Másfél milliárd forint Andy Vajna filmalapjának

A kormány elfogadta azt az Andrew Vajna és tanácsadói által kidolgozott tervet, amelynek célja a nemzeti filmipar megújítása. Megalakulhat a Magyar Nemzeti Filmalap, miközben hónapokig elhúzódhat a Magyar Mozgókép Alapítvány megszüntetése.

A kormány elfogadta azt az Andrew Vajna és tanácsadói által kidolgozott tervet, amelynek célja a nemzeti filmipar megújítása. Orbán Viktor miniszterelnök, aki személyesen kérte fel kormánybiztosnak Vajnát, elrendelte: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hozza létre a „kizárólagos állami tulajdonú zártkörű részvénytársaság formájában működő gazdasági társaságot” – ez lesz majd a korábban bejelentett Magyar Nemzeti Filmalap. A határozat rendelkezett a költségvetésben a magyar film támogatására elkülönített 1,625 milliárd forint átcsoportosításáról is az MNV Zrt. részére –vagyis továbbra is kérdés, hogy ebből az összegből készül-e majd magyar film, és ha igen, mikor. Esetleg mekkora része megy majd el személyi kiadásokra. A pénz egyébként a költségvetés megszavazása során még kétmilliárd forint volt, de a zárolások ezt is érintették.

A kormánydöntésből mindenesetre az is kiderül, hogy a leendő filmalap felügyelőbizottságába nem csak Vajna, hanem a kultúráért felelős miniszter, valamint a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, vagyis Navracsics Tibor is delegál majd embert, Vajnának tehát nem lesz egyeduralma. Az viszont kizárólag az ő feladata lesz, hogy kidolgozza a leendő filmalap hároméves üzleti tervét és a jövőbeli finanszírozására vonatkozó koncepciót. A kormány mindemellett felkérte a nemzeti fejlesztésért felelős minisztert, Fellegi Tamást, vizsgálja meg, hogy az új koncepció összeegyeztethető-e az európai uniós támogatási szabályokkal, valamint az Európai Bizottság által jóváhagyott jelenlegi filmszakmai támogatási programmal.

A kormánydöntés rendelkezik még a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) „jövőbeli helyzetének rendezésével kapcsolatos stratégiájáról” – magyarul: megszüntetéséről –, valamint a nemzeti filmvagyon (az amúgy nyereséges Filmlabor, Mafilm és hozzátartozó ingatlanok) vagyonkezelői jogának az új filmalap részére történő átadásáról is, természetesen azonnali hatállyal. Ennek felelősei Vajna mellett Réthelyi Miklós, valamint Navracsics Tibor miniszterek. Filmszakmai vélemények szerint a közalapítványt azonban azonnali hatállyal nem lehet megszüntetni, mert rendezni kell azt a több száz szerződést, amelyeket az MMK korábban kötött bankokkal, filmszakmai cégekkel. Ha ezeknek úgy kívánnak eleget tenni, hogy a közalapítvánnyal szembeni kötelezettségeknek csak egy részét elégítik ki, akkor is a közalapítványra kötelező szabályokat kell alkalmazni. A támogatási pénzek elkötését ellenőrizni kell például, azokról el kell számoltatni a támogatottat. Ez még akár több hónapos munka is lehet.

Mibe került eddig a Vajna-féle kormánybiztosság létrehozása? Noha ő többször is nyilatkozta, hogy feladatát ingyen vállalja, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idén több mint huszonkétmillió forint értékben kötött szerződéseket a kormánybiztos munkájának segítésére – derül ki a kormányzat internetes portálján található nyilvános szerződésekből. A négy megbízásból a legnagyobb összegűt, kilencmillió forintosat a Loványi és Nagy Ügyvédi Iroda kapta, hogy mérje fel a hazai filmipar jogi feltételrendszerét és ennek alapján tegyen javaslatot a szükséges módosításokra.

Az OrienTax Tanácsadó Kft. hétmillió forintért vállalta, hogy feltérképezze a Mafilm, a Mokép és a Magyar Filmlabor pénzügyi és vagyoni helyzetét, valamint az állami tulajdonú film- és kapcsolódó eszközvagyon állapotát és közreműködjön a filmgyártást segítő adókedvezménymodell felülvizsgálatában. A cég tulajdonosa, Radnai Károly részt vett Vajna májusi „programadó” sajtótájékoztatóján, mint a Magyar Mozgókép Közalapítványt felváltó Magyar Nemzeti Filmalap gazdasági ügyeit előkészítő szakember. A Havas Productions Bt. megbízási szerződése a Magyar Mozgókép Közalapítvány részére nyújtott támogatások felülvizsgálatában való részvételről szól, csaknem 5,4 millió forintért. A bt. beltagja Havas Ágnes, aki Vajna szakmai tanácsadója. Ezen kívül Varga Júlia 1,3 millió forintot kap a kormánybiztos munkájához szükséges szervezési és ügyviteli feladatokért.

Január 15-én jelentették be hivatalosan, hogy Vajna lesz a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos. A hivatalos cégadatok szerint előtte egy nappal szállt ki az InterCom piacvezető filmforgalmazó cégből. A döntés oka minden bizonnyal a kormánypozícióval járó összeférhetetlenség volt, de többen még így is nehezményezik, hogy Vajna programjában miért nem követi a francia modellt, amely szerint a külföldi filmek jegybevételéből a majd létrejövő Magyar Nemzeti Filmalap részesülhetne. Vajna tulajdonaiban mozgás volt tapasztalható még egy héttel kinevezése előtt is: ekkor a Szerencsejáték Zrt. tulajdonában álló SzRt-Service Kft. megvásárolta a Belvárosi Kaszinó Kft. kisebbségi, 245 millió forintos névértékű üzletrészét. Ez korábban a Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino s.a.r.l. tulajdona volt. A vételár 245 millió forint volt.

Andrew Vajna még a világhírű Nobu étteremlánc budapesti egységének nyitásával is felhívta magára a figyelmet, még a legmagasabb politikai szinten is: a múlt szeptemberi nyitásra meghívta Budapestre a lánc egy másik tulajdonosát, Robert De Niro színészt, aki még Orbán Viktor miniszterelnöknél és annak családjánál látogatást tett az akkor még leendő filmügyi kormánybiztossal. A találkozóról egész fotósorozat található Orbán Viktor Facebook-lapján.

Robert De Niro a Parlamentben
Robert De Niro a Parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.