Megszűnik az OÉT

Elavultnak tartja a kormány az érdekegyeztetés jelenlegi rendszerét, ezért ezen a téren is kitalált valamit, aminek a nevébe beleépíthette a nemzeti szót. Ahogyan a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, létrehoznak egy hatékonyabb, a gazdaság és a társadalom teljes egészét lefedő új szervezetet, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, amely három, eddig egymással párhuzamosan működő fórumot egyesít.

A szaktárca közleménye szerint az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT), valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórum (GEF) egymással párhuzamosan sok témában egymás átfedéseiként működnek. Míg az OÉT nem kellő költséghatékonysággal, egy szűk társadalmi réteget képviselve, addig a GSZT és a GEF ugyan szélesebb kérdéskörökben, ám széles felhatalmazás nélkül működik. Szerintük: megérett az idő egy új, a társadalom egészét lefedő, általános gazdaságpolitikai és szociális kérdéseket megvitató, konzultatív jogkörű tanácsadó testület életre hívására.

– Informálisan értesültünk arról, hogy mire készül a kormány, de az érdekegyeztetés átszervezéséről szóló előterjesztést nem láttuk, nem véleményezhettük – mondta lapunknak Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára, az OÉT munkaadói oldalának képviselője. Hozzátette, egyébként nem az a fontos, hogy mi a neve egy intézménynek, hanem hogy általa lesz-e érdemi párbeszéd. Az elmúlt egy évben ugyanis szerinte a társadalmi párbeszéd takaréklángon működött, és ennek eredménye mérhető abban is, hogy hányan vonulnak az utcára azért, hogy meghallgassa őket a kormány. Dávid Ferenc szerint a jövőt illetően az is kérdés, hogy vajon ezentúl kíváncsi lesz-e a kormány arra, hogy a döntései milyen hatással lehetnek az érintettekre. És nem utólag, hanem még mielőtt a parlamentben meglévő kétharmad segítségével megszavaztatná. Hozzátette, jó lenne belátni végre, hogy kétharmada csak az Országgyűlésben van a kormánynak és nem a magyar társadalomban. Mint mondta, hívják is bárhogyan az érdekegyeztető fórumot, a lényeg, hogy hiteles résztvevői legyenek, és hatékony párbeszédet tegyen lehetővé.

A magyarországi szakszervezeti konföderációk „forró” nyárra készülnek. Az Autonómok szerint a kormány azOÉTmegszüntetésére készül azzal, hogy elutasítja a háromoldalú társadalmi párbeszédet, és aggodalmukat más konföderációk vezetői is osztják, ezért a megkérdezett érdekvédők szerint újabb, közös szakszervezeti fellépés lesz a nyáron. Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke lapunknak azt mondta, a közös fellépés folytatása lenne az április 9-én, az Európai Szakszervezeti Szövetséggel közösen rendezett megmozdulásnak. Szerinte a kormány semmibe veszi a szakszervezeteket és leértékeli a szociális párbeszédet, ami, mint hangsúlyozta, idegen az uniós gyakorlatától.

A cáfolat cáfolata

Lapunk tavaly szeptemberben azt írta, hogy az Orbán-kormány az OÉT feladat- és hatáskörének teljes átalakítására, nevének megváltoztatására, lényegében az OÉT megszüntetésére készül. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium cáfolatot adott ki és sajtóhelyreigazítást kért. A Népszabadság nem tett eleget a helyreigazítási kérelemnek, a minisztérium nem fordult bírósághoz. Most már mindenki számára világos, hogy miért. (B. I.)

A kormány utoljára tavaly ősszel hívta össze az OÉT-et
A kormány utoljára tavaly ősszel hívta össze az OÉT-et
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.