Megyesi Gusztáv: A magyar fog ünnepe

Amióta kiderült, hogy az Orbán család fogorvosa egymilliárd forintot kap a költségvetési tartalékból, hogy megszervezze az egyébként már virágzó fogturizmust és kidolgozza az egységes nemzeti fogazat rendszerét, mindenki ezen élcelődik. Holott a miniszterelnök rendkívül fair volt, hiszen már jóval előtte egy fogorvosi konferencián váratlanul megjelenve a fogturizmust mint kitörési pontot említette.

Más vonatkozásban a fogorvosi zsebpénz eltörpül, példának okáért, Hajdú János főkommandós jutalma mellett, aki Orbán egykori testőreként egyenesen egy komplett terrorelhárító központot kapott ajándékba tízmilliárd forintért. A jutalom már most megszolgálta az árát, a kommandó legemlékezetesebb bevetése eddig az volt, hogy egy téves információból kifolyólag gépfegyverrel rátörték az ajtót egy zuglói házaspárra a kispesti postarablóknak gondolván őket, az akció utórezgéseként aztán mindössze annyi jelent meg a sajtóban, hogy az ajtóban okozott 350 ezer forintos kárt azóta sem térítették meg.

Ha valaki megőrzi a józanságát és kiszámolja, hogy az Orbán család fogorvosával szemben mennyi kárt okoztak a múltban a kollaboráns kommunista fogorvosok az országnak, ezek a mostani tételek igazán elhanyagolhatók. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a ballib sajtó eközben épp a lényegről, a sokkal nagyobb társadalmi léptékű fejleményekről feledkezik meg. Példának okáért a hét elején jelentmeg egy MTI-hír, amely harsányságában ugyan nem ér fel az orbáni fogturizmus híréhez, viszont bizton állítható, hogy történelemformáló erővel bír.

Arról van szó, hogy a kormánykoalícióban a kereszténydemokrata párt öt sarkalatos törvény kidolgozásáért lesz felelős, hozzájuk tartozik többek között a nemzeti jelképek és a nemzeti ünnepek szabályozása is. Ha valaki nem vette volna észre, néhány héttel ezelőtt Michl képviselő már törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a nagypéntek is legyen munkaszüneti nap, legutóbb pedig Varga képviselő javasolta, hogy augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének napján se kelljen dolgozni, hanem mindenki ünnepeljen.

Mármost a legutóbbi felmérések szerint a kereszténydemokrata néppárt támogatottsága mérhetetlen, azaz nem éri el az alsó tartomány minimális szintjét sem. Mi ennek ellenére bizalmat szavazunk nekik, és megelőlegezzük, hogy a parlamenti képviselőket, titkárnőket és sofőröket is ideértve létezik az országban háromszáz olyan ember, aki szimpatizál a kereszténydemokratákkal, ráadásul a párt elvárásai szerint alkotó személyiség, azaz állandó ötletekkel bombázza a közéletet. Minthogy a kereszténydemokraták a szellemi potenciált tekintve még nem érik el az első Orbán-kormány kisgazdáinak nívóját, tehetségük szinte kizárólag az ünnepnapok szabályozásában teljesedik ki, főleg, hogy ehhez a katolikus naptár kifogyhatatlan forrásként szolgál.

Ebből kifolyólag nagyjából az év végére előállhat az a helyzet, hogy a kereszténydemokraták aktivitásának köszönhetően az év valamennyi napja munkaszüneti napnak lesz nyilvánítva, amelyen valamennyi kereskedelmi egység főbelövés terhe mellett zárva tartandó, egyedül a vadászat lesz engedélyezve védett madarakra. Eljövend tehát végre az a kor, amelyről legkiválóbb utópistáink és kommunistáink is csak álmodozni mertek, a Magyar Köztársaság területén be lesz tiltva a munka, s minden ezzel kapcsolatos tevékenység, a jámbor lakosság Szűz Mária, Isten anyjának napjától (január eleje) a Szent Család ünnepéig (december vége) szakadatlanul ünnepel, és az Úr dicsőségét hirdeti.

A következő orvosi konferenciát egyébként a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága rendezi szeptember közepén. A miniszterelnöki részvételt még nem ígérték biztosra, mindenesetre nem árt majd figyelni utána a költségvetési pénzmozgásokat.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.