Lendvai: Ellenreformáció sújtja az országot
- Jobban él mint egy éve?
- Állampolgárként nem, szocialistaként pláne nem. Magánemberként talán kevesebb teherrel, de utóbbi nem az Orbán-kormánynak köszönhető. Még csak nem is annak, hogy a felső adókulcs eltörlésével anyagilag valamivel jobban is járhatnék. Az magánügy, hogy a többletnek legalább egy részét éppen az Orbán-kormány jóvoltából bajba került szervezetek, médiumok szerény támogatására igyekszem szánni. Mások többlet nélkül is ezt teszik. A könnyebbség annyi, hogy egy éve pártelnökként jobban nyomasztott a személyes felelősség. De állampolgárként rettenetesnek érzem azt a retrográd szociális, közjogi és kulturális fordulatot, afféle „ellenreformációt”, ami az országot sújtja. Szocialistaként meg az keserít, hogy tudom: felelősség terhel minket abban, hogy ez a kétharmados többség rászabadulhatott az országra. Az a minimum, hogy mindent megtegyünk ellene.
- Miben különbözik az első Orbán-kabinet és a második? Milyen különbséget lát stílusban, politikában, ideológiában?
- A különbség képlete: kétszer tudatosabb, cinikusabb és könyörtelenebb társadalompolitika, háromszor kapkodóbb kivitelezés, ötször több boszszúvágy. A társadalompolitika lényege: átcsoportosítani a javakat és jogokat az úgynevezett „nemzeti burzsoázia”, a felső középosztály és a klientúra irányába, nagyrészt az alsó középosztálytól és a még szegényebbektől el véve, kisebb részt – inkább handabandázással és alkalmi sarcokkal – a nemzeti burzsoázia riválisainak vélt multiktól. Ehhez az kellett, hogy a jogfosztások útjában lévő gátakat, az érdekegyeztetésimecha nizmusokat, a jogbiztonságot, a kontrollt, röviden: a harmadik magyar köztársaság intézményrendszerét felszámolják. Ezen túl azonban a világon semmi sincs végiggondolva, kitalálva. A kormányzati igazgatás még csak nem is szétesett: össze sem állt. A szóvivő már magát sem veszi komolyan, a feleresztett luftballonok óránként pukkadnak ki. Pokorni joggal vitázik Hoffmannal, Lázárt és Rogánt a főnökük módszeresen égeti azzal, hogy felvállalhatatlan ügyeket sóz a nyakukba, Farkas Flórián romáknak szóló lakásígéreteit a tárca rémülten cáfolja. Ebben a kormányzati zűrzavarban a megnövekedett bosszúvágy az egyetlen kiszámítható erő – és ez messze nem csak a politikusoknak szól. Szól a földrajzi nevek átkeresztelése miatt aggódó szakembereknek, a filozófusoknak, az alkotmánybíráknak, a köztársasági elnök helyesírását kipellengérező televíziósnak, és így tovább.
- Az MSZP, illetve akkori pártelnökként ön is, konstruktív ellenzékiséget ígért az elvesztett választások után. Ehhez képest alig tudunk olyat mondani, amit támogattak volna a kormány elképzeléseiből. Kivonultak az alkotmányozásból, nem fogadják el a kormányzati válaszokat, minden gazdasági törekvést veszélyesnek és felelőtlennek neveznek. Miközben semmi sem bizonyítja előre, hogy a „gazdasági szabadságharc” nem lesz eredményes. Nem beszélve arról, hogy amit önök kínáltak, abból az emberek többsége legutóbb már nem kért.
- Konstruktív az, aki meg akarja oldani az ország problémáit. Fejbólintó János sosem konstruktív. Ha az autót a szakadék felé vezetik, nem akkor vagyok konstruktív, ha dicsérgetem a sofőrt, hanem épp ellenkezőleg. Az igaz, hogy éppen elegen akartak annak idején minket is felállítani a volán mellől, az is igaz, hogy sok gödörbe belehajtottunk, és löktek is. De ez nem jogosít fel arra, hogy most kezünket dörzsölve elégtétellel várjuk: hogyan hajtanak „ezek” a katasztrófa felé. Mert ennek a „gazdasági szabadságharcnak” egyelőre csak a kevesebb szabadság, több harc a következménye.
- Orbánék számos társadalmi csoporttal összerúgták a port egy év alatt, számos konfliktust vállaltak. Ezt bizonyítják a tüntetések, a tiltakozások, a készülő sztrájkok. A kormány céljai, az eszközök vagy a kommunikációja rossz?
- Orbánék gyakran jó ajtón nyitnának be, hiszen persze, hogy változtatni kell az önkormányzati rendszeren, az egészségügyön, a felsőoktatáson, de fejszével törnék be az ajtót, és egy füst alatt a berendezést is. Annak idején, amikor a Jobbik a közbiztonság, a korrupció vagy a szegénység gondjainak szószólójaként tetszelgett, azt mondtuk, a Jobbik gyakran jól kérdez, de gyilkos módon, rosszul válaszol. Most a Fidesznél hasonló a helyzet. A jó kérdésre gyakran maguk a válaszok is rosszak, hiszen nem a tankötelezettség csökkentése vagy a szegények megbélyegzése a gyógyszer az alacsony foglalkoztatottságra. Máskor – pontosabban: mindig – a diktatórikus, arrogáns módszer, a mindenkivel ütköző dodzsempolitika teszi eleve lehetetlenné a megoldást.
- Mit vár Orbánék hátralévő kormányzásától? Hogy folytatódik a fülkeforradalom?
- Attól tartok, ugyanúgy. A sokáig kaméleonként változó Fidesz most bemerevítette magát a „fülkeforradalmár” végletes és végzetes pózába. Nem szeretnék nagyon földszintesen fogalmazni, de bezárta magát a fülkébe. Az meg a bennragadtnak és a kívülről őt távozásra sürgetőnek egyaránt kellemetlen szokott lenni. Az országról nem is beszélve. De az igazi kérdés már nem az, mire lesz képes az egyéves Fidesz-kormány, hanem az, mire lesz képes a demokratikus ellenzék. A demokratikus pártok alkotta politikai ellenzék és az ízlése, értékei, érdekeimiatt erre az útra kényszerült társadalmi ellenzék.Mert ebben a szerepben ők is egyévesek. A lényeg az: mivé növik, mivé nőjük ki magunkat.
