Baloldalazás
Most sem.
Az Orbán-kormány intézkedéseinek szocialista kritikája általában kimerül az aktuális döntés vagy törvény elutasításában. A debreceni stadionra dobott tízmilliárd a kormányfő ajándéka Kósa Lajosnak. Értem. Ám senki nem mondja el nyilvánosan, hogy ha a szocialisták ennyi pénzt fektetnének a testkultúrába, akkor sportcélú közösségi terekre áldoznának, nem egy sportvállalkozás új otthonára.
A kabinet milliárdokat utal nyugat-magyarországi labdarúgó-akadémiáknak. Értem. Ám senki nem áll ki azzal, hogy ebből a forrásból egyet építenének inkább Borsodba, s ösztöndíjprogramot indítanának hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ha a kölyök befér a csapatba, továbbá megfelelő a tanulmányi eredménye, akkor teljes ellátást kap, s a család is pénzhez jut.
Az új adórendszer, valamint a kormány szociálpolitikája szegényellenes. Értem. Ám senki nem akad, aki regélne arról, hogy miért éppen a progresszív adórendszerrel csoportosítanák át a pénz egy részét a tehetősektől a kevésbé szerencsések felé. Aki elmondaná, hogy az első számú küldetés a társadalmi különbségek csökkentése, mert a budai, az észak-borsodi, valamint a kőbányai gyerekek létfeltételei közötti differenciák hovatovább elviselhetetlenek.
Ideje kimondani, hogy a baloldal nem a feltétel nélküli adakozás politikáját támogatja a XXI. században, ahogyan az néhány fölöttébb aktív politikus nyilatkozataiból kirajzolódik. Hogy a haladók meritokráciát képzelnek el, amelyben mindenki tehetsége és teljesítménye szerint részesül a javakból, ám ennek szükséges feltételeként tekintenek az esélyek egyenlőségének megteremtésére. Alapvetően ott, ahol az esélyek még elvileg teljesek: a gyerekeknél.
Ezért követi vakon a modern baloldal Tony Blair szentháromságát: az oktatást, az oktatást és az oktatást. Innen tekintve az Orbán-kormány intézkedéseinek igenis létezik haladó alternatívája.
Persze fölöttébb egyszerű ellavírozni az Orbán-összes – általában indokolt – tagadásával, ám az efféle koncepció nélküli „baloldalazás” legföljebb 100 napos programokhoz, ingyenes BKV-elmebajhoz és további populista ígéretekhez vezet, semmint értékvezérelt politikai program kikristályosodásához.
Bono a Beautiful Day című számban megjelölte már a haladók politikájának origóját: „Taníts! Tudom, nem vagyok reménytelen eset! Érj el! Tudom, nem vagyok reménytelen eset!” Ha a baloldali politikusok a „Visszacsináljuk!” felkiáltással reagálnak az orbáni ámokfutás egyes lépéseire, s csupán pozícióharccal múlatják idejüket, akkor a magyar progresszió sírját ássák tovább.
