Újrakeresők
Jelenleg körülbelül 474 ezer munkanélküli van Magyarországon, ami négyszázalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest. A változás részben annak tulajdonítható, hogy a rendszerből már kikerült (szaknyelven inaktív) emberek kezdtek egyre nagyobb arányban újra munkát keresni.
Tóth József sokszakmás munkanélküli végül egyetlen nap alatt veszítette el állását és lakását, amikor szállásadója, egy idős sajószentpéteri asszony agyvérzést kapott.Már több mint egy éve lakott a néninél, öt család kertjét művelte napszámban. Éppen befogadták, valamennyire talán meg is szerették, akkor a néni rosszul lett és meghalt. Az asszony lánya nemcsak a halálhírt közölte Tóth Józseffel, hanem azt is, hogy nem maradhat ott tovább.
Nem nagy ügy, vonja meg a vállát. Mindig ez történik. Valahogy mindig úgy fordul az élet, hogy neki mennie kell. Mindig valami olyasmi volt az ok, amivel nem lehetett vitatkozni.
Tóth József borásznak tanult, iskola után viszont kapálni osztották be, ezen megsértődve a fővárosba utazott szerencsét próbálni. A pamutfonó vállalatnál lett betanított munkás, rengeteg nő közé került, ami annyiból érdekes, hogy köztük találta meg későbbi feleségét is. Megállapodott, nős emberként költözött haza Borsodba, házat épített, 1977-ben kislánya született. Közben liftszerelő és kazánkovács is lett, a berentei hőerőműben pedig, ahol munka közben rendszeresen elkötött egyet a targoncák közül, targoncavezetőnek is kiképezték.
Egy nap a testvére azzal rohant be a gyárba, hogy a felesége hazaköltözik, már össze is csomagolt, viszi a gyermeket is. Mire hazaért, már csak az üres ház várta. Aznap elintézte áthelyezését a kőbányai hőerőmű karbantartói közé, este már egy budapesti ismerősénél lakott, de hiába rohant, csak hónapok múltán találkozhatott újra a kislányával. Akkormegbeszélték, hogy visszaszökteti a gyereket. Heteken át tervezgette az akciót, végül vásárolt egy biciklit a kislánynak. Felesége édesapjával közösen kísérték le a kicsit a játszótérre kipróbálni az ajándékot. A bokor mögött egy barátja várt járó motorú autóval. Tóth József a kislány fülébe súgta, hogy tekerjen egyenesen oda, és ugorjon be a fehér kocsi hátsó ülésére. Amikor hallotta, hogy felbőg a motor, komótosan odasétált a földön hagyott biciklihez, a vállára vette, és azt mondta elképedve ott álló apósának: a többit a bíróságon.
Az igazságszolgáltatással azonban nem volt szerencséje, bár első fokon nyert, másodfokon az anyának ítélték a kislányt. Tóth József akkor eladta alacskai házát, visszamondta a fővárosi panellakásra befizetett előlegét, és minden pénzét a gyermek nevére nyitott takarékkönyvbe rakta. Így alakult, hogy a rendszerváltás lényegében vagyontalanul találta őt az Erőkar vállalat karbantartói között. Életét a kislányával közös hétvégi túrák töltötték ki, a közelgő válságból mit sem vett észre, így őszintén meglepődött, amikor egyik reggel azt mondták neki: nem kell már átöltözni, megszűnt a vállalat. Tanácstalan, dühöngő emberekkel sodródott be a közeli kocsmába, ahol legnagyobb meglepetésére valakitől azt hallotta, hogy a szomszédos játéknagykereskedésben épp targoncást keresnek. Így alakult, hogy első munkanélkülisége alig fél óráig tartott. Egy évvel később viszont csődbe ment ez a cég is.
Ezúttal nyolc hónapig keresett állást. Az első hetekben listával a kezében járta az üzemeket, volt hogy naponta három helyen is jelentkezett. Belefásult, egy idő után már csak az igazoló pecsétért járt be a munkaügyi központba. Egyszer, mikor a sorára várt, megállt mellette egy férfi, és azt kérdezte: ki akar dolgozni? Hülyéskedik, nézett rá Tóth József, de végül csak elment vele. Az ismeretlen a Gubacsi úti vágóhídra vitte, az ottani szennyvíztisztítóhoz kellettek laborosok. Három hónap kiképzés, utána vizsga. Tóth Józsefből kibújt a régi borász, már a második héten jelentkezett, hogy vizsgázni akar, meg is kapta a munkát. Két év után, amikor háromszáz embert bocsátottak el a vágóhídról, a főnöke azzal nyugtatta őt, nyugi, húsra mindig szükség lesz, és a szennyvizet is valakinek kezelni kell. Ez utóbbiban azonban tévedett a főnöke.
Amikor Tóth Józsefet a testvére Sajószentpéterre hívta, hogy lakjon nála, legalább megjavítja a tetőt, azzal utasította el az ajánlatát, hogy nem ért a házakhoz, soha nem dolgozott az építőiparban. Mikor legközelebb beszéltek, Tóth József már értett a vasbetonszereléshez, dolgozott kőműves mellett és ácsok segédjeként is. De rosszul választott, mert úgy tapasztalta, az építőipari vállalkozók a belső munkát végző, télen is dolgozó burkolókat és villanyszerelőket jelentik be, az időjárástól függő kőműveseket, ácsokat nem. Sőt őket ősztől tavaszig el is bocsátják.
