Pokorni utólagos tandíjat szedne

Pokorni Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa szerint az ország gazdasági helyzete nem engedi meg, hogy a hallgatók hozzájárulásáról lemondjon a felsőoktatás. Erre két eszköz is kínálkozik szerinte: a diákhitel és az utólag fizetendő tandíj.

Pokorni a lapunknak múlt héten adott nyilatkozatában már beszélt arról, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek csökkentése helyett más költségtakarékos megoldásokon kellene Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárnak gondolkodnia. Az utólag fizetendő tandíj például azokra a hallgatókra vonatkozhatna, akik nem diplomáznak le (azaz lemorzsolódnak), vagy diplomájukat – és tudásukat – külföldre viszik.

Pokorni kedden a TV 2 Mokka című műsorában részletesen is beszélt javaslatairól. Így arról, hogy a felsőoktatási keretszámcsökkentést nem tartja jó tervnek, mivel a diplomások jobb elhelyezkedési esélye, munkaerő-piaci helyzete, kedvezőbb egészségi állapota miatt az állam felsőoktatási befektetése bizonyíthatóan megtérül. A szakpolitikus hangsúlyozta, hogy a társadalom nagy része a diplomát tartja a felemelkedés és a boldogulás eszközének. Ezért ha a keretszámot szűkítik, okkal feltételezhető, hogy sok szülő külföldre íratja majd be gyerekét tovább tanulni. Az EU-ban szabadon lehet közlekedni, tanulni és munkát vállalni, az uniós diákhitelrendszer kiépítése még könnyebbé teszi majd az elvándorlást. Pokorni a diákhitel átalakításával próbálná meg a pazarló tételeket kiszűrni a felsőoktatás rendszeréből. A diák állami támogatás formájában kapná az egyetemi/főiskolai képzést, de ha nem végez, vagy külföldre megy diplomája megszerzése után, akkor ez a támogatás diákhitellé változna. Azt, hogy mekkora lehet az az összeg, amit így, utólag be lehetne gyűjteni, Pokorni nem tudta megmondani. Elmondta, hogy a felvettek mindössze 30-40 százaléka végez, a külföldre távozók száma pedig évente több ezer, és évről évre emelkedik.

A javaslatról Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a bevezetése csak felmenő rendszerben képzelhető el, visszamenőleg semmiképp.

Egyelőre úgy fest, Pokorni javaslatai nem épülnek be a Nemzetgazdasági Minisztériumból diktált Hoffmann-féle felsőoktatási tervezetbe. Megkeresésünkre ugyanis a tárca azt írta: „Az utólagos tandíjbefizetés ötlete új keletű, első hallásra végiggondolhatatlan javaslat. Vajon gondolt-e rá a megfogalmazója, hogy ha egy-egy diáknak nem sikerül diplomát szereznie, akkor vélhetőleg nem tud jobban fizető álláshoz jutni, tehát gyakorlatilag nem lesz rá esélye, hogy a diákhitelét, illetve a tandíját visszafizesse? Meglátásunk szerint inkább a bejutási követelmények emelésével és a képzésben történő előrehaladás szigorításával lehet biztosítani a diplomaszerzés mostaninál jobb esélyeit”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.