Pénzt ígértek egy lelkésznek, hogy ne pereskedjen

A Debreceni Református Egyházmegye Bírósága a napokban megfosztotta lelkészi tisztségétől Szabó Zsoltot, a bagaméri református egyházközség lelkipásztorát azzal az indokkal, hogy a lelkész fegyelmi vétséget követett el.

Szabó Zsolt vitatja az eljárás jogosságát, és fellebbez a nem jogerős határozat ellen, annál is inkább, mert lelkipásztori tisztségének elvesztésével veszélybe került a megélhetése: tavaly ugyanis eltávolították az egyházi fenntartású Bagaméri Református Szeretetotthon igazgatói székéből is. Ugyanakkor a Hajdú-Bihar megyei faluban azt hallani, hogy az egyházmegye egyik világi vezetője az elmúlt hetekben állítólag nagy összegű készpénzt kínált fel Szabó Zsoltnak azzal a feltétellel, ha nem pereskedik tovább. Szabó Zsolt és lelkész felesége 1996-ban került Bagamérba, ahol 1998-ban alapították meg az említett szeretetotthont. Az intézményben mára több mint ötven idős embert gondoznak és csaknem harminc helybélinek biztosítanak munkát.

A lelkész – a források előteremtése, a beruházás lebonyolítása és az intézményalapítás időszaka után – 2000-től 2010-ig látta el a szeretetotthon igazgatói tisztét. A presbitérium azonban tavaly augusztusban visszavonta a lelkész vezetői megbízatását, majd egyházmegyei bírósági eljárást indítottak ellene, mert a magánéletével és szakmai tevékenységével kapcsolatban állítólag több bíráló bejelentés érkezett az egyházmegyéhez. Az egyházi bíróság napokban meghozott – nem jogerős – határozata szerint az egyházközségben Szabó Zsoltot amiatt bírálták, mert lelkipásztor létére válófélben van, egy ugyancsak válófélben lévő asszonnyal alakított ki kapcsolatot, és mivel házassági válsága rányomta a bélyegét a munkájára, a személye megosztotta a gyülekezetet. A nem jogerős döntés szerint Szabó Zsolt azzal követett el fegyelmi vétséget, hogy a magánéletét nem rendezte.

Azonban sokan vannak olyanok is, akik kiállnak a lelkész mellett: a mintegy kétezer lelkes faluban több mint ötszázan írták alá azt a nyílt levelet, amelyet az egyházmegye vezetésének címeztek Szabó Zsolt tervezett menesztése ellen tiltakozva. Közülük többen úgy érzik: elképzelhető, hogy a lelkész politikai okok miatt, a 2010-es önkormányzati választáson való szereplése okán lett kegyvesztett az egyházmegye vezetése előtt. Tavaly független jelöltként indult a helyi polgármester-választáson a Fidesz és az MSZP jelöltjeivel szemben, de végül nem is nyert.

Szabó Zsolt és a református egyház egyik debreceni világi vezetője nemrégiben találkoztak, a tárgyalás során a volt bagaméri lelkipásztor állítólag azt az ajánlatot kapta: mintegy másfél millió forintot kaphat készpénzben, ha békésen, pereskedés nélkül távozik, és lemond a további fellebbezés jogáról. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Szabó Zsoltot, aki arra a kérdésünkre, miszerint ígértek-e neki pénzt arra az esetre, ha nem pereskedik, nem kívánt válaszolni. A Debreceni Református Egyházmegye esperesi hivatalában közölték: folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.