Korai nyugdíj: Köd ereszkedett a tárgyaló felekre

Folyamatosan tárgyalt a hét végén Pintér Sándor belügyminiszter és a szakszervezetek küldöttsége, előkészítendő a Rendvédelmi Érdekegyeztető Fórum hétfőre meghirdetett ülését.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége és a szövetség sztrájkbizottságának elnöke a szombati tárgyalási forduló után még úgy fogalmazott: már látjuk egymást a folyó két partjáról. Vasárnap lapunk kérdésére viszont azt mondta: köd ereszkedett a folyóra. Hozzátette, megígérték, ezért hétfőn bejelentik, hogy milyen további lépésekkel kívánnak nyomást gyakorolni a kormányra. Más kérdés, hogy mikor kezdik meg a nyomásgyakorlást.

A bejelentés, bármi lesz is, várhatóan nem könnyíti majd meg Pintér Sándor helyzetét, aki vasárnap közölte a szakszervezetekkel, érdemi egyeztetésre kapott felhatalmazást a kormánytól, s nemcsak a belügyi szakszervezetekkel, hanem a honvédelmi tárca nevében is tárgyalhat.

Csakhogy a kormány kedden ülésezik, előreláthatólag akkor dől majd el, hogy mit kínál a kabinet a szolgálati nyugdíjuk megvonása, a már nyugdíjazottak egy részének ismételt munkára kötelezése miatt igencsak dühös és elszánt rendőröknek, tűzoltóknak és más rendvédelmi dolgozóknak. Nem nehéz megjósolni, hogy a szakszervezetek bejelentése – például egy esetleges, minden fél által tudottan törvénytelen sztrájk meghirdetése – nem segít majd a kölcsönösen elfogadható megoldás gyors megtalálásában.

A helyzetet bonyolítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a napokban a szakszervezeteknek írt levelében leszögezte: a szociális kérdésekben megkezdett nemzeti konzultáció befejezése előtt nem hoz a kormány a szakszervezeteket leginkább foglalkoztató kérdésekben döntést. Ennek fényében kérdés, milyen határozatokra számíthatnak a keddi kormányülésen az érdekképviseletek? De még ha az ő ügyükben állást is foglalna a kormány, az érdekképviseletek nem elégszenek meg egy szóvivői tájékoztatóval. Garanciákat várnak, követelnek arra, hogy nem járnak úgy, mint novemberben, amikor a Pintér Sándorral kötött megállapodásukat egy, a kormány által is támogatott önálló kormánypárti képviselői indítvánnyal felülírta a parlament.

Olyan biztosítékokat követelnek emiatt, amelyek kizárják, hogy a megállapodás aláírása után valamelyik kormánypárti képviselő önálló indítványával alapvetően megváltoztathassa a kormány és az érdekképviseletek egyezségét. Az persze nem világos, hogy tud-e, s főleg akar-e ilyen garanciát adni Orbán Viktor?

A kormánytagok, a szóvivők és a párt politikusainak nyilatkozatai, a kormányközeli médiumok véleményműsorai azt sejtetik, hogy nem. A kormány egyetért Lázár János és Balsai István ötletével: az életerős, munkaképes fiatal nyugdíjasok térjenek csak vissza a munkába.

Már – miként azt lapunk megírta – kész is a terv, miképpen vezetik vissza például a rendőröket az utcára. Igaz, nem rendőrnek, hanem munkafelügyelőnek a közmunkások mellé.

Autós demonstráció a Hősök terén
Autós demonstráció a Hősök terén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.