Egész Magyarországot bünteti a Fidesz

Helyzetét és jövőjét tekintve előbb-utóbb valóban minden ember esztergomi lesz Magyarországon. A város független polgármesterének ezt a kijelentését igazolja Lázár János fideszes frakcióvezető alaptörvény-módosítása – a párt Esztergomnak és az egész országnak szánt bosszúja –, mellyel végképp sikerül megszüntetni az önkormányzatiságnak, a népképviseletnek a szellemét és gyakorlatát. A módosítás szerint ugyanis a működésképtelenné vált önkormányzatok sorsáról ezentúl a kormányhivatalok döntenek. Gyakorlatilag egy személyben és saját belátásuk szerint. A választók felhatalmazása nélkül.

Ennyi erővel persze az is eszébe juthatott volna Lázárnak – bár ne fessük az ördögöt a falra –, hogy a költséges helyi választások helyett sokkal olcsóbb és hatékonyabb lenne, ha a polgármestereket és a képviselőket is a kormány nevezné ki. Megspórolhatnánk ezáltal a kampánypénzt, elejét vennénk a későbbi, demokratikus civakodásnak, mennének a dolgok gyorsan, egy irányba.

Más kérdés, hogy mi ez az irány. Járt út ez már – azok taposták ki, akik ellen a Fidesz még önmaga korában hetykén harcba szállt –, és marha nagy gödör van a végén. Olyan mély, hogy évtizedekig kapaszkodhatunk fel a falán, ha bele találunk esni.

A mostani önkormányzati rendszer sem tökéletes, sőt születési hibás. A közvetlenül választott polgármesternek alig ad hatáskört, jogot. Megalkotói el akarták kerülni, hogy nagy hatalom koncentrálódjon egyetlen tisztségbe. Lázár János most megoldja. A szabadon választott képviselők helyett dönt a kormány.

Javaslata nem lex Esztergom.

Ez lex Magyarország.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.