Hunvald-ügy: Vázlatos a maffiavád?

Megszüntette a Fővárosi Bíróság pénteki tanácsülésén az „Erzsébetvárosi városházi bűnszervezet” tagjaiként 2009 elején őrizetbe vett Hunvald György volt polgármester és Gál György, a kerület gazdasági bizottságának egykori elnöke előzetes letartóztatását, egyidejűleg Gállal szemben házi őrizetet, míg Hunvald esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A Fővárosi Bíróság döntését azzal indokolta, hogy a vád tényei között a „bűnszervezetben való elkövetés” nincs megfelelően körülírva, így viszont a hatályos büntetőeljárási törvény vonatkozó rendelkezése alapján néhány hónapon belül mindkét vádlott automatikusan szabadult volna. A végzés nem jogerős. A vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség feltehetőleg fellebbezést jelent be, bár mint a főügyészség illetékese pénteken lapunknak elmondta, Hunvald és Gál szabadlábra helyezéséről hivatalos értesítést nem még nem kaptak a bíróságtól, így a fellebbezés vagy a végzés tudomásulvétele kérdésében csak később döntenek.

A Fővárosi Bíróság a félévente kötelező felülvizsgálat keretében, hivatalból járt el az ügyben, azaz nem védői indítványra helyezte szabadlábra Hunvaldot és Gált. A döntés indoklásában a bíróság emlékeztetett rá, hogy a vádlottak előzetes letartóztatásának legutóbbi, 2010. november 22-i meghosszabbítását a Fővárosi Bíróság azzal az indokkal rendelte el, hogy a vád szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményeiket bűnszervezet tagjaiként követték el, és a várható súlyos ítéletre tekintettel tartani lehet szökésüktől, elrejtőzésüktől. A Fővárosi Ítélőtábla a döntést helybenhagyta.

Azonban a Gál György és társai büntetőperében eljáró bíróság már a per első napján, vagyis 2011. április 7-én felhívta az ügyészt, hogy pontosítsa a vádiratban a bűnszervezeti elkövetésre vonatkozó részt, mivel a bírósághoz benyújtott dokumentumban leírtak nem mindenben egyeztethetők össze a bűnszervezet Btk.-ban definiált fogalmával. Az ügyész válaszában közölte: nem kívánja a bíróság által kifogásolt részt módosítani.

A Főváros Bíróság ilyen előzmények után vizsgálta meg, indokolt-e a két és fél éve előzetesben lévő Gál György és a két év négy hónapja letartóztatott Hunvald esetében a legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes fogva tartást fenntartani. A büntetőeljárási törvényben előírt hat hónapos felülvizsgálat keretében átvizsgálták a vádlottak terhére rótt cselekmények súlyát, a várható ítélet nagyságát. A bíróság végül arra a következtetésre jutott, hogy a vád attól még törvényes marad, hogy az ügyészség nem a Btk.-ban megfogalmazottak szerint írta le, mi alapján vádolja Gált és társait a bűnszervezet tagjaiként és üzletszerűen, különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezeléssel.

A „maffiavád” nem megfelelő körülírásának akkor van (lesz) jelentősége, ha (emiatt) a per végén a bíróság a bűnszervezetben való elkövetést nem állapítja meg. Ebben az esetben ugyanis nem húsz, csak legfeljebb tíz év szabadságvesztéssel kell számolniuk a vádlottaknak. Erre hivatkozva a bíróság úgy ítélte meg, hogy Gál és Hunvald esetében az előzetes letartóztatás maximális időtartama sem lehet négy év (ennyi lehetne, ha a maffiavád a bíróság szerint kellően körülírt volna), csak három, ami viszont Gál esetében a következő hat hónapos felülvizsgálat esetén már le is járt volna. A bíróság döntése – ha az ügyészség nem fellebbezi meg, vagy fellebbezését a Fővárosi Ítélőtábla elutasítja – az elsőfokú ítéletig szól.

Emlékeztetőül: a Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint Gál György a gazdasági bizottság vezetőjeként ingatlanonként 20–30 millió forint kenőpénz fejében közreműködött abban, hogy az önkormányzat pályázat nélkül értékesített egyes ingatlanai egy meghatározott vállalkozói csoport projektcégeihez kerüljenek. E projektcégek valódi tulajdonosait strómanok képviselték az önkormányzattal folytatott tárgyalásokon. Gál és a vevők előre megállapodtak a vételárról, majd Hunvald György polgármester tudtával hamis értékbecsléseket készítettek, amelyekkel a képviselő-testületi tagok többségét a kérdéses ingatlanok piaci értékét illetően megtévesztették. Később az így megszerzett ingatlanokat saját érdekkörükbe tartozó offshore cégeken keresztül jelentős felárral adták tovább olyan tőkeerős befektetőknek, akik készek lettek volna az önkormányzatnak is megfizetni ugyanazt a vételárat.

Az április óta zajló perben Hunvald tagadta, hogy szándékosan kárt okozott volna az önkormányzatnak, és azt is, hogy személyes vagyonának gyarapodása összefüggésben állna a vádiratban felsorolt ingatlanügyekkel. Szerinte a perben bemutatott iratok egy részét nem is ő írta alá, azaz valakikmeghamisították az aláírását.

Néhány hónappal a per kezdete előtt az ügyészség újabb gyanúsítást közölt az addig is már több százmilliós károkozással vádolt Hunvalddal. Eszerint még 2007 elején megállapodott egyik ismerősével, hogy elhelyezi az önkormányzatnál a feleségét. A hölgy érdemi munkavégzés nélkül 2007 májusa és 2009 januárja között munkabér és egyéb juttatások címén összesen 9,7millió forintot kapott a város kasszájából.

Leszedték a bilincset
Leszedték a bilincset
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.