Nem véletlen, hogy Orbán Viktor politikájáról sokaknak Margaret Thatcher jut eszébe. A brit kormányfő, a Vaslady volt az, aki felismerve, hogy országa zsákutcába jutott, éles és kemény jobboldali fordulattal, gazdaságpolitikával leverte a legnagyobb szakszervezeteket, és a kényszerű reformok útjára terelte Nagy-Britanniát. Ezzel segített az országnak.

A hasonlat azonban erősen sántít. Orbán retorikája ugyanis nem egyszerűen jobboldali, hanem avítt és populista, a háború, amelybe naponta hívja az országot, az ő háborúja, mert azonosítható ellenséget rajta kívül nem lát senki sem a politikai, sem a civil pályán. A háború maga fölösleges, a változások nem. A célt sem látni, csak a küzdelmet. Azt, hogy a kormányfő képtelen konszolidált viszonyokat teremtve megegyezéses jövő felé terelni az országot.

Érthetetlen, miért szorítja az utcára a rendvédelmi szakszervezeteket. Egyik nap „férfiemberek módjára” rendezné velük a nyugdíjvitát, másnap azt mondja macsósan, a bohócügyi államtitkárának javasolja, hogy a Kossuth téren konzultáljon. Szociálisan.

Tudjuk, Orbán Viktor harc közben van elemében. Az állam erőszakszervezeteivel vívott háborúja azonban sokba kerülhet neki. (A szerk.)