Pintér:„Akkor is rend lesz, ha ez sokaknak nem tetszik”

Az elmúlt héten Hajdúhadházon járőröző Szebb Jövőért Polgári Egyesület ténykedése kapcsán tegnap a parlamentben Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta: „akkor is rend lesz, ha ez sokaknak nem tetszik”. A miniszter Vona Gábornak, a Jobbik elnökének felszólalására reagált, aki napirend előtt arról szónokolt, hogy „Magyarországon nincs közbiztonság”, ezért „tenni kéne valamit a rendőrség társadalmi megítélésének helyreállításával”. A politikusnak adott válaszában Pintér Sándor úgy fogalmazott: „a rendőr is egyenruhában áll ki, úgy követeli a rendet, nem huncutkodik, hogy gyülekezési jogot hirdet, és közben mást csinál”. Mint mondta, nem szeretnének félkatonai szervezeteket, amelyek megkérdőjelezik az állam erőszak-monopóliumát, véleménye szerint ugyanis a Jobbik polgárőrnek nevezett szervezetei félelmet, riadalmat keltenek.

A Jobbik közbekiabálásait Kövér László házelnök meglehetősen határozottan azzal csitította: „először magukat fegyelmezzék, utána próbáljanak másokat fegyelmezni”. A parlamenti csörte idejére azonban már, sokakat meglepő módon, mind a Szebb Jövőért Polgári Egyesület járőrei, mind a rendőrök eltűntek Hajdúhadház utcáiról. Tudósítónk hétfőn egyetlen fekete egyenruhást sem látott járőrözni a Hajdú-Bihar megyei településen, és azon a Dorogiás utcai bázison sem volt már senki, ahol az elmúlt héten a polgárőrök megszálltak és étkeztek. Helybéliek érdeklődésünkre azt mondták: habár a Szebb Jövőért Polgári Egyesület azt ígérte nekik, hogy két hétig maradnak a településen – nem tagadták, ezt közülük sokan megkönnyebbülve fogadták, mert szerintük javult a közbiztonság –, tegnap már az egyesület hajdúhadházi tagjai sem járőröztek, sőt megszűnt az elmúlt héten tapasztalható fokozott rendőrségi jelenlét is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.