Bauer Tamás: Kövér önkénye
Az érintett ellenzéki képviselők, minthogy a pénzükről volt szó, szemérmesen kerülték a témát. A sajtó sem nagyon foglalkozott vele: az egyedüli komoly kommentárt – mint annyiszor – a Galamuson olvashatták Lánczos Verától, akik rákattintanak e fontos portálra. A Népszabadság ugyan szerkesztőségi vezércikket szentelt a kérdésnek, de ebben elismerte az eljárás törvényes voltát, s csupán méltánytalannak minősítette az eljárást (A torzonborz lelkű Kövér, május 31.). Pedig ezúttal is súlyos sérelem érte a jogállamot.
„Az országgyűlési képviselőt a függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg.” Ez a mondat szerepel a hatályos alkotmány 20. § (4) bekezdésében.
Ez a javadalmazás nem bér, nem fizetés, hanem tiszteletdíj, amely megbízatásának kezdetétől végéig jár a képviselőnek. Funkciója az alkotmány szerint a képviselő függetlenségének biztosítása, amiből két dolog következik: olyan mértékben kell a javadalmazást megállapítani, hogy a képviselő ne legyen rászorulva egyéb jövedelemre, és a tiszteletdíjhoz attól függetlenül kell hozzájutnia, hogy miképpen látja el feladatát. Kétségtelen, hogy a képviselőnek az Országgyűlés házszabálya szerint „joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak a bizottságnak az ülésein, amelynek tagja”, de az egyes képviselők maguk dönthetnek arról, hogy miképpen vesznek részt az Országgyűlés munkájában. Nem függhet a tiszteletdíj attól, hogy mennyire szorgalmas, milyen minőségű munkát végez. A képviselőnek nincs se munkáltatója, se főnöke, csak saját lelkiismeretének, és végső soron a munkáját a következő választáson megítélő választóknak tartozik felelősséggel. Ha nem így lenne, nem lehetne független, márpedig a képviselői függetlenség, a szabad mandátum alkotmányos alapelv. Nem főnöke a képviselőnek saját frakcióvezetője sem: politikai nézeteltérés esetén a képviselő a frakcióból kizárható, de javadalmazását és munkájának egyéb feltételeit senki sem vonhatja meg tőle.
Már az sem összeegyeztethető a képviselői függetlenség alkotmányos elvével, hogy a házszabály 44. § (2) bekezdése szerint „A képviselőnek járó alapdíj összege arányosan csökken, ha a képviselő a tárgyhónap napirendben előre feltüntetett szavazásainak több mint egyharmadán igazolatlanul nem vesz részt.” A gyakorlat szerint a frakcióvezető igazolja az egyes képviselők távolmaradását a szavazásoktól. Vajon milyen alapon, hiszen nem főnöke a képviselőnek, tehát nem ítélheti meg a távolmaradás indokoltságát? Az azonban abszurdum, hogy az Országgyűlés elnöke ezt az igazolást tartalmilag felülbírálja. Ez azt jelenti, hogy az Ország gyűlés kormánypárti elnöke –az elnökmindig kormánypárti – tartalmi szempontból ítéli meg az ellenzéki képviselők tevékenységét, az ellenzék jogosítványainak alkotmányosan megengedhetetlen korlátozása.
Mert hiszen mi is történt márciusban és áprilisban? Az Országgyűlés a Fidesz alaptörvény-tervezetét tárgyalta, és ezekben a hetekben az Országgyűlés csak ezzel a napirendi ponttal foglalkozott, így szavazások is csak erről voltak. Az Országgyűlésben képviselt két demokratikus párt, az MSZP és az LMP viszont – tegyük hozzá: nem egykönnyen, hanem hosszú belső vita után – a fideszes alkotmányozás bojkottja mellett döntött, mert azt – mármint hogy a Fidesz az ellenzék álláspontját figyelmen kívül hagyva kíván dönteni az ország új alkotmányáról – a demokratikus normák súlyos megsértésének tekintette. Mivel nem vettek részt az alaptörvény tárgyalásán, a szavazásról is távol maradtak.
A bojkott, az ülésről való távolmaradás a demokratikus politika fontos eszköze. Nem árt emlékeztetni: éppen a Fidesz vezette be a demokratikus magyar Országgyűlésben 1990 júniusában kivonulva a plenáris ülésről, amikor Trianonra emlékezve a házelnök egyeztetés nélkül rendelt el felállást. Jeszenszky Géza akkori külügyminiszternek az ellenzéket kirekesztő interpellációs válasza volt a következő eset, amikor az ellenzéki pártok – köztük a Fidesz – újra kivonultak. Az 1994–98-as ciklusban ismét a Fidesz kezdeményezésére vonult ki az ellenzék, amikor úgy ítélte meg, hogy a kétharmados többségben levő kormánykoalíció visszaél többségével,mert például ellenzéki egyetértés nélkül módosították az önkormányzati és az önkormányzati választási törvényt. (Igazuk volt, hibát követtünk el.) Hasonlóképpen élt a kivonulás, vagyis a bojkott eszközével a Fidesz-kormány ellenzéke, amikor a Fidesz élt vissza szerintük a maga többségével, például a csonka médiakuratóriumok választásakor. 2006 után Gyurcsány Ferenc megszólalásakor vonult ki újra meg újra a Fidesz, ismét bojkottal fejezve ki súlyosan elítélő álláspontját a parlamenti többség eljárásával szemben. A bojkott sohasem a többségi állásponttal való tartalmi egyet nem értést fejezi ki, annak kifejezését a nemleges szavazat szolgálja, hanem a többség eljárása fölötti súlyos felháborodást. Azt, hogy a kisebbség azt a politikai közösség egésze által elfogadott demokratikus normák megsértésének tekinti. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e azzal az állásponttal, amit a kisebbség a bojkottal fejez ki, a bojkott eszközét a politikai véleménynyilvánítás legitim eszközének kell tekintenünk (és nem „polgári engedetlenségnek”, ahogy arról Schiffer András vélekedett, legitimálva ezzel a maga részéről a tiszteletdíj csökkentését, mint ahogy tévesen vette azt jogszerűként tudomásul Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese is). Azt, hogy indokolt-e a bojkott, a képviselői függetlenség talaján maga dönti el minden egyes képviselő, illetve képviselőcsoport. Más, és különösen az Országgyűlés másik oldalához tartozó politikai tisztségviselő azt nem hivatott megítélni.
Amikor Kövér László felülbírálta a szavazástól való távolmaradásnak a saját frakcióvezető általi igazolását, kormánypárti tisztségviselőként az ellenzékiek politikai magatartását szankcionálta. Aligha szorul bizonyításra, hogy alkotmányellenesen járt el.
Csak a rend kedvéért: a Fidesz alaptörvénye 4. cikkében megismétli a demokratikus alkotmánynak az országgyűlési képviselők függetlenségére vonatkozó rendelkezéseit, tehát Kövér eljárása annak alapján is alkotmányellenes. Jó lenne, ha akadna országgyűlési képviselő, aki a tiszteletdíj csökkentése miatt bírósághoz fordulna, hiszen egyedi döntést az Alkotmánybíróság nem vizsgálhat, csak a bíróság.
