A körzetek nagysága elláthatatlanná tenné a képviseletet, hiszen százezres választókerületek jönnének létre.Mellesleg a kerületek kötelező újrarajzolása visszaélésekre adna lehetőséget” – fogalmazott.Molnár hozzátette: nem zárják ki, hogy akár – az európai parlamenti választásokhoz hasonlóan – pusztán országos listákra lehessen szavazni, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy Hollandiában vagy Izraelben. A politikus szerint az MSZP nyitott a tárgyalásokra, és remélik, hogy a Fidesz a választójogi reformot nem a „szokásos erőpozícióból, mások véleményét lesöpörve” fogja megalkotni. Molnár leszögezte, hogy a határon túliak szavazati jogát mindenképpen magyarországi lakóhelyhez kötnék.

A minden választás során botrányos visszaélésekkel övezett ajánlószelvény-rendszer esetleges megreformálására vonatkozó kérdésünkre pedig azt válaszolta: az egyes nyugati demokráciákban használt „kauciós” megoldás bevezetése problémás, mivel könnyen korrupcióra adna lehetőséget, az ajánlások során pedig így is mindig felmerülnek vitás esetek.Molnár Zsolt ezért az ajánlószelvényekre egyéni azonosítót tenne, amely a visszaéléseket értelmetlenné teszi, a feldolgozást pedig megkönnyíti. Hozzátette, hogy a különféle „adatbázislisták” elleni megoldás az lehet, ha a választók egyénileg nyilatkozhatnának arról, hogy adataikat felhasználhatják-e a pártok, illetve ha minden begyűjtött szelvényt le kell adni, és a fel nem használtakat a pártok helyett a választási bizottságok semmisítenék meg. Igaz, Molnár elképzelése nem zárja ki, hogy a begyűjtött szelvényeken szereplő személyes adatokat a pártok leadás előtt a saját céljaikra használják, ugyanakkor ellenőrizhetővé és számon kérhetővé teszi minden állampolgár számára ezt a lehetőséget.

Salamon László, az alkotmány-előkészítő bizottság és a választási reformon dolgozó albizottság fideszes elnöke a Népszabadságnak korábban azt mondta: a Fidesz–KDNP a vegyes választási rendszert preferálja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.