Alig fejezi be a devizahitelesek kimenekítését, máris várják új és új ellenfelek. Előbb visszavezeti a rendvédelmi dolgozókat a munka világába, majd rögtön megoldja a vasárnapi nyitva tartás problémáját. Az idegtépő „háborús” helyzetben szükség is van bölcs döntésére: a kérdés nem időszerű, majd ha öt nap elég lesz dolgozó népünknek a megélhetésre, visszatérünk rá. Ezzel a kérdés valószínűleg lekerült a napirendről.

Az operaházi igazgatói kinevezési ügyet szintén neki kell kiegyenesíteni. Az Alföldi Róbertet Nemzeti színházbeli tisztségében megtartó Réthelyi Miklós operaházi döntését Magyarország miniszterelnöke kénytelen személyesen érvényteleníteni. De ez mind nem elég.

A kormányfő szűkebb pátriájában, Felcsúton is dúl a háború, a menesztett független polgármester seregeket gyűjt a Fidesz favoritja ellen. Micsoda csatár az, aki idegenben gólokat lő, otthon viszont állandóan csak középkezdéshez jár a bekapott találatok után? Ne legyen kétségünk: Orbán Viktor legalább annyira kézben tartja a felcsúti hatalmi kérdéseket, mint a Mol-részvények oroszoktól történő – a Háború és béke heroizmusára emlékeztető – visszaszerzését.

Az ír miniszterelnökkel való találkozást ne is említsük. Az efféle protokollügyeket energiabombához hasonlatos miniszterelnökünk könnyedén meg szokta oldani.

Szerencsére a kormánypárti Hírcentrum időben tudósít arról, ahogyan a hiperaktív miniszterelnök a választókkal konzultál. „Aki ennél többet konzultál, már nem kormányoz”. „Egyeztetek, döntök, végrehajtok, megállapodok, tárgyalok – a Fidesz-alapító Ungár Klára a blogjában ezeket az egyes szám első személyű igéket sorolja egy tévés hírblokk hallatán. S megjegyzi: „Viktor mindent maga csinál. Nem a kormány, nem a parlamenti többség... A Fideszben és a KDNP-ben nyilván már megszokták ezt a stílust, ezt a vezetői módszert. Orbán az egész országot rá akarja erre szoktatni.”

Mi nem fogalmaznánk ennyire sarkosan. Volna viszont egy fölvetésünk. Miután a miniszterelnök úr a fülkeforradalom előtti (szintén) háborús években is annyira elfoglalt volt, hogy harci teendői mellett sokezer parlamenti szavazáson például nem tudott részt venni – na jó, a kordonbontásra szakított időt –, lassan el lehetne gondolkodni a legaktívabb magyar cím adományozásán.

Ő lehetne az egyedüli jelölt. De vajon ki ítéli oda a címet? Aligha kétséges...