Gyöngyöspatán már a Jobbik is retteg

Előbb csak kosztot és kvártélyt, nem sokkal később jelképes összegért, néhány száz forintért már több ezer négyzetméteres telket kapott a Véderő ideiglenes parancsnoka Gyöngyöspatán.

A szakács és cukrász végzettségű, garázdaságért, adócsalásért, hitelsértésért korábban tízszer büntetett, évek óta kidobófiúként dolgozó férfi az itteniek számára az ismeretlenség homályából bukkant elő néhány hete azzal az ígérettel, hogy ő majd megvédi a lakosságot a „cigányterrortól”. Tegyük hozzá mindjárt, hogy ez év márciusáig a rendőrségi statisztikák szerint összesen öt bűncselekmény történt a kétezer-ötszáz lelkes mátrai faluban, ebből három kis értékű lopás, egy becsületsértés és egy rongálás. Terror semmi.

A helybéliek a felnyírt hajú, piros barettet viselő férfit mégis a keblükre ölelték: az asszonyok pogácsával kínálták, etették, itatták, szívességből tán még a szennyesét is mosták az idő alatt, amíg a rendfokozatokra és a hatalmi hierarchiára különösképpen érzékeny vezető őrmestereivel és közlegényeivel a faluban grasszált.

A férfiaknak imponált katonás viselkedése. Áhítattal nézték azon a falugyűlésen is, amelyiken addigi vezetőjükbe, az időközben egészségi okokra hivatkozva lemondott csendes, visszahúzódó polgármesterbe is beléfagyasztotta a szót, viszont teátrálisan tapsoltatta önmagát és legényeit. „Hát kell tőlünk félni, mondják?”, forgott körbe a pataiak előtt, mint egy parádés kocsis, a helyiek meg tapsoltak és mosolyogtak, és közben kimondatlanul is arra gondoltak: nekünk nem, de a cigányoknak annál inkább, és ez jó, megnyugtató érzés.

Közben tán fel sem tűnt, hogy a Jobbik helyi vezetője, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagja, az addigi hangadó kisdobossá vált a véderősök mellett – túlléptek rajta. Erre csak mostanában kezd ráeszmélni. Kapkodva, levélben határolódik el, szélsőjobbosnak, militaristának nevezi azokat, akikekkel korábban még együtt grasszált a faluban. Most a távozásukat követeli. A tét ugyanis emelkedett.

Most már a polgármesteri székről van szó, a hatalomról és a fizetésről, ami vele jár.

A Véderő-parancsnok bejelentette igényét a tisztségre. Gyöngyöspatán félni immáron nem csak a cigányoknak kell, s ha nem tűnne cinikusnak, mindjárt hozzá is tennénk: ez így igazságos. Akiről eddig úgy gondolta a háttérből gyáván drukkoló helyiek egy része, hogy jön, rendet tesz, majd elmegy, az maradni látszik, és meglehet, tartósan berendezkedik. Büntetéseit letöltötte, pénzbírságait kifizette, erkölcsi bizonyítványt is kap majd, meglehet.

A választást Péter-Pál körülre, aratás idejére írják ki Gyöngyöspatán.

A szelet már elvetették.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.