Se gyilkos, se megbízó

Acifi Nijazi, Sefedini Gvin és számos más koszovói albán után a szlovák Jozef Rohácot is nyilvánosan összefüggésbe hozta a rendőrség az 1998-as Fenyő-gyilkossággal. Arról persze egyelőre mélyen hallgatnak, hogy a Fenyőüggyel összefüggésben pontosan mivel készülnek meggyanúsítani Rohácot, ez vélhetően mindaddig titok marad, amíg Rohácot át nem adja Szlovákia a magyar hatóságoknak. Nagy valószínűséggel nem az lesz a gyanúsítás alapja, hogy ő lőtte volna le Fenyő Jánost, hiszen azzal már két éve is meggyanúsíthatták volna, amikor a Seres Zoltán vállalkozó elleni merényletkísérlet gyanúsítottjaként adta őt Szlovákia a magyar hatóságok kezére.

A gyilkos, aki közvetlen közelről golyózáport zúdított Fenyő János autójára, amellyel a Margit utcában egy piros lámpa előtt várakozott, egy ott parkoló kocsi alá csúsztatta a gyilkos fegyvert. Amikor felegyenesedett, egy pillanatra elveszítette az egyensúlyát, ezért megtámaszkodott egy ott parkoló kocsin. Pár méterrel távolabb levette a kabátját és a sapkáját, azokat egy kapualjba dobta, majd elsétált a helyszínről. A sapkában olyan nyomokat találtak, amelyek a DNS-vizsgálat szerint Roháctól származnak. (Arról a rendőrség mélyen hallgat, hogy a DNS-azonosság miért csak az után derült ki, hogy Rohácot nem jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte a bíróság robbanóanyaggal való visszaélésért a Seres-ügyben, de miután már két évet ült előzetesben, szabadon távozhatott a bíróságról.) Ha Rohác ujjlenyomait találták meg a parkoló autón, ő Fenyő János gyilkosa. Minden más esetben –és egyelőre ez tűnik a legvalószínűbbnek – ő lehet az, aki megszervezte a médiamogul megölését.

A Fenyő-ügy ismerői szerint – bár elsősorban a koszovói albánok között keresték Fenyő gyilkosát – már a nyomozás korábbi szakaszában is felvetődött Rohác neve, kézzelfogható bizonyíték azonban a DNS-vizsgálat eredményének megismerése előtt nem volt ellene. Kérdés, közelebb juthat-e a rendőrség a gyilkosság megrendelőjéhez, ha kiderült, szlovák bérgyilkosok végeztek a VICO birodalom fejével? Az efféle kivégzéseket többnyire közvetítők láncolatán keresztül rendelik meg, hogy a végrehajtóknak még csak sejtelmük se legyen, ki fizeti a végén a számlát. A rendőrök szerint a gyilkos elfogása hatalmas lépést jelentene a megbízó azonosítása felé, akár a politikai, akár a bankszféra, akár a média világából, akár az ületi életből fizették is a bérgyilkosokat.

Fenyő János autója
Fenyő János autója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.