A történet folytatásához tudni kell, hogy milyen állapotban van a férj és milyenben a hitves, főként pedig azt – menthetetlen vagy menthető a kapcsolatuk.

A Demokrata Párt folyamatban lévő bejegyzése az MSZP-nek sarkos választást kínál, amely Gyurcsány Ferenc részéről viszont úgy foglalható össze: jöttök, vagy megyek. Hogy hová, az sejthető, hogy mikor, majd megmondom. E választás lényeges elemei azonban régóta megfogalmazódtak, az előkészületeket is lehetett látni, de a szocialista párt vezetése (Botka László, Szanyi Tibor és Puch László nekirugaszkodásaitól eltekintve) igyekezett kitérni a nyílt konfrontáció elől. A gyurcsányi ideák azonban nem most, hanem már hatalomátvételekor messze estek a pártelit politikai felfogásától, stílusától, de ahogy előbb Medgyessy Péterre, utóbb úgy látszott, Gyurcsány Ferencre is szüksége volt a szocialistáknak. Csakhogy Medgyessyt „nyugodt erőként” maguk választották, Gyurcsány robbanásszerűen került eléjük és Rambóként viselkedett: egy percig nem titkolta, hogy a pártot is birtokba akarja venni, át akarja alakítani. A rambói erő azonban hamar megfogyatkozott, mind a kormányfő-pártelnök, mind az MSZP sokat tett egymás lejáratásáért, hogy mellőzükmost az emunkában szintén komoly részt vállaló koa líciós társat és az ellenzéket. A kormányzati kudarcok súlyát tetézte, hogy abból a politikai alakzatból, amelyet átjár a friss, üdítően tiszta levegő, semmi sem lett. A párt nem csak most, akkoriban is nehéz légzéssel küszködött, mert képtelen volt megszabadulni ballasztjaitól, akár a budapesti vezetésről, akár – teljesen más vetületben – Gyurcsányról legyen szó, a feszültségeket mindig szemforgató békekötések oldották, csak akkoriban az alkukat a kormányzati felelősség, nem pedig az arc- és harcnélküliség diktálta.

A választási vereség sem kényszerített ki egyértelmű, saját, és nem csupán a fülkeforradalom történéseire többnyire későn és sablonosan reagáló politikát az MSZP-től. A megújulás embereként érkező Mesterházy Attilát egy megőrizni vágyott status quo ültette az elnöki székbe, a „mederben tartott” személycserék és a szárnyaszegett szárnyak (platformok) ugyanúgy kínlódtak a közelmúlttal, mint a jelennel és a jövővel – kiforrott program, szervezeti élénkülés sehol. Minden konfliktus ott folytatódott, ahol abba sem maradt. Az MSZP csúcsain folytonos szédüléseket okoznak Gyurcsány hol okos, hol zabolátlan kezdeményezései, az exelnök pedig (miközben kormányzati hajsza folyik ellene) továbbra is a párt öntisztulásához toboroz híveket. Az egyik fél a tradicionális baloldal krédóját próbálja megfogalmazni és a szétszéledt nyájat keresi, a másik a fokról fokra szűkülő demokrácia pilléreibe kapaszkodva egy baloldaliliberális-konzervatív szentháromságot mutatna föl a köztársaság védelmében. A baj az, hogy jelenleg nem a válaszok igazságán múlik, hogy ki él tovább a másiknál, s hogy együtt – kényelmetlen társbérletben, de közös helyiséget valahol mégis csak találva – nem több-e az esély. Jósolni lehet, pontos prognózisra lelni aligha.

A levegőtlen szobában düh, türelmetlenség, tehetetlenség. De a váza még a helyén.