Tüntetnek iskolák összevonása ellen

Intézmény-összevonás ellen demonstrálnak Nagykanizsán a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola tanárai, diákjai és a tanulók szülei ma délután. Azért tiltakoznak, mert az önkormányzat a szakiskolát összevonná egy másik intézménnyel, noha ezt szerintük a tanulószám és a szakmai eredmények sem indokolják. Farkas Tünde, az intézmény igazgatója lapunk kérdésére azt közölte: 550-560 fősre tervezett iskolájukban jelenleg 710-en tanulnak, s végzett diákjaik kilencven százaléka továbbtanul, vagy azonnal el tud helyezkedni. A tiltakozók attól tartanak, hogy az önkormányzat valódi célja a racionalizálás helyett sokkal inkább a Cserháti „elsorvasztása”, méghozzá azért, hogy értékesíthessék az iskolaépületet.

Dénes Sándor, Nagykanizsa oktatásért felelős alpolgármestere (Fidesz) szerint alaptalan a tiltakozás, mert a két intézménynek csak a vezetését vonják össze szeptembertől, az iskola és a tanári kar változatlanul „a helyén marad”. Hozzátette, hogy az összevonások összesen nyolc kanizsai általános- és középiskolát érintenek, de csak a Cserhátiban váltott ki tiltakozást az átszervezés, amit a tanulószám csökkenése és pénzügyi okok indokolnak. Az átszervezések során egyetlen pedagógust sem bocsátanak el, csupán igazgatóhelyettesi állásokat szüntetnek meg, de úgy, hogy az érintettek tanárként mindenképpen tovább dolgozhatnak. Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, mennyiben ellenszer a tanulószám-csökkenésre a vezetői szintű összevonás. Az átszervezés másik indoka is kérdéseket vet fel: az összevonásokkal ugyanis csak évi 20millió forintot spórolnak, miközben a város az idén 4,7 milliárdot fordít óvodái, iskolái működtetésére. Dénes Sándor közölte: az átszervezés eredményei évek múltán jelentkeznek majd, amikor a tanulók számának várható drasztikus csökkenése miatt sor kerülhet az iskolák tényleges összevonására, a felszabaduló épületek esetleges értékesítésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.