Miért titkolják Gyurcsány ügyészségi kikérőjét?

Hiába adta tovább a házelnök Gyurcsány Ferenc ügyészségi kikérőjét a mentelmi bizottság KDNP-s elnökének, az iratot egyelőre nem olvashatja el senki. Így csak az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke, Rubovszky György –, illetve Kövér László házelnök – tudja, hogy pontosan mi szerepel abban az ügyészségi átiratban, amelyben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését kéri a vádhatóság a sukorói telekcsere ügyében. A Népszabadság megtudta, hogy még egyik bizottsági tag sem kapta meg a dokumentum másolatát, és úgy tűnik, nem is fogja. Rubovszky György ugyanis lapunk érdeklődésére azt mondta: az iratot az irodájában olvashatják majd el az érintettek, de másolatot senki nem fog kapni, mert korábban volt már példa rá, hogy komplett vádiratot osztott szét a képviselők között, annak tartalma pedig másnap a sajtónál landolt. Kérdésünkre Rubovszky hozzátette: a szerdai bizottsági ülés napirendjén nem szerepel a volt kormányfő ügye. Előzetesen személyesen szeretne egyeztetni Gyurcsánnyal, hogy melyik időpontban lenne számára megfelelő a részvétel; ennek biztosítására ugyanis a házszabály kötelezi a testületet. Úgy tudjuk, a bizottságnak hivatalosan harminc napja van az ügy elbírálására. Rubovszky az MTI-vel közölte azt is: vannak kételyei az ügyészségi anyaggal kapcsolatban, és ha a testület tagjai is egyetértenek vele, kiegészítést fog kérni az ügyészségtől. A kormánypárti politikus addig nem kívánt részleteket elárulni aggályairól, amíg nem született döntés arról, hogy nyilvános ülést tartanak-e.

A döntést – amely, miután Gyurcsány maga is kérte kiadását, elég egyértelmű lesz – egyelőre hátráltatja, hogy a volt kormányfő azt kérte: a teljes folyamat legyen nyilvános. A hatályos házszabály értelmében ugyanis a mentelmi ügyeket vizsgáló bizottság ülései zártak. Az MSZP ezzel kapcsolatban megtette már javaslatát, a házbizottság hétfőn tárgyalt is róla, de nem jutottak előbbre a megoldásban. Úgy tudjuk, komoly fejtörést okozott a politikusoknak, hogy lehet-e nyilvános az ülés és a folyamat vagy sem. A döntést ez ügyben elhalasztották és szakértők bevonását kezdeményezték, legkorábban csütörtökön történhet előrelépés az ügyben.

A szerdai mentelmi bizottsági ülésen tehát nem lesz szó az ügyről, a hivatalos tájékoztató szerint többek között a jobbikos Sneider Tamás és Vágó Sebestyén mentelmi joga megsértésére vonatkozó bejelentés tárgyalása folyik majd, de döntenek Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester és Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos mentelmi ügyében is, az ő kiadásukat rágalmazás vétsége miatt kérték.

Ami a házszabályt és a mentelmi ügyeket illeti, ahhoz, hogy nyilvános legyen a mentelmi bizottság ülése, házszabálytól való eltérésre van szükség, amihez pedig a jelenlévő képviselők nyolcvan százalékának támogatása szükséges. Vagyis, ha még meg is találnák a jogi lehetőséget rá, nem biztos, hogy a T. Ház engedni fogja azt. S miután a mentelmi bizottság döntésével meg kell várni, míg a nyilvánossági kérdés körüli huzavona lezárul, a következő egy hétben nem várható érdemi döntés Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról. A házszabály egyébként arról konkrétan nem rendelkezik, hogy a vonatkozó ügyészségi, vagy vádhatósági iratokat a bizottság elnöke titkosan kezelheti, azokat pedig nem kell másolatban biztosítania a képviselőknek.

Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság volt szocialista elnöke lapunknak azt mondta: korábban nem volt pontos szabályozása az iratkezelésnek, egy időben még az érintett sem tekinthetett bele a vonatkozó iratokba, ezen épp a szocialisták idején változtattak. „A keményebb ügyeknél valóban csak a helyszínen lehetett betekinteni a dokumentumokba a mi időnkben is, másolatot nem adtunk ki. Az érintett viszont eldöntheti, hogy mit tesz vele. Vagyis, ha úgy dönt, kiadhatja a nyilvánosságnak” – tette hozzá az egykori parlamenti képviselő.

Gyurcsány Ferenc a Népszabadság kérdésére megerősítette, hogy az ügyében minden dokumentumot és iratot, ahogyan a teljes eljárást is szeretné a nyilvánossággal megosztani, ezért arra kéri Rubovszky Györgyöt is, hogy mielőbb tegye elérhetővé az ügyészségi kikérőt.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az MSZP május 1-jei majálisán
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az MSZP május 1-jei majálisán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.