„Fenn kell tartani az akcióegységet!”
Április 9-én úgy tűnt, valami megmozdult: együtt tiltakozott a megszorítások ellen a hat konföderáció. A munka ünnepén megint külön lesznek. Mi változott három hét alatt?
Semmi. Május elsején két szervezet évek óta nem jön ki a Városligetbe. Tartották magukat ehhez. Legalábbis azt remélem, hogy csak erről van szó. Képességeimhez, lehetőségeinkhez képest azon fogok dolgozni, hogy ne a megosztottság jellemezze most a mozgalmat. Nem a szervezeti megosztottságról, hanem az akcióbeli megosztottságról beszélek. Fenn kell tartani az akcióegységet. Lehetnek egy szakszervezeti vezetőnek averziói egy másik tömörüléssel szemben, de nem annak van most itt az ideje, hogy ennek hangot adjon. Most a láthatóan egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe taszított munkavállalók érdekében minél nagyobb erővel, közösen kell fellépni.
Gaskó István, a Liga elnöke aztmondta, nem szívesen jelennek meg azokkal, akik az előző kormányt minden tekintetben kiszolgálták, feladták saját tagságuk érdekeit a jó kapcsolatok érdeké ben, most pedig „beindulnak, mint a buldózerek”. Az MSZOSZ miért nem reagált erre a kijelentésre?
Ez nem a Ligába tömörült szakszervezetek, tagok és tisztségviselők véleménye, hanem Gaskó István indulatos kijelentése, amelynek okát nem értem, illetve remélem, hogy nem értem. Ezt akkor mondta, miután a dolgozószobájában fölkereste őt a kormányfő. Miután Magyarországon semmilyen módon nem működik a törvényekben is rögzített egyeztetés a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek között, ezért más értelmet kap egy ilyen mondat. A minden alapot nélkülöző rágalmakra pedig nem szokásunk reagálni. Mint mondta, minden szakszervezeti vezetőnek morális felelőssége, hogy merrefelé próbálja befolyásolni a helyzetet. Ez igaz a Liga elnökére is.
Miközben a kormány érdemben nem tárgyal a munkavállalók képviselőivel, Parragh László a napokban arról beszélt, hogy felül kell vizsgálni az érdekegyeztetés rendszerét, főleg a szakszervezetek szerepét kell újragondolni. Az iparkamara elnöke hozzátette, hogy át kell vizsgálni a szakszervezeteket, mert akadályozzák a rendszer strukturális átalakítását...
Amit Parragh László mond, torz beállítása a helyzetnek, és arra mutat rá, hogy alapvető ismerethiányban szenved az elnök úr, hiszen az MSZOSZ több százezres tagságának csak egy töredéke dolgozik állami cégnél, a nagy többség a magángazdaságban vállal munkát. És akkor még nem beszéltem a Liga, az Autonómok vagy a Munkástanácsok tagszervezeteiről. Nem tudom, honnan ered ez a zsigeri indulat a szabályok betartását kikényszeríteni akarókkal szemben. Parragh László egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy a versenyképesség gátja a munka törvénykönyve. Ebből nem tudok mást levonni, mint azt, hogy szerinte az a vállalkozó lesz versenyképes, akinek nem kell betartania a munkaviszonyokra vonatkozó törvényeket, akit nem korlátoznak ilyen szervezetek abban, hogy az embereket kiszolgáltatott bérrabszolgaként kizsákmányolják. Amit az iparkamara elnöke képvisel, szörnyű, XIX. század eleji munkáltatói magatartást mutat. Alapvető tévedésben vannak azok a vállalkozók, akik szerint a munkavállalóknak örülniük kell annak, hogy van munkahelyük. Tudomásul kellene végre venniük, hogy egy vállalkozás nem működik munkavállaló nélkül, nem magától lesz termék, szolgáltatás, és különösen nem lesz profit. A gondolkodást kell helyrerakni, és a dolgozók körében is világossá kell tenni a viszonyokat, mert a kiszolgáltatottságukat erősíti, ha elhiszik, kegyet gyakorol a vállalkozó, ha munkát ad nekik.
Bürokráciacsökkentő csomagot állított össze a kormány, amelynek lényege, hogy egyszerűsödik a vállalkozások adóztatása, és visszavágják a foglalkoztatással kapcsolatos adminisztrációt. Mi bajuk van a programmal?
