Ámbár megjegyzem, a párt- és kormányalkotmány elfogadásakor Pozsgay Imre az ülésterem páholyában foglalt helyet. Többször mutatta őt a kamera, kicsit csodálkoztunk is, hogy Boross Péter volt miniszterelnök, szintén jellemóriás, ötvenhatos hős és a forradalom nagy tudója, hogyan tudja elviselni fehérterrorozó politikustársa közelségét.

Varga Mihály, Navracsics Tibor, Orbán Viktor és Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón

Mert az rendben van, hogy Wittner Mária, másik ötvenhatos hős nem kifogásolta a páholyból integető Pozsgayt, ő már nem is annyira az ötvenöt évvel ezelőtti eseményeknek, mint inkább a jelennek a hőse, példának okáért bátran és kérlelhetetlenül, az egész frakcióval szembemenve tartózkodott a dohányzást betiltó törvény szavazásakor; ha csak ennyit tett volna egész életében, már akkor is bátor és kérlelhetetlen hős lenne.

Hanem az én kérdésem az: pár év múlva, ami lehet persze tízmeg húsz év is, kik fognak ülni a páholyban?

Mert ha a jövőben feleannyi képviselő lesz is az ülésteremben, a páholy marad, abban pedig az akkori jelen nagyjai, felvilágosult elméi fognak ülni, akik az akkori híradók beszámolói szerint már most, 2011-ben megmondták, hogy amit a jelenlegi kurzus csinál, az elfogadhatatlan, a vezér romlásba viszi az országot.

Ne legyenek kétségeink, ezt az egykoron a vezér, a nemzet örökös miniszterelnöke körül forgó s minden szavával egyetértő társaság fogja majd mondani, erről szólnak majd a Magyar Nemzet vezércikkei, a mostani köztársasági elnök egy jellegtelen buratinó lesz az akkori megítélés szerint, a húsvéti alkotmányról nem is szólva, amiről azt mondják majd, legjobb lett volna négyrétegű, kamillaillatú papírra nyomni, hogy teljesítse küldetését.

Ne legyünk naivak: mindezt nem a ma még ismeretlen figurák fogják mondani, bár azok is nyilván, hiszen a feltörekvő nemzedékek áradata megállíthatatlan, ám ezek többnyire mindjárt igazodnak is az épp esedékes kurzushoz, a Rogánok, Szijjártók, Navracsicsok újra- és újratermelődnek mindkét oldalon. Hanem a 2010 utáni cudar világot Szijjártó Péter fogja elítélni, és mögötte ott áll majd az egész mai frakció Lázárral az élen, aki gyújtó hangú beszédben bizonyítja majd be, hogy semmiről sem tehetnek, voltaképp fizikai erőszakkal kényszerítették őket a köztársaság megszüntetésére. S miért volna ez másképp?

Úgy húsz évvel ezelőtt gondoltuk volna, hogy Lezsák, Turi-Kovács, Salamon doktor vagy épp Balsai ott fog állni, ahol ma áll? (Gondoltuk.) S nem is lesz ez rossz üzlet sem, hiszen még harminc ezüstpénz se kell hozzá, állnak majd mind át önmaguktól; olyan körbezsarolás veszi majd kezdetét, amihez képest a mai szocialisták egységes és masszív pártnak tűnnek fel.

Budai Gyula újult erővel fog egykori kormányfőközeli kőbányák meg szőlők után kutakodni, de a politikán túl is: figyeljük meg majd a nagytőkét, vagy akár lejjebb, egészen lent: korunk csodagyereke, a huszonéves csúcsvezérigazgató Vitézy-fiú szemrebbenés nélkül fogja állítani, hogy mindig is a kommunista BKV-menetrend pártján állt. Amit éppen mondani kell, ami akkor éppen célszerű lesz, amit akkor éppen illik; pár év, és a közvélemény-kutatások azt mutatják majd, hogy a fülkeforradalom évében csak egy maroknyi kisebbség szavazott a Fideszre.

Pozsgay Imre és utódai mindig ott ülnek majd a karzaton.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa