Mindez 1991-ben történt, amikor a kínai fiatalok egyre könnyebben utazhattak külföldre. A friss diplomás, ám máris jó állással rendelkező lányt is hajtotta a kíváncsiság, ezért négy munkatársával együtt felkerekedett, hogy bejárja Európát. Még úgy is, hogy tudta: a főnöke a Hajnan Lapkiadó Vállalatnál ezt nem nézi jó szemmel, ráadásul nagy a verseny az állásokért, ezért valószínűleg nem térhet majd vissza munkahelyére.

A kollégák közül volt, aki Amerikáig meg sem állt, de olyan is akadt, aki gyorsan hazatért. Huang Szilvia néhányszor még visszament Kínába, ingázott a két ország között, ám 1994-ben eldöntötte, hogy Magyarországon telepedik le. Dolgozott fordítóirodában, foglalkozott ingatlan-adásvétellel, majd könyvelőirodát nyitott, amely kínai cégeknek segít eligazodni a magyar bürokrácia útvesztőiben. 2006 óta magyar állampolgár, és egyik legfontosabb céljának azt tekinti, hogy az itt élő kínaiak és a magyarok végre megismerjék és jobban értsék egymást.

Az apró, törékeny nő divatos kosztümben, energikusan és mosolyogva jár-kel a budapesti Keleti pályaudvar melletti irodában. (Pontosan húsz évvel ezelőtt ide érkezett meg egyébként vonattal a soknapos, Oroszországon át vezető út után.) Határozott üzletasszony benyomását kelti, ám hamar közvetlen hangulatot teremt: beszélgetés közben a lábát maga alá húzza a fotelben, és rajzfilmfigurás bögréből kortyolgatja a kínai teát. Magyarul beszélgetünk – a biztonság kedvéért kollégája, a kínaiul is beszélő Anguszt Adrienn mellettünk ül, ám csak ritkán kell tolmácsként segítenie. Huang Szilvia mégis szabadkozik: „szégyellem, hogy nem megy jobban, mert nem iskolában tanultam magyarul, csak úgy magamtól, munka közben.”

A médiában töltött idő és a public relations szakon folytatott egyetemi tanulmányok nem múltak el nyomtalanul: számtalanszor kérték fel szakértőnek vagy szerkesztőnek a televíziók, ha Kínával kapcsolatban készült program. Tavaly ősszel pedig elindította a Közelebb Kínához című műsort a Duna TV-n. Az adás kétnyelvű, kínai és magyar, ezzel egyedülálló Európában: az első produkció, amelyet európai csatornán nézhetnek és érthetnek a kínaiak.

Magyar kollégáival együtt igyekeznek olyan témákat keresni, amelyek mindkét csoport számára érdekesek és hasznosak. – A visszajelzések jók, adásidőt szerezni sem nehéz, csak épp egy fillért sem hajlandó rá adni senki – mondja Huang Szilvia, akinek a cége egyedül állja a Közelebb Kínához készítésének minden költségét. Hat részt levetítettek belőle, a sorsa azonban bizonytalan, mert az iroda működése már nem tudja tovább finanszírozni a műsort. – Nagyjából minden sikerült eddig Magyarországon, csak ez nem – mondja, arcán kedves mosollyal, hangjában szemrehányás nélkül.

Azt azért megemlíti: már a kínai kormánynak is feltűnt a Közelebb Kínához, míg a magyarnak még nem. A kínai állam ugyanis az első epizódok után meghívta a stábot, akik a kormány költségén négy tartományban is forgathattak magyar vonatkozású témákról, például magyarul tanuló diákokról vagy a Kínában víztisztítást végző magyar cégekről. – Találtunk egy hegedűművészt, Wang Zhensant, aki 1958–59-ben Budapesten tanult zenét, ma Kínában a zeneakadémián tanít. A műsorban magyarul nyilatkozik – mondja el a 43 éves kínai aszszony. A Kínában forgatott epizódok valószínűleg a Duna TV más műsoraiban kapnak majd helyet; azt még nem tudni, a Közelebb Kínához folytatódhat-e ősztől.

– Pedig nagyon fontos, hogy a magyarok is megtudjanak olyan dolgokat, mint például hogy kínai cégek rendszeresen adakoznak Magyarországon, Kolontárra is rengeteg árut vittek a vörösiszap-katasztrófa után. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pedig áprilisban járt Kínában, gazdasági együttműködésről tárgyalt. Mikor van szükség egy ilyen műsorra, ha nem most?! – kérdezi. Hozzáteszi: a kínaiak szeretnek Magyarországon élni, azoknak is itt van az állandó otthona, akik Romániában vagy Lengyelországban is dolgoznak. Ám figyelmeztet, hogy nagyok az adóterhek hazánkban, és könyvelőként tudja, sok kínainak megfordul a fejében, hogy továbbáll. Ő maga szereti az országot, de ha egyszer olyan rossz lesz a gazdasági helyzet, hogy nem működik tovább az iroda, akkor ő is kénytelen lesz költözni.

