Zsivu Mónika és férje,Zsivu Gábor megmaradt ősei földjén, a vajdasági Bácskertesen (Kupuszinán), és továbbra is ott képzeli el jövőjét. A házaspárral együtt tette le az esküt négyéves lányuk és az asszony testvére, Buják Albert. Valamennyiüknek a zöldség- és a gyümölcstermelés ad megélhetést, terményeiket az apatini piacra hordják. Amúgy Bácskertes két és fél ezer lakosának 80 százaléka magyar. Falujukban sok a palóc gyökerű család – márpedig a palócok származását illetően számos a találgatás –, a lényeg azonban az, hogy a vajdasági palócok magyarnak tartják magukat. Zsivu Gábor sincs ezzel másképp, akinek mellesleg a neve arról vall, hogy a családba négy generációval korábban beházasodott egy román férfi, aztán ő is elmagyarosodott.

Amint arról kezdem faggatni őket, hogy szerintük járjon-e a nem Magyarországon élő, dolgozó, adózó, de itt be nem jelentett magyar állampolgároknak amagyarországi választójog, elbizonytalanodtak.

– Ez már politika – tért ki a kérdés elől Mónika.

– Nagyon... összetett kérdés ez –mondta Zsivu Gábor. Nem hagytam ennyiben: – Gondolom, hogy van azért véleményük...

– Természetesen van – sóhajtott Zsivu Gábor. – Járjon a választójog.

– Van, aki úgy véli, hogy a határon túli magyarság ne szavazzon a magyar parlament összetételéről. Csak az voksoljon, akit elszenvedi a szavazás következményeit, hogy a kormány milyen terheket rak az őt megválasztó emberekre.

Zsivu Gábor nem jött zavarba:

– A magyar kormány a mi sorsunkról is dönt és döntött is már. Megadta például nekünk a lehetőséget az állampolgárság felvételére. Ezért ha kapunk választójogot, élni is fogunk vele.

Egy 23 esztendős – a nevét a nyilatkozathoz nem adó – bácskertesi férfi, aki két évvel idősebb bátyjával együtt tette le az esküt, ennyit mondott:

– Magyar állampolgárok akarunk lenni, bár nem akarunk elköltözni a falunkból. Azon, hogy járjon-e nekünk a választójog nem gondolkoztunk... De ha majd jár, jövünk szavazni. Azért adják, hogy éljünk vele.

Kopilovics Mária és férje a nyolcezer lelkes, többségében magyarlakta Palicsról érkezett. A nyugdíjas pedagógus házaspár mindkét fia diplomás, az egyik Pécsett, a másik Németországban telepedett le. Megházasodtak, gyermekük született, állásuk van, aligha térnek már vissza a Vajdaságba. Kopilovics Mária és férje viszont nem akarja elhagyni Palicsot. Amikor őket kérdeztem a választójogról, sokáig keresték a szavakat:

– Szerintem járjon nekünk is –mondta ki végül az asszony. – De csak a parlamenti választáson és csak listára szavazhassunk.

Utóbb megjegyezte, hogy a vajdasági magyarok általában hasonlóan gondolják.

Felcsendült a Szózat, s nem kérdezhettem tovább. Aztán Páva Zsolt, Pécs polgármestere rövid köszöntőt mondott, és belekezdett az eskü szövegébe.

– „...hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom” – mondták az eskütevők, láthatóan érzelmektől feldúltan. Majd elénekelték a Himnuszt, aláírták az aktusról szóló dokumentumot, és hazaindultak. Ki pécsi otthonába, ki a Vajdaságba.