Az étteremlánc-tulajdonos család, amely addig odahordta megőrzésre az unokákat, gyakran éjszakára is otthagyva a gyerekeket, nem tudott tovább birkózni az Alzheimer-kórral. A néninek mennie kellett intézetbe.

Egyre gyakrabban vagyunk tanúi annak, hogy az orvoslás csodafegyverei „visszalőnek”. Miközben az egészségügy szinte korlátlanul képes meghosszabbítani az életet, az öregedés megmarad gyógyíthatatlan betegségnek, és minél tovább lesz valaki öreg, annál több gond az ellátása – elsősorban önmagának az, sokszor másoknak is.

Ahogy nő a tét, élénkül a vita is: ki fizesse a költségeket? Húsz-harminc éve még azt gondoltuk, az elhúzódó öregség problémáit majd megoldja a több kórház, gondozó-, ápolóház. A társadalom majd kitermeli ezek fedezetét. A minap viszont maga az unió egészségügyi biztosa javasolta a tagországokban élő családoknak, hogy a hosszabb ápolásra szoruló időseket vigyék haza, tehermentesítsék ezzel az egészségügyi intézményeket. Javaslata nem váratlan, hiszen évek óta látjuk: a közkassza egyre nehezebben állja a számlát.

Egyre kevesebb az adó- és járulékfizető, viszont mind több az idős ember. Az állam ezért jó ideje próbál szabadulni mindentől, amitől szabadulhat, például a már magatehetetlen, folyamatos felügyeletet, gondozást igénylő öregektől. Hazaadná őket. Hivatkozhat arra, hogy ez a feladat mindig is a családra tartozott, csak az utolsó fél évszázadban került el onnan. Csakhogy a mai családok már nem alkalmasak arra, hogy viszszavegyék ezt a terhet.

A generációkat közös fedél alatt megtartó családi modell visszafordíthatatlanul felbomlott. A nők dolgozni járnak, a lakások összementek, olyannyira, hogy nemhogy az idős szülőknek, de gyakran a gyerekeknek sincs bennük elég tér. A munkaerőpiacon zajló ádáz küzdelem pedig azt diktálja, légy mobil, költözz, ha kell, s érj rá mindig, ha igényt tart rád a vállalat. Hol fér ebbe egy folytonos segítségre szoruló szülő?

Persze aki nyújtani nem tudja, meg is veheti a szolgáltatást a piacon. Csakhogy ehhez a legtöbb ember nem elég jómódú. És kevés az ápolónő is, mert szerény a kereslet.

A kudarc kódolva van. Az öregek nem értik, miért nem halhatnak meg otthon, a gyerekeknek a lelkifurdalás elviselhetetlen. Mindenki vesztes.

A szomszéd családja tehetős, szeretik is a nénit, mégis belebuktak. Mint annyian.