A gyerekeket is úgy neveli, hogy könnyen „mozogjanak”: a hétéves kislány és a tizenkét éves kisfiú az Egyesült Államokban született, így az amerikai állampolgárságot is megkapták. Tizenhét éves örökbefogadott lánya két éve él Magyarországon. A gyerekek egy XII. kerületi iskolába járnak, ahol magyar és német nyelven tanulnak.

Persze angolul és kínaiul is beszélniük kell majd. A kisfiú már négy nyelven tud, ám Huang Szilvia nevetve teszi hozzá: a legkisebb egyelőre leginkább csak magyarul beszél. – Hétközben magyar közösségben vannak, csak hétvégén járnak kínai iskolába. Heti hét napot tanulnak – büszkélkedik a szigorú anya, aki otthon csak a kínai szót engedi. – Sok kínai él itt, akinek a gyereke nagyon rosszul beszél kínaiul, ezt nem szeretném – mondja.

Már kínai származású férje is magyar állampolgár – 1998-ban, Budapesten házasodtak össze. Igaz, ő most éppen Pekingben él, ahol doktori disszertációján dolgozik, ősztől pedig az Egyesült Államokban tanít majd egy főiskolán vendégtanárként. – Így megy ez már hat éve, csak a szünetekben, nyaranta látjuk egymást. De ha sokat együtt lennénk, abból csak veszekedés lenne, nem? – üti el viccel a kérdést. Ám kicsit elkomolyodik az arca, amikor hozzáteszi: nagyon nehéz volt egyedül, amikor kislánya még nagyon kicsi volt, és az is megviseli, ha beteg a férje, és nem lehet mellette.

A soknyelvű családban a gyerekek gyakran kérdezik, kik is ők valójában. – Én mindig azt mondom nekik, kínaiak vagytok. Hiszen kínaiak a vonásaik, az egész külsejük. Aztán az iskolában beiratkozáskor megkérdezik az állampolgárságot, és ott azt kell mondani, amerikai. Nem csodálom, ha összezavarodnak – mondja. És a vacsoraasztalnál nem is az az egyetlen probléma, hogymilyen nyelven beszéljenek: a gyerekek bizony a magyar konyhát követelik, hiszen azt szokták meg az iskolai menzán. – Pedig én olyan jól főzök kínai ételeket, jó mama vagyok, de nem szeretik –mondja Huang Szilvia, mint mindig, nevetve. Van néhány magyar étel, amelyet már megkedvelt, a húslevest például már el is tudja készíteni. – A többit is megtanulom, majd ha nyugdíjas leszek – mosolyog.

Az étel tehát az egyik, ami nagyon hiányzik Kínából; a sok budapesti kínai étterem közül egyik étlapján sincs, ami akár csak kicsit is hasonlítana az eredeti kínai ételekhez. A másik a ruhák: az európai méretek túl nagyok az alacsony és vékony kínai nőkre, így minden egyes hazalátogatás bevásárlókörút is egyben. És persze ott minden sokkal olcsóbb is. Évente két-háromszor utazik Kínába, legtöbbször munkaügyben. Ilyenkor mindig elámul a sok változáson. – Kína középső részén nőttem fel, ott húsz éve még nem volt rendes út sem, most pedig széles autópálya vezet oda is. Legutóbb meglátogattam egy tévéstúdiót Hongkong mellett, Shenzenben, ahol a híradót hét kamerával vették egyszerre. Ilyet még Európában sem láttam sehol, elképesztő a gazdagság – mondja.

Visszamenni azonban nem akar: Magyarországon tiszta a levegő, nem fáj a torka a szmogtól, és hétvégén nyugalom van, nem árasztják el az utcákat az autók és a motorosok. Ebben a hónapban tért vissza legutóbbi, kéthetes kínai útjáról, és most a családot is sikerült meglátogatni. Köztük egy olyan rokonát is, akit huszonnégy éve nem látott. Elmesélte neki, hogyMagyarországon él, a hölgy pedig azt válaszolta: az szép ország. Látta a Sisiben.

Névjegy

HUANG SZILVIA

1968-ban született Kínában. 1991-ben érkezett először Magyarországra. 2006 óta magyar állampolgár. Három gyermeket nevel. A Közelebb Kínához című televíziós műsor szerkesztője és producere; a főváros VII. kerületében könyvelőirodát vezet.