Szili kínos vesszőfutása Gyurcsánynak is lecke lehet

Két szakértőt és két szocialista politikust kérdeztünk arról: mit gondolnak Gyurcsány Ferenc MSZP-n belüli és kívüli mozgásáról a Demokrata Párt csírájának kiderülése pillanatában.

KISZELLY ZOLTÁN POLITOLÓGUS: „Gyurcsány Ferenc profi politikus, aki tudatosan építkezik. Negyven százalékon érzi magát, és ezt megpróbálja megfordítani. Továbbra is erős benne a küldetéstudat, azt gondolja, hogy vele és csapatával mehetnek csak a dolgok jó irányba. Ha ezt a vitát hamar lezárják, akkor az MSZP előnyére szolgál, ellenkező esetben árt, mert egy vitatkozó pártot az emberek nem szeretnek. Gyurcsány liberális pártot akar, egy Gyurcsány nélküli MSZP-vel pedig az LMP is talán könnyebben szövetségre lépne. Kérdés, hogy az új választási szisztémában lesz-e lehetőség menet közbeni szövetségekre.”

VASALI ZOLTÁN POLITIKAI ELEMZŐ: „Gyurcsány Ferenc elnyújtott, belső reformnak, majd névadásnak tűnő pártalapítási kísérlete még akkor is kockázatos próbálkozás, ha a választásokig terjedő két és fél év elviekben elég lehetne e formáció bevezetésére. Egyrészt a volt kormányfő szinte kizárólag csak a baloldali szimpatizánsokból építheti támogatói bázisát, hiszen a mai bizonytalanok többsége még mindig persona non grataként tekint a politikusra. Másrészt Szili Katalin kínos alkotmányozási vesszőfutása bizonyítja, hogy a létező szervezeti háló nélkül még egy ismert karakter se csinálhat csodát. Mesterházy a választási vereség minimalizálása után képes volt szinten tartani az MSZP támogatottságát. Hogy ez a félsiker mire elég az MSZP-ben, arról talán többet tudhatunk hamarosan. Gyurcsány ugyanis pont akkor szeretné pár hónap alatt elintézni a belső reformokat és külsőt váltani az egész párttagság megszólításával, amikor még senki nem látja pontosan, hogy mivel lehetne tartósan megszorongatni a Fideszt.”

KOVÁCS LÁSZLÓ, AZ MSZP AL ELNÖKE: „Eszünk ágában sincs kizárni a volt miniszterelnököt az MSZP-ből. Valóban ultimátumként hangzik Gyurcsány felvetése, hogy ha az MSZP nem alakul át szerinte megfelelő módon, akkor új pártot alapít. Mi nem ehhez igazodunk. Megyünk a magunk útján, és aztán ő majd eldönti, hogy amit mi elérünk, az ütőképes párt, amiben jól érzi magát, vagy inkább egy másik pártot gründol. Mindkét lehetőség nyitva van.”

SZANYI TIBOR, AZ MSZP ORSZÁGOS ELNÖKSÉGÉNEK TAGJA: „Egyértelművé vált, hogy a Demokratikus Koalíció hívei jelentős kisebbségből, de annál elszántabban akarják az MSZP hajóját balról elfordítani. Az is világossá vált, hogy a vezérelvű politizálást látják célravezetőnek. De az sem maradt homályban, hogy egy alternatív párt titokban való gründolása nem számíthat a szocialisták többségének támogatására.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.