Az AB döntése még hátravan a sajtószabályozásról

A kormány szerint azt bizonyítja az FH-jelentés, hogy a sajtó szabad, az ellenzék szerint inkább azt, hogy lekerültünk a térképről. „A szocialista lejárató kampány ellenére a Freedom House is egyértelműen állást foglalt: Magyarországon a sajtó szabad” –így reagált lapunk megkeresésére az FH országjelentésére a kormányzati kommunikációs államtitkárság. Interpretációjuk szerint a nyugati demokráciához hasonlóan szabad a sajtó, hiszen „teljesen megegyező besorolásban vagyunk az EU többi tagállamával és például az Amerikai Egyesült Államokkal”. Kovács Zoltán államtitkárságának közlése szerint jelenleg Magyarországnak van kizárólag „EU-kompatibilis” és az Európai Unió által is teljes mértékben elfogadott médiatörvénye, „mint ismert, jelenleg több tagállamban is zajlik a médiatörvény felülvizsgálata”.

Kétségtelen, teszik hozzá, hogy a médiatörvény ürügyén „Magyarország ellen folytatott szocialista lejárató kampány ártott az ország megítélésének”, mára azonban már világos, hogy ez politikai érdekekből fakadt. A kommunikációs államtitkárság fontosnak tartotta azt is közölni megkeresésünkre, hogy „a szocialisták hazugságai által rombolt bizalmat e téren is a kormány és az ország helyre fogja állítani”.

A parlamenti ellenzék viszont azt látja visszaigazolva az FH országjelentésében, hogy nekik volt igazuk, és Orbánéknak köszönhetően lekerültünk Európa térképéről. – Kész csoda, hogy az Orbán-kormány elmúlt évi médiaszabadság elleni „sorozatgyilkossága” után Magyarország még egyáltalán meg tudott kapaszkodni a szabad besorolású országok legalján – nyilatkozta lapunknak Mandur László (MSZP). A hétpontos visszavetést önmagában is példátlannak mondta, szerinte ez világos üzenet a kormánynak: „Amit ma Magyarországon a sajtó és a szólás szabadságának korlátozása, hatalmi felügyelete irányába tesz, az a művelt és fejlett demokráciák számára elfogadhatatlan.” Az FH besorolását továbbá intő jelnek tekintiMandur: „Így lehet egy országot rossz és arrogáns kormányzással a világ nemzeteinek a perifériájára vezetni.”

Karácsony Gergely (LMP) szerint az FH-jelentés igazolja a kormánypártiak által hisztérikusnak beállított reakciójukat a médiatörvényre, miszerint súlyos visszalépést jelent a sajtószabadság területén. A Freedom House minősítése az LMP szerint azt bizonyítja, hogy „Magyarország lelépett az európai térképről a sajtószabadság területén”. Az LMP azon lesz, tette hozzá, hogy a következő parlamenti többség módosítsa a médiacsomagot; addig is várják az Alkotmánybíróság döntését, mert számtalan ponton alkotmányellenesnek tartják a médiatörvényt. Amennyiben az alkotmányellenes passzusokat kivennék belőle, valószínűleg újra pozitívabb lenne Magyarország és a magyar sajtószabadság megítélése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.