– Az előbb „az elbocsátott légió” egyik tagjaként mutatkozott be valakinek a folyosón. Nyilván arra utalt, hogy – miután már hatvanhárom éves – jövőre nyugdíjba kell mennie, mégpedig az új alkotmány kötelezi erre önt és sorstársait. Mikor érzékelte előjelét annak a kormányzati szándéknak, hogy a bírói kart meg akarják tisztítani a „kádárista bíráktól”?

– A „kádárista” jelző rám vonatkoztatva önmagában is elképesztő, apai nagyapámat 1944-ben elvitték az oroszok, ebbe bele is halt szegény. Apámat internálták. Én 1986 óta vagyok bíró, a pártba nem léptem be. Döbbenten olvastam a Magyar Hírlap brutális cikkében a hatalom üzenetét a bírói kar megtisztításáról. Azután történik ez, hogy 1989-ben kikiáltották a köztársaságot, 1990-ben szabad választásokat tartottunk az országban, 1992-ben pedig minden megyei bíróság elnökét lecserélték. Utódai kat nem más nevezte ki, mint az akkori miniszter, Balsai István. Ilyen előzmények után, a rendszerváltást követő huszonegyedik esztendőben tisztogatni meglehetősen átlátszó, diszkriminatív, jogszerűtlen. A bírók elmozdíthatatlansága ugyanis a függetlenség egyik garanciája. Most ez a garancia súlyosan sérül.

– Milyen ítéletek válthatták ki a kormányzó pártok haragját?

– A bíróságokat eddig egyik kormányzó erő sem szerette. Mindegyik politikai erő azt szeretné, ha paríroznánk neki. Honnan ered a velünk szembeni indulat? Eddig mindegyik politikai erő megtapasztalta: amikor nem ő volt kormányon, az épp hatalmon lévők bizonyítékokat találtak, hogy néhány vezetőjüket feljelentsék, így az ügyek egy része a bíróságon kötött ki. Aztán igyekeznek a bírákon elverni a port.

„Hatalmat csak annak szabad adni, aki ódzkodik tőle”

– Úgy látszik, elegendő ok volt ez arra, hogy példátlan módon az alaptörvényben szabályozzák a bírák nyugdíjkorhatárát.

– Egyszerűen agyrém volt az ötlet, hogy a politikai tisztogatás törvényi kereteit beemeljék az alaptörvénybe. Figyelemre méltó, hogy amikor Lázár János beterjesztette az indítványt az alkotmányügyi bizottságban, először leszavazták. Nem sokkal később korábbi ellenzői is elfogadták az elképzelést. Júdás harminc ezüstpénzért árulta el Jézust, azt nem tudom, hogy a bírók elárulása mennyit ért.

– Még mindig nem győzött meg arról, milyen politikai hozadéka lehet a kormánypártok számára annak, hogy 250 embert nyugdíjba küldenek.

– Kétszázötven független bírót! A hangsúly a függetlenségen van. Nekitámadtak tehát egy önálló hatalmi ágnak. Egy demokráciában a hatalmi ágak megosztását kötelező komolyan venni. A bírói hatalom függetlensége azért fontos, mert az állampolgár az állammal szemben is perben állhat. Tárgyszerűen és hitelesen tehát kizárólag független intézmények szolgáltathatnak jogot, igazságot. Először elküldik azokat, akik 62 évesek lettek. Mi a garancia arra, hogy ezek után nem azok kerülnek sorra, akik, mondjuk, 1989 előtt szocializálódtak, de már később nevezték ki őket? És van még egy súlyos kérdés, amit az újságcikkek kommentelői is fölvetettek: érvényesek-e azok az ítéletek, amelyeket a régi rendszerben kinevezett bírók hoztak. Be kell-e őket tartani, vagy fütyülhetnek rájuk? Anarchiát okoz és jogbizonytalanságot teremt, ha az egyik hatalmi ág nekitámad a másiknak. Ha egy bíró nemcsak a törvényeknek van alárendelve, hanem a mindenkori hatalomnak, akkor a demokrácia kerülhet veszélybe.

– Az alaptörvényt demokratikusan, jogszerűen szavazta meg kétharmaddal a parlament. Márpedig ön mondta, hogy a bíróságok kötelessége betartani a törvényeket. Minden törvényt és mindenáron?

– Ha a bíró egy törvényt lelkiismereti okokból nem fogad el, akkor annyi a lehetősége, hogy önként szögre akasztja a talárját és nem bíráskodik tovább. Volt erre jó példa a magyar jogtörténetben. A függetlenség –éppúgy, mint egy ország kormányzása – hihetetlen felelősséggel párosul. Én vallom azt a mondást, hogy hatalmat csak annak szabad adni, aki ódzkodik tőle.

– Nyugodt szívvel ki tudja jelenteni, hogy az elmúlt rendszerben a bírók politikai befolyásolás nélkül végezték a munkájukat?

– Ismertem sok párttag bírót. Függetlenek voltak, tudták, hogy ez a bírói lét lényege. Nyilvánvaló, hogy a párt hatással tudott lenni az igazságszolgáltatásra, de nem úgy, ahogyan ezt ma sokan föltételezik. Ha egy ügyet nem akart bíróság elé vinni a hatalom, azt már a nyomozati, ügyészségi szakban megakadályozta.

– Nem az enyhébb ítéleteket intézték el, hanem azt, hogy eleve meg se vádolják a kivételezettet. Most persze az általam jól ismert nyolcvanas évekről beszélek, nem közvetlenül az 1956 utáni ítélkezésről, de azok bírái rég nincsenek az igazságszolgáltatásban. Engem az előző rendszerben reakciósnak tartottak, utána ellenzékinek, majd demokratának. A rendszerváltás után végre semmiféle címkével nem láttak el. Most újra rám ragasztottak valamit: kommunista lettem, esetleg vén szenilis. Mindegyiket kikérem magamnak.

– Nem lesz ennek a korhatárnak olyan jótékony hatása, hogy a valóban öreg, szellemileg már kevésbé friss bírák a fiatalabbaknak adják át a helyüket?

– A félreértések eloszlatása végett hangsúlyozni kell: a bírákra eddig is vonatkozott az általános nyugdíjkorhatár. A hetvenéves kor a bírói jogviszony megszűntét jelentette, nem azt, hogy addig kell bíráskodni. Ha egy bíró nem akart önként távozni, akár alkalmassági vizsgálatot is lehetett kérni vele szemben. Kétségtelen, hogy Magyarországon is szívesen dolgoztak pár évvel tovább a bírák. Én is, bár eléggé egyedi módon nem nyugdíjaztattam magam, s nem a nyugdíjam mellett vettem fel a fizetésemet. Sokak szerint ezért is megérdemelnék egy újabb címkét a homlokomra, azt, hogy hülye vagyok.

– Mit csinál, elmegy ügyvédnek?

– Nem tehetem. Már csak az lehet ügyvéd, aki korábban legalább egy évig jelölt vagy már ügyvéd volt. A legsúlyosabb életellenes ügyekben ítélkeztem, döntöttem az ügyvédi indítványokról, mérlegeltem, értékeltem védőbeszédeiket, de ügyvédnek nem mehetek.

– Mivel tölti majd a szabad napjait?

– Kimegyek az erdőbe az állatok közé. Azokat a vadakat legalább magam választom társaságnak.