Versailles-i forduló Leninnel

– Abból, hogy Versailles-ban rendezik meg a tárgyalást, még nem következik, hogy a magyarok veszítenek – jegyezte meg nem kevés malíciával Tarlós István főpolgármester az Alstom–BKV-per újabb fordulóját értékelő sajtótájékoztatóján. A városvezető rágalmazási pert helyezett kilátásba a tárgyaláson elhangzott valótlan állítások miatt. A feljelentést a hivatalos jegyzőkönyv kézhezvétele után kívánja megtenni a fővárosi önkormányzat.

A tárgyaláson részt vevő Vitézy Dávid (Budapesti Közlekedési Központ) és Kocsis István (BKV) ugyanis arról számolt be, hogy az Alstom ügyvédei Lenin és Kádár nevének citálása mellett azt állították, hogy a BKV és a magyar hatóságok tudatosan akadályozták a cég munkáját, mégpedig azért, hogy az oroszoknak játsszák át a 65 milliárd forintos üzletet, illetve a szerződésbontás után a lehívott garanciából szanálják a BKV adósságállományát. Tarlós István mindezt kategorikusan cáfolta. Az Alstom által említett időpontban még nem is volt hivatalban, így sem az oroszokkal, sem másokkal nem köthetett megállapodást, másrészt a 4-es metró szerelvényeit uniós forrásból finanszíroznák, amelynek felhasználásáról tételesen el kell számolniuk.

A szerződést jogszerűen mondták fel, hiszen a francia cégnek mind a mai napig nem sikerült megszereznie a forgalomba állításhoz szükséges vasúthatósági engedélyt. Ennek oka pedig nem a BKV ellenállása, hanem a rossz fékrendszer, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) 47 oldalas hibalistája. Az Alstom azonban ahelyett, hogy ezeket javítaná, pert indított a BKV ellen Franciaországban. Tarlós szerint már az is megér egy külön misét, hogy a bankgarancia miért került át egy francia bankhoz, amelynek következményeként a pert is ott kell lefolytatni.

Mint ismeretes, az Alstom azután indított pert, hogy a BKV felmondta a 2006-ban kötött 215 millió eurós metrószerelvény-szállítási szerződést, majd le kívánta hívni a tízszázalékos bankgaranciát. (Ezenfelül előkészületeket tett az előlegként kifizetett 108 millió euró visszafizettetésére, valamint a kötbér és kárigény behajtására.) Az Alstom tavaly decemberben első fokon pert nyert Nanterre-ben. A jelenleg folyó másodfokú eljárásban június 8-án dönt a versailles-i bíróság.

– Az utolsó órákat éljük ahhoz, hogy a metróberuházás befejezése ne veszítse el a teljes realitását. Sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint júniusban – jelentette ki az önkormányzati választások után néhány nappal György István főpolgármester-helyettes, aki egyúttal bejelentette: a beruházás időre történő befejezése érdekében mihamarabb új tendert írnak ki. Tegnap ugyanezt mondta el Tarlós István főpolgármester is. De lehet, hogy már elkéstek. A BKV tavaly nyári – a szerződésbontás hatásait vizsgáló – elemzése szerint egy új tender kiírása után legkorábban 63 hónap múlva közlekedhetnek új szerelvények az M2-es vonalon, míg az M4-es kocsijait legfeljebb 58 hónap múlva állíthatják sínre. Ez aligha fér bele az uniós támogatás 2015-ös határidejébe. Ráadásul az is elfőfordulhat, hogy a BKV-nak ki kell fizetnie a teljes szállítási árat, sőt károkozás miatt még csaknem ugyanennyit.

Tarlós István főpolgármester a jövő héten ismét egyeztet az ügyben Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Tarlós jobbján Vitézy Dávid és Kocsis István
Tarlós jobbján Vitézy Dávid és Kocsis István FOTÓ: KOCSIS ZOLTÁN
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.