Újranyitják a cigányiskolát

A hét közepén döntött a nyíregyházi közgyűlés arról, hogy újranyitja a néhány éve megszüntetett cigányiskolát a zömmel mélyszegénységben élő roma családok által lakott Huszár-telepen.

A város a fenntartói jogokat a Magyar Görögkatolikus Egyháznak adja. Az iskola 2007-ben azért zárt be, mert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány beperelte az önkormányzatot, mert az a cigánytelepen működtetett iskolában jogellenesen különítette el a roma gyerekeket. Az önkormányzat felismerve, hogy a pert elveszítené, becsukatta az iskolát.

A bezárt iskola épületét a Roma Sajtóközpont hírei szerint uniós és hazai forrásból felújították, és ott Huszárvár néven szociokulturális központot alakítottak ki, ahol többek között a gyerekjóléti szolgálat is működik. Az újranyitásról szóló döntés azért is érthetetlen, mert az uniós elnökséget ellátó magyar kormány deklarált szándékaival is ellentétben áll. A Balog Zoltán vezette Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság által megfogalmazott (néhány hete a tagállamok által el is fogadott) uniós dokumentum szerint az oktatásban a roma gyerekeket hozzá kell segíteni a szegregációmentes, minőségi oktatáshoz. Az államtitkár azonban nem szólal meg a cigányiskola újranyitásának ügyében.

Járóka Lívia, a Fidesz EP-képviselője a Népszabadság megkeresésére azt írta, nem ismeri a Huszár-telepi iskola egyedi történetét, a konkrét esetről ezért nem nyilatkozik. De hozzátette: a tisztán etnikai alapú elkülönítés ellentétben áll az alkotmánnyal és az uniós joggal egyaránt, ezért az ellen a leghatározottabban fel kell lépni.

A nyíregyházi döntés visszavonását sürgeti a Roma Oktatási Alap (ROA). A roma és nem roma gyermekek közti oktatási szakadék felszámolásáért küzdő, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szervezet arra figyelmezteti az önkormányzatot, hogy az iskola újranyitása ütközik a jelenleg hatályos közoktatási törvénnyel. „Az integráció hosszú távon térül meg”, írja a szervezet állásfoglalásában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.