A feljelentő

Az íratlan parlamenti szabályok szerint közvádas ügyekben – tehát ha az ügyészség kéri – az szolgálja a Ház tekintélyének megóvását, ha kiadják a meggyanúsított képviselőt, felfüggesztik mentelmi jogát.

Az ügyészség most Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt kéri a képviselőktől. Gyanújuk szerint a szocialista képviselő miniszterelnökként visszaélt hatalmával. A sukorói telekcsereügyben hivatali visszaélést követett el az üzlet nyélbe ütése érdekében.

Ez az eset nem csak azért különleges, mert a rendszerváltás óta volt miniszterelnököt még nem gyanúsított meg ügyészség, és még csak azért sem, mert Gyurcsány előre bemondta, hogy neki is van gyanúja: ha Polt Péter lesz a legfőbb ügyész, ebben az ügyben valamiként tetemre hívják. Nem több, de sajátos, hogy az ügyészség bő három héttel – ténylegesen az utolsó pillanatban – az elévülési határidő előtt lépett, ezek szerint éppen most álltak össze a bizonyítékok.

Ettől még ki lehetne adni Gyurcsányt, még ha a büntetőeljárást a várható nemzetközi nyilvánosság előtt a volt kormányfő a hatalom önkényeskedésének, diktatórikus hajlamának bizonyítására használná is ki. Így sok mindent tisztázhat ez a procedúra, de a sukorói ügyben semmit. És ez baj. De ami miatt a fideszes kétharmadnak erősen meg kellene fontolnia a mentelmi jog kiadását, az a feljelentő személye. Konkurens politikus ugyanis: Schiffer András, az LMP vezetője. Az eljárás számára is méltatlan, a lehet más így tényleg mást jelent. A politikai harcnak az igazságszolgálatás kezére játszását. Vagy ennek gyanúját. És erre az sem mentség, hogy nemrég az MSZP jelentette fel Schiffert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.