Fohász is volt talán, amit mondott, mert „meghallgatásra lelt”. A köztévé gyors egymásutánban levetítette aWass Albertről, majd a Horthy Miklósról készült Koltay-opusokat.

A dokumentarista Koltay, kinek neve Schiffer Pál, a Gulyás testvérek, Almási Tamás, Vitézy László és néhány más kiválóság mellett eddig ebből a műfajból is fájdalmasan hiányzott, nem csinált titkot abból, hogy ő „másképpen látja” a Wass- meg a Horthy-életművet, mint a „fősodor”. Kiderült, valóban. Mindkettőt apologizálni kívánta, és mi tagadás, sikerült is neki. A baj csak az, hogy Koltay, mint felnőtt életében mindig (a Kádár-korszakban is persze), fölfedezte ama „fősodor” változékonyságát, egyszóval azt, mi a kelendő áru és mi nem az. A „halálra sztárolt”, dagályos Wassról most nem beszélnék, legföljebb annyit, bár Krúdy vagy Móricz érdekelte volna enynyire a rendezőt.

Inkább Horthy legyen a téma.

Új alkotmányunk preambulumában tudvalevőleg az áll, hogy Magyarország 1944. március 19-én elveszítette állami önrendelkezését. Erre épül Koltay Horthy-képe. Semmiért nem vagyunk felelősek, ami azután történt. A kormányzó pedig végképp nem. Amíg tehette, ellenállt.

A film maradéktalanul elmossa Horthy Miklós szerepét a zsidótörvények létrejöttében, szentesítésében, a magyar közigazgatási apparátus tevékeny közreműködését a deportálásokban. A kormányzót valósággal ünnepli, mint a budapesti (maradék) zsidóság megmentőjét, a nyilas államtitkárok által tervezett csendőrpuccs elhárítóját, de ez az egész, bármennyi (fél)igazság legyen is benne, totálisan félrevezető.

Horthy felelősségét csak a zsidóság szempontjából nézni: történelmi csalás. A kormányzó ugyanis egy olyan rendszert épített ki és működtetett maga körül, amelyik az öngyilkos irredentizmusra, a legrosszabb klerikalizmusra és, sőt leginkább, mindenfajta földreform heves elutasításával a magyar parasztság harmadik jobbágyságba taszításával volt egyenértékű. Mindennek a taglalása elől Koltay filmje kitért. De ügyesen, ezt nem tagadom. Végtére is a mérleg másik serpenyőjébe a Trianon utáni Magyarország élet- és működőképességének föltámasztását helyezte, ami tényleg nagyon jelentős – bár Horthy tevékenységét és érdeklődését messze elkerülő, elsősorban Bethlen Istvánnak tulajdonítható – tett volt.

Koltay Horthy-filmje nagy fokon rokon lett… mivel is? A hajdani, monumentális, Felszabadítás névre hallgató, Ozerov rendezte szovjet filmeposszal. Amelyben, akkori mindannyiunk megrökönyödésére, a kormányzó mint egy kedves, jó szándékkal teli öregember jelent meg, kimenni akart a háborúból, csak a németek nem engedték neki. Na persze.

A Felszabadítás már a Sztálint rehabilitáló Brezsnyev-korszakban készült, amikor is „Jóska bácsi” szellemében megbocsátás illette mindazokat, akik „legalább” fegyverszünetet kértek a szovjetektől. Tiso és Antonescu nem: őket kivégezték; Horthy igen: őt a szovjetek (amerikai egyetértéssel) futni hagyták Nürnbergből.