Csődben a Heves megyei önkormányzat

2001 óta nem fizettek ki egy 280 milliós számlát, a bíróság pénzügyi gondnokot rendelt az önkormányzathoz és adósságrendezési eljárást indított.

Adósságrendezési eljárás indul a Heves megyei önkormányzatnál, mert nem tudtak kifizetni egy 280 millió forintos számlát. Információink szerint a tartozás az egri Markhot Ferenc Kórház informatikai fejlesztéséhez kötődik, s még 2001-ben keletkezett, azóta pereskedik a szállító a pénzéért. Ezt a pénzt a bíróság napokban meghozott döntése szerint az intézményt fenntartó, s a tetemes hitelállományt maga előtt görgető megyei önkormányzatnak kellene lerónia, ám erre önerőből nem képes, ezért a bíróság pénzügyi gondnok kirendeléséről döntött, és adósságrendezési eljárást indított.

Szabó Róbert, a Heves megyei közgyűlés fideszes elnöke az előző szocialista megyevezetést tette felelőssé a történtekért, s azért is, hogy a megye adósságállománya közel hét és fél milliárd forintra rúg. Közölte: az adósságrendezési eljárás ideje alatt is biztosítják az intézmények biztonságos működését, s haladéktalanul felveszik a kapcsolatot a pénzügyi gondnokkal.

A szocialista Sós Tamás, a Heves megyei önkormányzat korábbi elnöke lapunknak azt mondta: sötét időket idéző koncepciózus eljárás folyik az elmúlt tizenkét év eredményeinek lejáratására. A vitatott 280 milliós beruházásról szavai szerint a korábbi kórházigazgató saját hatáskörben döntött, a peres eljárásról, s annak következményeiről pedig már tavaly, az átadás-átvételkor tájékoztatták a megye új, fideszes vezetőit, így az nem okozhatott meglepetést – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.