A csomagról: nem a tisztességes vállalkozók érdekeit szolgálja. A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését nem kifogásoljuk, ez kötelezettsége is a kormánynak az unió felé. A baj a csomag másik, nagyobbik részével van, a munkáltatással kapcsolatos költségek csökkentésével, ami nem mást jelent, mint a munkavállalók jövedelmének tudatos apasztását például azzal, hogy csökkentenék a hétvégi és a műszakpótlékot, a fizetett szabadságot. Ezenkívül a tervezett változtatások egy része sem az adminisztrációs terhet, sem a költséget nem csökkentené, viszont jelentősen növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát. A legnagyobb félrevezetés az, hogymindezek következtében jelentősen nőhet a foglalkoztatás. Azért is felháborodtunk,mertmiközben az egyeztetés hiányában született ötletek következményeként a munkavállalók kiszolgáltatottabbak lesznek, a jövedelmük csökken, csakhogy a kormány a gazdaságpolitikai célt nem éri el, nem is érheti, hiszen amit csinál, az ellene működik. És ez nagyon nagy baj.
Az MSZOSZ öt pontba foglalta követeléseit. Ezek egyike minden munkavállalónak visszaadná a sztrájkhoz való jogot. Vagyis sztrájkra készülnek?
A sztrájktörvény módosítása korlátozza, vagy akár lehetetlenné teszi e jog tényleges gyakorlását. Ez rossz szabályozás. A helyzettől függetlenül is követelnénk ennek megváltoztatását, de nyilvánvalóan a súlyát az adja meg egy ilyen mondatnak, ha egyre több jelzést kapunk arról, hogy nő a munkavállalók elkeseredettsége, csalódottsága, mert a zsebükön érzik a változtatások káros hatását. Felgyorsult az infláció, nap mint nap emelkednek a megélhetési költségek, ezen semmiféle bérmonitoring-bizottság nem segít. Lehet, hogy meg van bántódva a kormányfő és az egész kormány, különösképp a Rogán Antalféle különítmény, mert nem üdvözöltük az ötletüket, de a munkavállalók nem buták, látják, hogy mi történik körülöttük: a kormány megpróbálja a felelősséget áttolni másokra olyasmi miatt, amit maga állított elő. Ebben a helyzetben bizony el kell gondolkodniuk a szakszervezeteknek azon, hogy ha a tagság nyilvánvalóan elvárja tőlük, hogy ne csak képviseljék őket, de eredményt is érjenek el, akkor milyen módszerhez indokolt nyúlni. Most már nem lehet egyszerűen csak azt mondani, hogy van egy gonosz kormány és szemben az ártatlan munkáltatók. Ez a csomag, amit közzétettek, bizony, a magyarországi munkáltatói szervezetek aktív közreműködésével készült el. Fel vannak sorolva a mellékletben. Tételesen kimutatható, hogy az egyes ötletek mögött melyik vállalkozói csoport érdeke jelenik meg. Ezek a szervezetek azok, akikkel akkor, amikor még tárgyalhattunk, együtt ültünk az OÉT-nél. Két oldalon ugyan, de tárgyaltunk. Ők most külön egyezkednek a kormánnyal. Ez új helyzet. Világosanmeg kellmondani az embereknek, hogy itt nemcsak egy, a valóságtól elrugaszkodott kormány ötletei vannak, hanem a kabinet mögött vállalkozók és kamara is van. Vagyis a munkavállalók kiszolgáltatottságában, a dolgozók jövedelmének csökkentésében ők mindahányan tettestársak lesznek.
Tamás Gáspár Miklós lapunkban azt írta, Orbánékat csak egy forradalom döntheti meg. Az érdekek egyesítésére ma egyetlen erő alkalmas: a szakszervezetek. Szerinte a kormánnyal szemben az ellenállás gócpontjává kell válniuk a szakszervezeteknek.
A filozófus jelzőt tett a forradalom szóhoz, azt írta, hogy békés és vidám forradalomnak kell lennie, ami az én ízlésemnek jobban megfelel, mint egy olyan mozgás, amely nem biztos, hogy kordában tartható. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a tagság ugyanúgy szavazott az elmúlt év tavaszán és őszén, mint ahogy az ország, és biztosan ugyanúgy fog szavazni a következő választáson is. A szakszervezet „népe” nem egy másik nép, mint az ország népe. A tagság ugyanolyan megosztott, mint az ország. Ezt is üzenem a kormánynak, hogy ugyanarról a népről beszélünk, ugyanazokat az embereket képviseljük.
