Az elmúlt egy év azonban azt mutatja, hogy e célokat nem sikerült teljesíteni. A párt a Fidesz autoriter, nyílt hatalomtechnikán alapuló politikafelfogása, neokonzervatív társadalompolitikája és kulturális ellenforradalma ellenére sem tudta megszerezni a bizonytalanná váló szavazókat, sőt a saját két évvel ezelőtti bázisához képest elvesztett 400 ezer szavazót sem sikerült visszaszereznie.

Az MSZP-n belül alternatív szemlélettel fellépő, egyre nyilvánvalóbban mozgásba lendülő Gyurcsány Ferenc szerint az elnökség a mai napig adós maradt a változáshoz szükséges programmal. Szerinte „nem világos, hogymi a változás politikai tartalma, de az sem, hogy mi idézné elő a kívánatos kulturális, morális, szervezeti átalakulást”. A volt miniszterelnök ezért átláthatóságot, átvilágításokat és közvetlen tisztségviselő-választást ajánlott a párt megreformálása érdekében.

Az elmúlt évtized politikai küzdelmei után hitelességi problémákkal küszködő MSZP számára valóban az ellenzéki tevékenykedésének egyik legelső prioritásának kellett volna lennie a párt iránti bizalom helyreállításának, amelynek elengedhetetlen része az átvilágítási folyamat is. Paradox módon azonban a jelek szerint erre nincs igény a párt vezetői körében, az energiáik jelentős részét ugyanis a párton belüli hatalom megtartása foglalja le.

Erre volt példa az is, amikor 2010 decemberében Harangozó Tamás, az alapszabály-módosításért felelős elnökségi tag lesöpörte az asztalról a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció alapszabályra vonatkozó javaslatcsomagját, mely többek között a pártelnök és az elnökség tagjainak a teljes tagság általi megszavazását irányozta volna elő. Amellett, hogy a nagy nyilvánosság számára gyakorlatilag ismeretlen Harangozónak személyes érdekei is fűződnek ahhoz, hogy ne legyen közvetlen szavazás, ellenvéleménye azt is mutatja, hogy változatlanul nincs reakció arra a szocialista párttagságon belül évtizedes ellenkezésre, melyet az elnökség monolit hatalomszerkezete vált ki, azaz hogy a „központból döntenek dolgokról”. Ilyen szempontból „érthető” Harangozó kritikája: egy alapvetően permanens kompetencia- és legitimációs válságban politizáló – szavazatszerző képességét 2011 tavaszára maximalizáló – elnökség hangját beszéli.

Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) korábbi elemzésében a következőket írta: „…az MSZP lehet a nyitás politikájának katalizátora. Ugyanakkor a párt eddigi kontúr nélküli ellenzéki stratégiája elérte teljesítőképessége határát. Érdemi támogatottságnövelés a demokratikus szereplők felé történő nyitás politikája nélkül vagy demokratikus ellenzéki erők felé folytatott ellentmondásos kommunikációval nem lehetséges”. Az MSZP kapcsán ez a lehetőség még továbbra is fennáll. Egy a nyitásra irányuló stratégiaváltásnak viszont szembenézéssel kell kezdődnie. Az viszont valószínűleg versenyt indukál. Ez utóbbitól van a legnagyobb félelem a párt jelenlegi vezetésében, legalábbis kifele így látszik. Bár Gyurcsány társadalmi elutasítottsága még mindig számottevő – akárcsak pártjáé –, annyi már most látszik, hogy bizonyos mértékig integratív szerepe van az egykori miniszterelnöknek. Ezt már Mesterházy Attila, a párt elnöke is „elismerte”, egy korábbi sajtóközleményben ugyanis együttműködésre, gyurcsányista retorikával „demokratikus összefogásra” szólította fel a felelős politikai erőket.

Ma nincs olyan demokrata politikus, aki komolyan gondolja azt, hogy hiteles szereplője lehet az öszszefogásnak egy olyan párt, amely minden belső átvilágítást érdemi lépések nélkül söpör le az asztalról, amely tartózkodik a belső versenytől, vagy amely egy év alatt semmiféle érdemi belső financiális átvilágítási anomáliáról nem tudósított újságírót. Ha azonban az MSZP rendre elutasítja a mostanihoz hasonló, öntisztulási reformokra felszólító hangokat, úgy a többi demokratikus párt felé irányuló közeledésnek, az ellenzéki összefogás, illetve a köztársaság „visszaállításának” elmaradásáért a párt jelentős felelősséget viselhet. Ezt a helyzetet a jelenlegi vezetés is elismerte azáltal, hogy elfogadta Gyurcsány pártszavazási kezdeményezését, annak ellenére, hogy a javaslat nyilvánosságra kerülésekor a jelenlegi vezetők részéről elutasítás volt a válasz. Pár napra rá – tudósítások szerint – mindenféle kampány nélkül több mint 1000 aláírás gyűlt öszsze, amely meghátrálásra késztette a frakciót, illetve az elnökséget. Ezzel pedig időt nyert a pártvezetés, hiszen „jobb” ma 1200 aláírás, mint pár hét múlva több ezer. Az MSZP politikusai tehát bizalmatlanok egymás iránt és a párttagokkal szemben.

A bizalmatlanság egy további jele, hogyMesterházy és Gyurcsány abban állapodtak meg, hogy a május elsejei majális – az MSZP nagyrendezvénye előtt – nem beszélnek nyilvánosan a dokumentumról. Nem elemzői kérdés – hanem erkölcsi –, hogy akkor ki rúghatta fel a megállapodást a „jól bevált” kiszivárogtatás iskolapéldájával. Ezt az eljárást a közvélemény nyolc éven keresztül már megszokhatta. Az MSZP-kormányzás nyolc évében ugyanis nem volt olyan frakcióülés, amelynek végére ne kerültek volna ki – sajátos narratívával ellátva – online felületekre az egyes „erős embereknek” nem tetsző bejelentések, javaslatok vagy észrevételek. E gyakorlatot szocialista politikusok interjúkban elismerték, de az „új” MSZP még mindig ezt tartja a sajtó- és belső pártélet kezelése leghatékonyabb eszközének. Ez a gyakorlat azonban valószínűleg éppúgy nem szimpatikus a párttagoknak, mint az LMP-nek vagy a civileknek.

Elkezdődött a szocialista belháború? – kérdezte a Népszabadság újságírója. A hét végi Pest megyei elnökválasztás körülményeit és lefolyását tekintve az elemzői válasz az „igen”, és úgy tűnik, immáron nem csak politikai eszközökkel. A kérdést tehát így is fel lehet tenni, ennél azonban a Gyurcsány által kezdeményezett pártszavazási javaslat elfogadásának komolyabb a tétje.Hosszú évek után ugyanis ez konkrét lehetőség lehet arra nézve, hogy a „megtisztulás”, a „megújulás” valóban a politikai megvalósítás szintjére emelkedjen. Viszont a kérdések „felpuhítása” tovább erősítheti a párt demokratikus és erkölcsi deficitjét, továbbá jelentősen megnehezítheti helyzetét egy leendő kormányváltás politikai projektjében. A demokrata körök jogosan néznek elítélően arra, ha a párt nem kívánja átvilágítani magát, szembenézni párttagjaival és szavazóival.

Ebben a helyzetben pedig már egy újabb honlap-arculatváltással sem mennek majd sokra a szocialisták.

A szerző az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) igazgatója