Blaskó megvédte a Nemzeti igazgatóját

– Mondvacsinált ügyek ne adjanak alapot emberek tönkretételére – jelentette ki Alföldi Róbert után a sajtótájékoztatón szót kérő Blaskó Péter színész, aki sosem titkolta jobboldaliságát.

Most direktora és az általa vezetett Nemzeti Színház mellett tette le a voksát. Kijelentette, bár sok mindenben nem ért egyet Alföldivel, más világnézeti alapon szemlélik az élet dolgait, nagyszerűen tudnak együtt dolgozni. Ennek bizonyítéka Az ember tragédiája mostani próbafolyamata, amelyben Blaskó az Úr szerepét játssza.

Bár tudja, nem illik olyan produkciót dicsérni, amelyben szerepel,mégis nagyon jó előadásnak tartja. Mint elmondta: a Nemzeti Színházban most érett öszsze a közös munka.

Régóta folyik támadássorozat Alföldi ellen, egyre kevesebb okkal, egyre érthetetlenebbül – tette hozzá az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Blaskó, aki méltatlannak tartja, hogy színházba nem járók acsarkodjanak egy sajnálatos elszóláson. Mert kár, hogy az inkriminált mondat elhangzott, de érthetetlen, hogy a parlamentben ez vegye el az időt az ország súlyos gondjai elől.

A színész szerint bocsánatkéréssel rendbe hozható az elszólás, de ez nem ok arra, hogy egy embert meghurcoljanak és egyáltalán szóba kerüljön: elmozdíthatják a színház éléről. Réthelyi Miklóst arra kéri, fontolja meg, jó döntés-e leváltani a direktort. A miniszter ugyanis látta a produkciót, és megvédte a támadásoktól. Alföldi távozásával széteshet a Nemzeti ígéretes munkája, továbbá kaotikus helyzet állhat elő a színházban.

Blaskó Péter a háttérben
Blaskó Péter a háttérben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.