Gyomorfekélye lett, a második kórházi kezelés után már nem tudott nagyot emelni. Zavarta, hogy fiatalabb társai többet dolgoznak miatta, így elköszönt. Idős asszo nyoknál vállalt napszámot,mondván, a kerti munkát még bírja. Egyiküknél olcsó albérletet is kapott. Már több mint egy éve lakott a néninél, mikor egyik reggel arra nyitott be, hogy az idős asszony a földön fekszik, orrán, fülén dől a vér. Így ért véget az utolsó munkája.
Tóth József, hatvanegy éves sokszakmás munkanélküli ma a Vöröskereszt szállóján lakik. Éppen állást keres. A nyugdíjfolyósítónál azt mondták neki: még négy évet kell ledolgoznia, hogy nyugdíjba mehessen.
A KSH év eleji gyorsjelentése szerint 2010 novembere és 2011 januárja között a 15–64 évesek 62,3 százaléka, 4 millió 218 ezer ember volt jelen foglalkoztatottként vagymunkanélküliként a munkaerőpiacon. Ez 44 ezer fővel több, mint egy évvel korábban volt. A gazdasági aktivitás növekedése a foglalkoztatottak és a munkanélküliek együttes létszámnövekedése mellett következett be.
Blattner Ágnes úgy került Miskolcra, hogy katona édesapját Pécsről áthelyezték. Húsz-egynéhány évvel később, immár gyermekét egyedül nevelő fiatal anyaként ezt nem merte vállalni, és tizenöt év után otthagyta a honvédséget. Polgári alkalmazott diszpécserként a Sziklában dolgozott, ami abban az időben szigorúan titkos katonai objektum volt Lillafüreden, a hegy gyomrában kialakított központban légvédelmi központ működött. Amikor a központot Veszprémbe helyezték át, döntést kellett hoznia: kilép, vagy költözik.
Nem mert belevágni. Elment a piacfelügyelőségre, kilenc éven át helypénzt szedett a kofáktól, közben a sok üléstől elkopott a gerince. Az orvosa azt mondta, nincs mit tenni, legfeljebb a fájdalmat lehet csillapítani. Blattner Ágnes úgy döntött, leszázalékoltatja magát, és kilépett a munkahelyéről. Utóbb úgy látja, ez volt a második rossz döntése. Az orvosi bizottság minden fájdalma ellenére csak 40 százalékos rokkantságot állapított meg, azzal nem járt pénz. Blattner Ágnes akkor úgy döntött, pihen egy kicsit, nem kezd azonnal munkát keresni. Ez volt a harmadik rossz döntése. Egy év után már hiába próbált újra elhelyezkedni, egyik ismerőse sem tudott segíteni. Akkor eladta az Avas-lakótelepi lakását, és Nyékládháza külterületére költözött egy fűtés nélküli kis házba. A bányató melletti kis házat azért vette, mert a gerincére úszást írt elő az orvos, uszodára viszont nem volt pénze. Egész nyáron a jéghideg vizű tóban úszott. Télen villanykályhával fűtött. Begyújtani nem volt hová, a nyaralónak kéménye sem épült. A tél végén kikapcsolták az áramot, majd kikötötték a vizet is. Most álláskeresők tanfolyamára jár, önéletrajzokat készítenek, tanulják „eladni magukat”. Az előadó szólt, hogy valahol ruhatárost keresnek. Blattner Ágnes beadta az önéletrajzát.
A munkanélküliség átlagos időtartama a KSH idei első gyorsjelentése szerint 18,7 hónap, ami 2,3 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliek 52,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást.
Bacsa Istvánt az elmúlt huszonkét évben hússzor bocsátották el, és mindig a karácsony előtti hetekben. A negyvenes éveiben járó férfi eredeti szakmája háztartásigép-szerelő, az állami építőiparban érte a rendszerváltás. A leépülő nehézipar válságával küzdő Miskolcon nem sok jövőt jósolt magának, ezért a Dunántúlon keresett munkát. Viszonylag gyorsan talált: de csak egyetlen szezonra volt rá szükség. 1989 és 2009 között Bacsa István tavasztól őszig a Dunántúlon dolgozott, majd három hónapra hazaköltözött édesanyjához, otthon pedig munkanélküli volt.
Tavasszal rendszerint elvitte őt valamelyik munkaerő-kölcsönző cég. Dolgozott Sárváron, Székesfehérváron, Zalaegerszegen. Mindenütt operátorként, gépsoron. Szerelt tévét,matricázott számítógépes billentyűzetet, gyártott műanyag játékokat. Mindenütt minimálbérért, mindenütt addig, amíg a többletlétszámot igénylő megrendelés ki nem futott. Sárváron kétszer hívták őt, hogy lépjen át a gyári törzsállományba. Mind a kétszer nemet mondott, vendégmunkásként ugyanis fizették a szállását, gyári dolgozóként neki magának kellett volna albérletet fizetnie. Így viszont decemberben mehetett haza. 2009 novemberében tévéket szereltek Székesfehérváron. A reggeli műszakváltáskor összehívták a kölcsönzött dolgozókat, és azt mondták, a válság miatt visszamondták a megrendeléseket, mindenki mehet haza. Bacsa István azóta nem járt a Dunántúlon.
