Pintér kontra rendvédelmisek: A szerda vízválasztó lesz

Tapodtat sem közeledtek az álláspontok Pintér Sándor belügyminiszter és a rendvédelmi érdekképviseletek hétfői egyeztetésén. Árok Kornél szerint a háromórás találkozót legfeljebb informális beszélgetésnek lehet nevezni. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke szerint az egyetlen pozitívum, hogy Pintér Sándor megerősítette: az idén kifizetik a tűzoltók évek óta elmaradt túlórapótlékát. A miniszter ugyanakkor kifogásolta a tűzoltók pénteki Kossuth téri „viselkedését”, különösképpen a zászlóégetést. Árok azt mondta: a zászlóégetéstől elhatárolódnak, egyébként a tüntetésen elhangzottakat jogosnak tartja.

– Szerintünk a történtekért a kormányt, a Belügyminisztériumot, a jelenlegi politikai vezetést is felelősség terheli – idézte a Pintérrel folytatott megbeszélést Árok. – Nem kellett volna tesztelni minket, hogy képesek vagyunk-e három héten belül kétszer sok ezer hivatásost az utcára vinni. Képesek vagyunk, most már tudják. Itt lenne az ideje, hogy komolyan vegyenek minket. Ők ragaszkodnak a Széll Kálmán Tervhez, mi pedig a juttatásainkhoz. Azzal, hogy el akarják törölni a délutáni és az éjszakai pótlékot, nettó tízezer forintot vesznek ki minden, átlagosan nettó 90 ezret kereső tűzoltó zsebéből. Ez lenne az új életpályamodell?

A Független Rendőr Szakszervezet is konkrétumokat várt a hétfői egyeztetéstől. Pongó Géza elnök csalódott. Azt mondja, szakszervezetük számára kardinális kérdés, hogy a szolgálati nyugdíjban lévő és a most szolgáló hivatásosok esetében a nyugdíj rendszere ne változzon, s ha változtatnak a szabályokon, az új előírások csak a később felszerelőkre vonatkozzanak. Ehhez képest azt tapasztalta, hogy a kormány felül kívánja vizsgálni mindazoknak a szolgálati nyugdíját, akik kedvezménnyel vonultak nyugállományba, és még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt.

– Valamilyen formában vissza akarják őket hozni a munka világába –magyarázza Pongó, de hogy miként, arról semmi konkrétum nem hangzott el. Pongó szerint a kormányzati kommunikáció a lejáratásukra törekszik.

– Folyamatosan azt hajtogatják, hogy 38-40 évesen mennek nyugdíjba a rendőrök, a tűzoltók. Ez egyszerűen nem igaz. Csak azok mehettek szolgálati nyugdíjba fiatalon, akik az egészségügyi felülvizsgálaton alkalmatlannak bizonyultak a szolgálatra, vagy akiknek nem tudtak megfelelő munkát adni, és már megvolt az előírt minimális 25 év szolgálati idejük. A többség 57-58 éves koráig szolgált.

Lapunknak arra a felvetésére, hogy a tárca szerint voltak rendőrök, akiket ötszázalékos munkaképesség-csökkenéssel nyugdíjaztak, Pongó azt válaszolta: akkor úgy szóltak a törvények. Visszamenőleg pedig nem szerencsés módosítani a játékszabályokat. A tagság a két tüntetésen és a demonstrációkon nyilvánvalóvá tette: itt az ideje, hogy végre komolyan vegyék a hivatásosokat.

– Valamennyi rendvédelmi érdekképviselet azon van, hogy békés keretek között tartsa a demonstrációkat –szögezte le Pongó Géza. – Látni kell azonban, hogy a tagság egyre dühösebb és elkeseredettebb. Egyre több az érdekképviseletektől független kezdeményezés. Elég körülnézni a Facebookon vagy más internetes fórumokon, hogy belássuk, a kormány kezdi túlfeszíteni a húrt.

Az érdekvédelmi vezetők közül lapunknak talán a legvisszafogottabban nyilatkozó Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint „Pintér Sándor okos, megfontolt miniszter, aki hétfőn pontosan érzékelte, sokkal nagyobbak a problémák, mint ahogy eddig gondolták vagy beállították azokat”.

– Jövőre már elkerülhetetlen egy jelentősebb béremelés – kezdte sorolni a problémákat Bárdos. – Négy éve befagyasztották a béreket, és a konvergenciaprogram Brüsszelbe kiküldött angol nyelvű változatából az is tudható, hogy további három évig nem tervez bérfejlesztést a kormány a közszférában. Ez számunkra elfogadhatatlan. Ehhez jönnek még azok az alaptörvény megalkotásakor megfogalmazott célok, amelyek szerint az árvaellátást, az özvegyi nyugdíjat, a baleseti járadékot rászorultsági alapon tervezik a jövőben odaítélni és kifizetni. Semmi nem jár egy hősi halott rendőr árvájának, ha jól keres az anyja? És vajon hol húzzák majd meg a „jól keres” határát? Ez már nem csak rólunk szól. Itt olyan témák kerülnek napirendre, amelyek nemcsak a hivatásosokat, hanem minden munkavállalót érintenek – jegyezte meg Bárdos Judit, hozzátéve: nem véletlen, hogy a rendvédelmi dolgozók autós tüntetésén egyetlen hangos, becsmérlő szó nem hangzott el, az emberek szó nélkül kivárták, amíg a demonstrációban részt vevő 200 autó elvonult előttük.

Bárdos Judit szerint a szerda vízválasztó lesz. Abban valamennyi szakszervezeti vezető egyetért, hogy a szerdai kormányülés és az azt követően összeülő Rendvédelmi Érdekegyeztető Fórum (RÉF) véget vet a kormány és a rendvédelmi érdekképviseletek hetek óta zajló állóháborújának. Új fejezet kezdődik, de még senki nem tudja, milyen. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint a hétfői találkozón az is kiderült, hogy a hangzatos kormányzati nyilatkozatok ellenére nincs minden kőbe vésve, és a kormányon belül sem egységesek az álláspontok. Az, hogy szerda után mi lesz, döntően a kormány ajánlatától függ.

Több rendőrt kérnek a települések

A Belügyminisztérium nem nyilatkozott a tárcavezető és az érdekképviseletek megbeszéléséről, és nem reagált a szakszervezetek véleményére sem. Közvetlenül legalábbis nem. Az önkormányzati szövetségek Belügyminisztériumban tartott konzultációjáról kiadott közleményükben azonban egyértelmű üzeneteket fogalmaztak meg a szakszervezetek felé. Eszerint: miután Hatala József országos rendőrfőkapitány beszámolt az ország településeinek közbiztonsági helyzetéről, a helyhatóságok képviselői egyértelművé tették, nagyon hiányzik sok ezer tapasztalt rendőr. A szocialista kabinet nyolcéves kormányzása alatt a közbiztonság romlásnak indult, ami 2010-re már tarthatatlan állapotokat idézett elő. A közlemény felsorolja a nemzeti együttműködés kormányának a közbiztonság javítására tett eddigi intézkedéseit a három csapás törvénytől az uzsorából élő bűnbandák felszámolásáig, amelyek hatására – állítják – számos területen javult a helyzet. Az önkormányzatok felkérték a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy még több rendőr teljesítsen szolgálatot a településeken. (F. Gy. A.)

Szakszervezeti vezetők az egyeztetés után – dühös emberek
Szakszervezeti vezetők az egyeztetés után – dühös emberek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.