Ismét rettegnek a gyöngyöspatai romák

Ismét feszült helyzet alakult ki a hét végén Gyöngyöspatán, ahol márciusban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és a Véderő tagjai két héten át járőröztek, szavaik szerint azért, hogy visszaszorítsák a cigány bűnözést.

A helyi Jobbik korábban azért hívta a településre a két szervezet tagjait, mert szerintük Gyöngyöspatán rendszeressé váltak a betörések és a lopások. A rendőrség statisztikai adatai szerint viszont a faluban tavaly 55 bűncselekmény történt, ebből harmincegy volt vagyon elleni – főként lopás. A félkatonai szervezetek megfélemlítő viselkedése és masírozása miatt roma és civil jogvédők is tiltakoztak, a kisebbségi jogokért felelős ombudsman pedig vizsgálatot indított, hogy megállapítsa: az állami szervek s hatóságok mindent megtettek-e a helyi roma lakosság békés életkörülményeinek biztosítása és emberi méltóságuk megvédése érdekében.

Gyöngyöspatán az elmúlt hetekben némiképp elcsitultak az indulatok: ez a kényes egyensúly azonban most felborult, mert a hét végén táborépítés címén újból betelepültek a „véderősök” és a „polgárőrök” a faluba. Arról, hogy milyen tábort készítenek elő, a Véderő honlapján az olvasható, hogy április 22–24-e között várnak ide minden hazáját szerető fiatalt és felnőttet, akit érdekel a katonai és önvédelmi alapismeretek elsajátítása. Katonai jellegű gyakorlóöltözet és bakancs ajánlott, s úgynevezett airsoft fegyvert, valamint bokszkesztyűt is vihet magával, aki rendelkezik ilyesmivel.

A programok között felsorolják a terepharcászati oktatást, önvédelmi és fegyverismeretet, lövészetet, katonai közelharcot, erőnléti szintfelmérést, éjszakai harcászatot. A tábor viselkedési szabályzatában rögzítik, hogy a három nap alatt katonai rendszabályok lépnek érvénybe, s a beosztott vezetőknek és a katonai rendészetnek maradéktalanul engedelmeskedni kell.

Ifjabb Farkas János, a gyöngyöspatai cigány kisebbségi önkormányzat elnöke tudósítónknak tegnap elmondta: a romák félnek az egyenruhában masírozó táborépítőktől, s nem akarják újból átélni a márciusban tapasztalt feszültséget, rettegést. Szavai szerint szombat éjjel egy ötgyermekes cigány család házának ablakát kővel bedobták, s fenyegető szavakat kiabáltak be nekik. Az ügyben feljelentést tettek a rendőrségen. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület a szombati esetről – a Független Hírügynökség beszámolója szerint – azt közölte, hogy nem volt kődobálás, és nem az egyesület tagjai, hanem a romák provokálták a településen tartózkodó Esze Tamást, a Véderő századosát és barátait, akik a helyi szőlőhegyen takarítottak.

A helyszínre érkező rendőrjárőr egyik tagja állítólag riasztólövést is leadott, hogy megfékezze az indulatokat. Fodorné Parrák Nóra, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese tegnap tudósítónknak azt mondta: informá cióik szerint Gyöngyöspata Kecskekő nevű részén egy 15-20 fős baráti társaság és a helyi lakosok között hangos szóváltás alakult ki szombat este nyolc óra körül. A gyöngyösi rendőrök intézkedtek, igazoltatták a jelenlévőket, de nem állapítottak meg szabálysértést vagy bűncselekményt, s a rendőrség szerint nem dördült el figyelmeztető lövés sem, így az ügyben eljárás sem indult.

Ismét betelepültek a „véderősök” és a „polgárőrök”
Ismét betelepültek a „véderősök” és a „polgárőrök”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.