Délibábos avató

Csak július elejétől lesz látogatható a Hortobágyi Csárda, holott azt már ezen a hétfőn ünnepélyesen fölavatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

A tárcavezető az EurópaiUnió agrárminisztereinek jelenlétében adta át az uniós támogatásból fölújított létesítményt, ennek jeleként átvágott egy nemzetiszínű szalagot, majd a meghívottak megebédeltek az ideiglenesen megnyitott épületben, amely azóta zárva tart.

Habár Fazekas Sándor – az MTI tudósítása szerint – úgy fogalmazott, a csárdát a közönségnek adja át, a létesítmény megnyitását az üzemeltető és a vagyonkezelő július elejére tervezi. A megnyitás adminisztrációs okok miatt késik: már aláírták az üzemeltetői szerződést, de a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még nem fejezte be a dokumentáció ellenőrzését. Ennek tükrében különösen furcsa, hogy aminiszter felavatta a nem üzemelő csárdát.

A vendéglátóhely üzemeltetője az állami kézben lévő Hortobágyi Nonprofi t Kft. – korábbi nevén a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. –, vagyonkezelője pedig az állami tulajdonú Hortobágyi Nemzeti Park. Előző írásunkban a Hortobágyi Nonprofit Kft.-t nem üzemeltetőként, hanem tulajdonosként említettük. Ez nem változtat azon, hogy az üzemeltetőn és a vagyonkezelőn keresztül a létesítmény – mint megírtuk – a magyar államé. S nem változtat azon sem, hogy Fazekas Sándor miniszter egy nem üzemelő létesítményt avatott föl.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.