Orbán Viktor: Meg kell védeni az embereket

Rögzítette a kedd éjszakai verekedésbe torkolló eseményeket Gyöngyöspata egyik térfigyelő kamerája és a hozzácsatlakoztatott mikrofon.

A felvételen rendőrségi forrásaink szerint egy négyfős társaság látszik, amelynek az egyik, erősen ittas tagja dülöngélve elindul a romák házai felé, hogy könnyítsen magán. „Ide hugyozom nektek a porba, cigányok, Szálasi nevét”, kiáltotta az éjszakába. Nála józanabb emberek benyomását keltő társai hiába kiáltottak utána. A kamera látóterén kívülről hallatszott a romák hasonló stílusú válasza, majd amikor a férfi már nem látszott a felvételen, harsány csatazaj hallatszik. Pontosan ma még nem tudni, hány roma támadt a részeg vizelőre, majd az őt négy-öt méterrel lemaradva követő társaira. A rendőrség közlése szerint a járőrök két-három percen belül a helyszínen voltak és szétválasztották a verekedőket. Úgy tudjuk, az ORFK ennek ellenére vizsgálatot rendelt el, és nemcsak a szerdára virradó történtekkel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségének tisztázására. Úgy tudjuk, a rendőrség felső vezetése arra is kíváncsi volt, hogy a helyi rendőrség megtett-e minden tőle elvárhatót annak érdekében, hogy a feszültség csökkenjen a településen, és hogy megelőzze az erőszakot. Korábban Baktalórántházán hasonló előzmények után – a rendőrség ez ügyben követett gyakorlatának megfelelően, indoklás nélkül – mentették fel a helyi rendőrkapitányság 18 éve hivatalban lévő vezetőjét.

Szerda éjszaka nyolc személygépkocsival több mint negyvenen indultak Gyöngyöspatára, minden jel szerint azért, hogy erősítést nyújtsanak a Véderő, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és a Betyársereg helyi erőinek, vagy azért – ahogy a csoport tagjai fogalmaztak –, hogy „megnézzék, mi a helyzet Gyöngyöspatán”. A konvoj azonban fennakadt a település közelében felállított ellenőrző-áteresztő ponton, a rendőrök a Gyöngyöspata egész területére elrendelt fokozott közbiztonsági akcióra hivatkozva viszszafordították a társaságot. Egyiküket, egy asszonyt, akit tartás fizetésének elmulasztásáért köröztek, őrizetbe vették. Mindez már azután történt, hogy Pintér Sándor belügyminiszter az m1 szerdai Az Este című műsorában kijelentette: senki nem követhet el büntetlenül törvénysértést – sem egyenruhában, sem masírozva, sem dorongokkal felfegyverkezve, sem önbíráskodva. Pintér közölte, arra utasította a rendőrséget, hogy a gyöngyöspataihoz hasonló cselekményeket lehetőleg előzze meg, de ha már bekövetkeztek, a lehető leggyorsabban reagáljon, és szakítsa azokat félbe, az elkövetőket pedig állítsa elő.

– Provokáció történt – szögezte le a miniszter –, ám arra nem önbíráskodással kell válaszolni. Mindkét féllel szemben el fognak járni – ígérte.

Azzal összefüggésben, hogy múlt pénteken 267 roma asszony és gyermek hagyta el a települést, és utazott Csillebércre és Szolnokra, a miniszter kijelentette, ez előre megszervezett akció volt: hétfőn már szervezték a nők és a gyerekek elhelyezését a csillebérci táborba, kedden eztmeg is erősítették egy írásbeli nyilatkozattal, majd megrendelték a buszokat. A tárcavezető – a Véderő elnevezésű szervezetnek arra a hétvégére meghirdetett katonai kiképző táborára utalva – közölte: hétfőn még sehol nem volt probléma. „Ezt valaki megszervezte, erre valaki rákészült, pénzt adott”, mondta.

A belügyminiszter jogértelmezési problémának tekinti azt, hogy az Egri Városi Bíróság döntése alapján a Véderő hétvégén őrizetbe vett tagjait elengedték, mondván, nem minősülhet garázdaságnak az, ha egy magánterületen emberek terepszínű ruhában vannak. Szerinte e jogértelmezési különbség nem most került először szóba. Hajdúhadházon is előállították azokat, akik fekete egyenruhában masíroztak, de a debreceni bíróság határozatában ezt nem ítélte garázdaságnak. A miniszter „jogi, rendőri, miniszteri” meggyőződése szerint ugyanakkor ez már garázdaság volt. Szerinte a felvonulók már ott is félelmet és riadalmat keltettek az állampolgárok egy részében.

Mintmondta, ugyanez történtmost Gyöngyöspatán. Előre látták, hogy milyen következményei lesznek, ha itt jelentős számban megjelennek a Véderő aktivistái. Ezt meg akarták akadályozni, de nem sikerült. Azonban léptek: a szabálysértésről szóló kormányrendeletben megtiltották az „ilyen jellegű masírozást” és szabálysértéssé tették. Ha ilyen cselekményt észlel a rendőrség, abban a pillanatban intézkedni fog és előállítja a szabálysértőket, mondta Pintér Sándor, aki hangsúlyozta azt is: a „másik oldalon” sem tudják eltűrni az önbíráskodást.

A kormány szerdai döntésével azt javasolja az Országgyűlésnek, módosítsa a büntető törvénykönyvet úgy, hogy „aki olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló, vagy annak látszatát keltő tevékenységet szervez, amely másokban riadalmat kelt, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A döntést követően Orbán Viktor miniszterelnök a TV 2 Frizbi című műsorának adott interjúban (amelyet vasárnap sugároz a csatorna) közölte: teljesen nyilvánvaló, mit kellett volna már csinálni hetekkel ezelőtt is, de azok, akik Gyöngyöspatán provokálták az ott élőket, a gyülekezési szabadság mögé bújtak. Ma már szerinte Gyöngyöspatával kapcsolatban tíz emberből kilenc azt mondja: ez így nincsen jól. Szerinte itt már nem arról van szó, hogy kinek van joga gyülekezni, magánterületen kiképzést tartani vagy a rendőrséggel való együttműködés nélkül polgárőrként fellépni. Az egész ország azt látja, hogy ez az erőszak felé megy, és az erőszakkal szemben meg kell védeni az embereket, hangsúlyozta Orbán.

Politikai felelősöket keres a Fidesz

Tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására – jelentette be a parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke. Kocsis Máté közölte: a testületnek ki kell vizsgálnia a gyöngyöspatai romák múlt heti utaztatásának körülményeit, választ kell adnia arra, „ki és miért hazudta azt, hogy evakuálás történik”, ki és miért keltett pánikot, kik állnak a magukat rendfenntartóknak álcázó bűnözők mögött, miből finanszírozzák őket. Hozzátette, azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen szándék vezérli, milyen politikai felelősség terheli az ellenzéki pártok – mint fogalmazott –„jól összehangolt” közreműködését az ország feldúlásában. Az ügy politikai felelőseit mindenképpen meg kell találni – jelentette ki a kormánypárti politikus, aki szerint a javasolt vizsgálóbizottság legkorábban május közepén alakulhat meg.

Pintér Sándor belügyminiszter és Kontrát Károly belügyi államtitkár tüntetők és újságírók gyűrűjében
Pintér Sándor belügyminiszter és Kontrát Károly belügyi államtitkár tüntetők és újságírók gyűrűjében
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.