Aki olvasott a rendszerváltás előtt készült fölméréseket, az tudja, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége minden politikai kérdésre a diktatúra által elvárt válaszokat adta, mert a kérdezőbiztost a hatalom emberének tekintették. Trianonról azonban, miként Vásárhelyi Mária emlékeztet rá az Élet és Irodalom legutóbbi számában, az emberek hetven százaléka a hetvenes évek közepén is úgy nyilatkozott, hogy „mély keserűséggel tölti el”, többségük az elvesztett területek jelentős részét visszacsatoló két bécsi döntést is helyeselte.

Trianonról két évtizede mindenki azt mond, ír és tanít, amit akar. És akarnak is sokan sokat.

Vásárhelyiék kutatásaiból mégis azt kell megtudnunk, hogy a rendszerváltás után felnőtt fiatalok sokkal kevesebb ismerettel rendelkeznek Trianonról, mint a diktatúra évtizedeiben nevelődött generációk. Annak ellenére, hogy ezek a fiatalok nemcsak sokkal iskolázottabbak, de sokkal jobban érdekli is őket Trianon problematikája, mint az idősebbeket, akiket pedig, mint láttuk, ez szintén mélyen érintett még a diktatúra ellenszelében is.

A 18–30 éves korosztály kétharmada azonban nem, fele még körülbelül sem tudja, mikor írták alá a trianoni szerződést. Húsz felnőttből kilenc, húsz fiatalból három tudja nagyjából megbecsülni, hogy az ország területének mekkora részét veszítette el. A fiatalok nagy többsége abban a szilárd tévhitben él, hogy az elcsatolt területek lakosságának többsége magyar volt.

Akkor mi érdekli a fiatalokat oly nagyon Trianonból, ha nem a tények? A visszacsinálás.

53 százalékuk úgy gondolja, soha nem fogadhatjuk el a trianoni határokat. Az így vélekedők harmada szerint semmilyen eszköztől nem riadhatunk vissza az elcsatolt részek visszaszerzése érdekében. Két évtized alatt elértük, hogy a fiatalok kevesebbet tudjanak Trianonról, mint akiket a diktatúra iskolázott, ellenben többségük az elszakított magyarság sorsának rontására legalkalmasabb, de legalább irreális célokkal azonosuljon.

A magyar ifjúság többsége olyan célt követne, melyről minden normális európai felnőtt tudja, hogy elérhetetlen, viszont követése a legsúlyosabb viszályokba vezet. Ennek a fele sem tréfa.

A magyarellenes nacionalisták a magyar irredentától való irreális félelem szításával szervezik az indulatokat a magyar kisebbségek, azok önkormányzatai, nyelvhasználata, kulturális élete, iskolarendszere, társadalmi-gazdasági érvényesülése ellen. Az irreális célokat kergető magyar irredenták tettestársaik. Nolens volens. A magyar irredenta egy cél elérésére alkalmas: megképzi az alaptalan magyarellenes félelmek alapjának látszatát. Annál hatékonyabban, minél inkább áthat a határokon.

Trianon politikai fölhasználására a rendszerváltás óta az a „jobboldal” törekedett, mely az értelem ellenőrzése alól felszabadított érzelmek, indulatok erejére épít. Legyen szó multikról, kórházakról, Trianonról, bármiről. Ahol nincs szükség az értelemre, ott a tényekre sincs. Sőt. Azok csak gátolják az értelemtől nem korlátozott indulatok szabad áramlását.

A gátlás mögött pedig nincs politikai erő.