Sarokba szorította a frakció Gyurcsányt

Kilenc órán át tartó, kemény hangvételű frakcióülésen vitatták meg szerdán Gyurcsány Ferenc törekvéseit az MSZP képviselői.

A tanácskozást elsősorban a volt kormányfő és platformja által kezdeményezett pártszavazás miatt hívták össze, de újabb apropót adott a kibeszélésnek az aznap – a Magyar Nemzet címlapján – megjelent dokumentum, amely egy alternatív párt megalapítását bizonyította. Gyurcsány az ülés után arról beszélt, hogy meglehetősen „árnyaltan” viszonyulnak a frakcióban az általa képviseltekhez, és a pártszavazásnak sem örült mindenki – igaz, döntés született annak támogatásáról. Ezzel együtt nyugodt és higgadt hangvételű tanácskozásként írta le a frakcióülést.

Számos forrásunk beszámolója szerint viszont a vitában karcos megszólalások is elhangoztak, és abban minden általunk megkérdezett egyetértett: Gyurcsányt most sarokba szorították, köztük az MSZP „erősei” Lendvai Ildikó volt pártelnök, Kiss Péter és Szekeres Imre is. „Kiderült, hogy a szocialisták nem a vezetőikhez, hanem a párthoz hűségesek”, mondta egy forrásunk.

Úgy tudjuk, hogy a frakcióülésen Gyurcsány több frakcióbeli támogatója is egyértelművé tette: ha választani kell az MSZP és egy új párt között, akkor nem kétséges, hogy az előbbit választják. A volt kormányfő a zárt ülésen ismét elmondta, hogy három forgatókönyv lehetséges: vagy sikerül a párt megreformálása, vagy nem, és akkor teljesen háttérbe vonul, vagy új mozgalmat alapít.

A XVII. kerületiek által alapított Demokrata Pártról szólva azt mondta: a cél az volt, hogy a nevet lefoglalják az MSZP számára, a szervezetet illetően pedig az általa vezetett platform vezetősége sem volt egységes. Ezzel kapcsolatban viszont többen élesen kifogásolták, hogy ha már februárban tudtak az alternatív párt megalakulásáról, akkor miért nem szóltak róla a párt bármely fórumának. Ráadásul a Demokrata Párt nyilvánosságra került határozatának második pontja szerint, ha nem sikerül az MSZP megújítása, akkor a szervezet azokkal egyesül, akik kiválnak majd a szo cialista pártból. A felszólalók többsége szerint ez Gyurcsány állításával ellentétben nem azt bizonyítja, hogy a párt elindítása pusztán az MSZP érdekeit szolgálná. Információink szerint a Demokratikus Koalíció Platform középszintű megyei vezetői, szervezői közül is többen meglepődtek a Demokrata Párt megalapításáról szóló híreken, és ki is fejezték ellenérzéseiket.

Forrásaink azt mondták, hogy Gyurcsányt azért is kritizálták, hogy épp ő szorgalmazza a „mutyik” elleni fellépést, miközben ő maga is egy párton belüli kiegyezés után lett a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke. Tudomásunk szerint azt is a fejére olvasták, hogy demokrata elveket hangoztat, miközben annak idején maga „zsarolta be” 2007-ben a kongresszusi küldötteket, hogy ha nem kap 75 százalékos támogatottságot (egyedüli jelöltként), akkor nem folytatja kormányfőként sem. „Ha ez nem megy így, Feri, akkor tényleg menj, és írj kurva jó könyveket a baloldalról”, mondta az egyik képviselő az őszödi beszédre utalva.

Azzal, hogy Gyurcsány is megszavazta azokat az állásfoglalásokat, amelyek szerint senki nem lép ki a frakcióból, senki nem támogatja párton kívüli szervezetek megalapítását, illetve a pártszavazás végeredményét a kisebbségben maradottak is tudomásul veszik, tulajdonképpen sarokba szorították a volt kormányfőt –a jövőben ugyanis „a fejére lehet olvasni” állásfoglalását. A Népszabadság értesülései szerint a pártszavazási folyamatot mielőbb végig akarják vinni, hogy pont kerüljön az ügy végére. Úgy tudjuk, a választmány várhatóan további kérdésekkel is kiegészíti majd a gyurcsányi hat pontot, amelyben egyebek közt az szerepel, hogy lehes sen-e közvetlenül választani a pártelnököt, illetve vonatkozzon-e szigorúbb átláthatósági és összeférhetetlenségi szabály a vezetőségi tagokra.

Várhatóan olyan pluszkérdések kerülnek majd fel a pártszavazási lapra, hogy alulról vagy felülről építkező pártot szeretnének-e a tagok, vagy hogy milyen módon engedjék be a liberális és konzervatív értékeket képviselőket: párton belül akarják-e integrálni őket, esetleg –megőrizve a párt baloldali karakterét – csak programalapon kössenek szövetségeket.

Feljelentik a Magyar Nemzetet

Jogosulatlan adatkezelés miatt feljelenti a Magyar Nemzet című napilapot Gyurcsány Ferenc és platformja. A kormányközeli lap ugyanis részletes adatokat tett közzé tegnap a Demokratikus Koalíció Platformról, s annak megszerzett tagnyilvántartására hivatkozva egyebek mellett azt írta, hogy a szervezet tagjainak létszáma az ötezer főt sem éri el. Ebből azt a következtetést szűrte le az újság, hogy a platform tavaly októberi megalakulása óta még csak megduplázni sem sikerült az induló létszámot. (Nol.hu)

Gyurcsány és az Új Nemzedék

Az Élet és Irodalom egy 2006-os írásában visszatekintett a KISZ felbomlásának, a Demisz és az Új Nemzedék nevű i úsági szervezet megalakulásának időszakára. 1988–1990 között ezen szervezetekben aktív, de nem túl sikeres szerepet játszott Gyurcsány Ferenc, aki ekkori kudarcai után bejelentette: többé nem vállal közéleti szerepet. Akkor egy levélben így fogalmazott: „Az Új Nemzedék bátortalan és végiggondolatlan kísérlet volt, amely, utólag azt gondolom, leginkább azért született meg, mert nem volt elég erőm és bátorságom a politika nagyon intenzív világából kilépni a politika nélküli világba. (...) Egy percig nem gondoltuk, hogy az Új Nemzedék a rendszerváltó pártok közé kerülhet. Ma, utólag sem látom másképp. Az Új Nemzedék jellegzetes középutas szervezet volt: a már nem, még nem szervezete. (...) Az Új Nemzedék észrevétlen volt születésében, de azt hiszem, hogy észrevétlen maradt végelgyengülésében is.”

Lendvai Ildikó volt pártelnök érkezik a frakció szerdai tanácskozására
Lendvai Ildikó volt pártelnök érkezik a frakció szerdai tanácskozására
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.