Ártatlannak vallotta magát a volt csendőr százados

Megkezdődött tegnap a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A tárgyalást Varga Béla bíró vezeti, akinek van rutinja a katonai ügyek elbírálásában.

Erre azért van szükség, mert – noha a büntetőügyet a bíróság nem katonai eljárásban tárgyalja– a perben harctéri eseményeket kell elbírálni. És mint az ilyenek során általában, ezúttal is rettenetesen erősek az elfojtott és olykor kiszakadó indulatok. A bíróság épülete előtt Képírót fiatalok sárga csillagot viselő csoportja fogadta olyan táblákkal, amelyek a 97 éves férfit állítólagos újvidéki rémtetteire emlékeztették. A botjába kapaszkodó 97 éves férfit a tárgyalóterem hátsó bejáratából kísérték a terembe, miközben egy nő „Gyilkosok! 97 éves öregember gyilkosai!” feliratú ellentáblát tartott előtte. Valaki azt kiáltotta, hogy „Biszku Bélát miért nem hoztátok ide?”.

A megzavarodott idős férfi először a hallgatóság részére fenntartott padsorban foglalt helyet, majd a vádlottak padjához kísérték.

Rendkívüli a nemzetközi érdeklődés. A külföldi sajtón kívül a tárgyaláson részt vesz Vladimir Vukcevic, a háborús bűnök kivizsgálásáért felelős szerb különleges ügyész, valamint megjelent a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, Efraim Zuroff is. A Wiesenthal Központ úgy fogalmaz: Képíró pere „az egyik utolsó, ha nem a legutolsó lehet a náci háborús bűnösök ellen indított eljárások között”.

A tárgyalás előtt Képíró Sándor újságíróknak azt mondta: nem vett rész vérengzésben, nem is kapott utasítást rá, ártatlanul vádolják, és szerinte ez ki is fog derülni. Az 1942-ben történtekről közölte: ő csak igazoltatott, nem igaz, hogy lemészároltak volna bárkit. Ezt utóbb a bíró előtt is megismételte: a rosszul halló, egy rokona segítségét igénybe vevő férfi kijelentette, hogy ártatlanul vádolják, hazugság, koholmány alapján.

A vád: Képíró Sándor 1942 januárjában csendőr főhadnagyként részt vett az úgynevezett újvidéki tisztogatásban, s egy razzia során parancsnokként működött közre ártatlan civil személyek törvénytelen kivégzésében. Képíró tegnap azt vallotta: a razziában valóban részt kellett vennie, de „nagyon vigyázott arra, hogy azon a területen, ahol ő volt, ne legyen fegyverhasználat”. Nem is hallott ilyenről, és arra soha senkit nem buzdított. Elmondta továbbá, hogy egy újvidéki szálló tulajdonosa és családja neki köszönheti az életét, mert egy honvéd zászlós a Duna-partra akarta őket vinni, ahol kivégezték volna a családot. A vádlott Nagy János főhadnagyról – akivel a vádirat szerint a beosztottak tevékenységét ellenőrizték, és aki jelen volt harminc fogoly meggyilkolásánál, majd később Képíró ellen vallott – azt mondta: nem is ismerte őt.

A per ma folytatódik.

Képíró Sándor
Képíró Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.