Magyarul: ne csak a nőkre háruljon a gyereknevelés és a házimunka. „Nem kötelező beletörődni az igazságtalan munkamegosztásba” – biztatják a nőket, és a hirdetések nemcsak a családoknak üzennek, hanem a munkaadóknak is: ne féljenek gyereket nevelő nőket alkalmazni.

Kellemes meglepetés ez, hiszen ismert a minősítés: ennyire macsó társaság még nem állt az ország élén, nincs női miniszter a kormányban, a képviselők között soha ilyen kevés hölgy nem volt. Mit tudhatnak ők az asszonyok helyzetéről, milyen alapon hoznak döntéseket róluk? De most ebben a kampányban ráció is van: Európában azokban az országokban születik ugyanis sok gyerek, ahol magas a női foglalkoztatottság, ahol nem különülnek el élesen a nemi szerepek, ahol a férfiak is bőséggel végeznek házimunkát, sokat vannak a gyerekekkel, cserébe a nők is építenek karriert.

Ott születik sok gyerek, ahol össze lehet hangolni a munkát és a magánéletet. Nem a férfi munkáját és a nő magánéletét, hanem mindenkinek mindkét feladatát. Mert ugyan vannak nők, akik nem vágynak másra, mint arra, hogy otthont teremtsenek, s benne sok gyereket neveljenek, ahogy vannak olyanok is, akik a szakmájukat helyezik minden elé, de – a kutatások szerint – egyik csoport tagjai sincsenek túl sokan.

Lenne hát ok a kampány miatti örömre, csakhogy az országot nem (csak) a szociális államtitkárságról irányítják. Máshonnan másfelé terelnék az életet.

Nemrég jelentette be ugyanez a kormány, hogy három helyett hat hónapra növelné a próbaidőt, csökkentené az éjszakai és hétvégi bérpótlékokat, a folyamatos üzemű vállalkozásoknál lehetővé tenné az öt és fél napos munkahetet. Csökkentenék a fizetett szabadság idejét, s egyben legfeljebb két hetet engednének kivenni. Ma ugyanis átlagosan 26 nap szabadság jár egy munkavállalónak, ami kortól és a gyerekek számától függően több is lehet. Nyugat-Európában vagy a környező országokban ennél általában kevesebb jut.

Csakhogy ott nem bő két és fél hónap az iskolai szünet, nem zárnak be nyáron 4-6 hétre az óvodák és a bölcsődék. Ha valami, akkor ezek az intézkedések megnehezítik a munka és a magánélet összehangolását. Ha például a két szülő nem együtt, hanem egymás után kénytelen kivenni a két hetet, még akkor sem tudják lefedni az óvodai vagy az iskolai szünetet. És persze nincs együtt soha a család.

Ez okozza majd az igazi feszültséget, nagyobbat, mint a házimunkát elbliccelő férfiak.